Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Az élet pedig megy tovább!

Még az utolsó pillanatban, had örökítsek meg pár dolgot ebben a hónapban is az utókor – vagyis leginkább magam – számára! 🙂

A legnagyobb dolog a hónap elején az volt, hogy LEVIZSGÁZTUNK! Minden félelmem, gyengeségem, nehézségek ellenére nagyon jól sikerültek a vizsgák… annyira, amennyire remélni sem tudtam. Áron még javított is matekból, amiben persze nagyon sok munkánk volt, de megérte! Isten nagyon kegyelmes volt hozzánk! Minden úgy alakult, hogy elég időnk volt jól átvenni az anyagot a vizsgákig és még begyakorolni is, mert betegség miatt majdnem egy hétig zárva volt a suli – és pont azon a héten kellett volna vizsgáznunk. így viszont csak február elején kerül erre sor. Persze nagyon izgultunk. Nagy várakozással tekintettem a dolgok elébe, hogy vajon most Isten mit akar megtanítani velem, miért vitt bele ebbe az egészbe minket? Ugyanis az ősszel elég erős kétségeim voltak afelől, hogy ez menni fog Hanna mellett, de elég erőteljesen éreztem Isten noszogatását, hogy merjük bevállalni még ezt az évet… Nos hát örömmel mondhatom hogy egy csodálatos megtapasztalással gazdagabb lettem ezáltal. Megtapasztaltam, hogy Isten “tovább vitt, mint a lábam tudna menni”. Többet adott, mint remélni mertem, és persze nem úgy, ahogy én elképzeltem. Csodálatos Istenünk van! Pont február elején tanultuk a férjemmel azt az éneket magyarul, ami erről szól. Hallgassátok meg!

Magyarul pedig így hangzik (nekem ez a fordítás tetszett a legjobban).

A vizsgák után aztán pihentünk egyet – vagyis inkább lazítottunk kicsit, hogy aztán újult erővel vágjunk bele a második félévbe. Hát nem könnyű. De továbbra is tanulom előbbre helyezni a fontosat, az igazán értékeset az életemben. Odafigyelni arra, amire érdemes, és elengedni azokat, amik csak egy-egy pillanatot könnyítenek meg de sokat rabolnak az életből. Na és nem utolsó sorba tanulom hinni azt, hogy az élet nagy viharaiban Isten a hullámok fölé tud helyezni minket.

Új év… új kezdet?

Itt ez az új év és én itt vagyok benne négy csemetével és egy drága férjjel meg a család minden gondjával-bajával… Hogy őszinte legyek, az elmúlt napokban többször is megtörtént, hogy reggelente elég nehezen szedtem rá magam, hogy kimásszak az ágyból és nekiugorjak a napnak… Főleg miután újra meg újra olyanok az éjszakák amilyenek, és ez most már több, mint 5 hónapja így megy. Csak néha történik megy olyan, hogy felébredek Hannára és azt veszem észre, hogy jééé már két óra is eltelt az előző szopizástól! Nos, mindezek ellenére igyekszem erőt venni magamon és továbbmenni. Az Úr gondoskodik mindig valamiről, ami továbblendít ezeken a szürke szomorúságokon. Így volt ez a szülinapomon is, amikor reggel kivételesen Hanna előtt ébredtem, átmentem a gyerekszobába, ahol a nagyobbak éppen ébredeztek és gyönyörű rózsaszín fényben úszó szobát találtam – a nagy tetőablakokon át lehetett látni a gyönyörű napfelkeltét.

napfelkelte a gyerekszoba ablakból

napfelkelte a gyerekszoba ablakból

Mostanában egyre inkább igyekszem megállni ezeknél a pillanatoknál, mert különben elsuhan mellettünk az élet úgy, hogy észre sem vesszük. Nagyon tetszett Ann Voskamp gondolata (merthogy most pont az ő könyvét olvasom), hogy azzal tudjuk lelassítani az időt, ha lényünk teljes súlyával részt veszünk benne. Hát most ezt gyakorlom. És a hálaadást. Vannak dolgok amikért még nem tudok hálát adni, de már vannak olyanok is amikért sokáig nem tudtam, de most már tudok… December folyamán sok minden előkúszott az életem elrejtett zugaiból, amik fölött jó volt elgondolkodni és szépen helyrerakni, már csak azért is, hogy tiszta lappal lehessen továbbmenni. Hálás vagyok Istennek, hogy átsegít ilyeneken is – most éppen azzal, hogy kezembe került A Poros úton mezítláb című könyv. Még decemberben olvastam és nagyon bátorító volt számomra! Örömmel írnék róla többet is, de ahhoz kellene egy olyan konzervdoboz, amibe időnként be lehetne zárni 4 csacsogó, ugra-bugráló gyereket…

Nos hát minden esetre most nem azt az időszakát éljük az életünknek, amikor túl sok időnk lenne egymásra meg önmagunkra (nekünk szülőknek), de igyekszünk. Nehéz helytállni, főleg amikor az ember belegondol abba is, hogy nemsokára itt vannak a vizsgák, mert annyit nem tudtunk foglalkozni a dolgokkal, amennyit kellene (vagy jó lett volna? – nem is tudom melyik kifejezés a helyes), de helyette reméljük hogy az igazán fontos dolgoknak azért maradt hely, és akkor hosszútávon majd az előző sem nevezhető veszteségnek. Csak nekem kell megtanulnom elengedni a dolgokat, meg elfogadni, hogy nem minden alakul az elvárásaimnak megfelelően.

BENNÜK!

BENNÜK!

Szóval tanulunk mind!

És fejlődünk – remélem!!

És gyönyörködünk bennük!!!

Az élet megy tovább

Hát újra jövök pár gondolattal, pillanatképpel.
Rossz, hogy ezt kell írnom, de elég fáradt vagyok – amikor meg nem vagyok az, annyi a tennivaló, hogy sajna nemigen jutok ide írogatni, pedig jó lenne egy-két dolgot megörökíteni ilyen módon is…
A legnagyobb bohóckodik a legkisebbnek

A legnagyobb bohóckodik a legkisebbnek

Hogy mi is van velünk? Hát már egész jól vagyunk, de kicsit megszenvedtük ezt az utolsó hónapot. Folyamatosan változnak a dolgok, és én alig győzöm kitalálni, hogy is kezeljek egy-egy új helyzetet. Hannánk továbbra is nagyon édi – ahogy a gyerekek mondják, és továbbra is rajonganak érte, de elég sok nemalvást okozott nekem az elmúlt hetekben. Most már talán kezd enyhülni a dolog – a múlt héten vasárnap még egy filmet is megnéztünk Attilával, míg a gyerekek meséztek. Szóval ezek a nemalvások eléggé le tudnak rongyolni. Aztán meg augusztus végén itt volt a” hogyan tovább” gyötrődésének a súlya, míg végül úgy döntöttünk, hogy mégiscsak itthon fognak tanulni mindketten. Na hát az iskolakezdés még így is elég kemény volt, örültem ha estére normális állapotokban térhettünk aludni, nem hogy sikerüljön az, ami anno Simon mellett ment. Minden teljesen felborult én meg néha legszívesebben kifutottam volna a világból. De mégsem futottam (na persze, csak mert nem volt hová he-he), hanem itt vagyok és azon gondolkodom, hogy bír Isten minket elviselni, minden nyűgös bajunkkal, nyavalyánkkal, hibáinkkal, kétségeinkkel… Mert elég nehéz ebben a kis lakásban együtt élni 4 hangos gyerekkel a mindennapokat. Néha ledobnám magamról az egészet, mint egy rossz kabátot, de rájövök, hogy enélkül a kabát nélkül meg csak dideregnék a nagyvilágban…

kiscicáink - akik a szemünk előtt születtek

kiscicáink – akik a szemünk előtt születtek

Ilyenek vannak errefelé, és ezek közben itt-ott azért sikerül rácsodálkozni Isten kegyelmére, szeretetére, arra, ahogy formálja gyerekeinket és az egészen keresztül minket (mi már jó kemények vagyunk). És csak reménykedek, hogy valami jó, valami szép fog az egészből kikerekedni, még akkor is, ha most alig-alig látszik belőle valami.
Buksi kutyus a lábamnál, aki még július végén került hozzánk

Buksi kutyus a lábamnál, aki még július végén került hozzánk

Mindezek mellett megint elég sok minden történt szeptember elején: rögtön az első hétvégén elmentünk egy otthonoktató konferenciára, ami sok mindenben megerősítésünkre volt. Aztán meglátogattuk a legközelebb lakó unokatesót, akikkel utána együtt állatkerteztünk Budapesten – ez volt Jázmin szülinapi kérése, végül a múlt hétvégén itthon is megültük apa és Jázmin szülinapját. Most pedig próbálunk belerázódni a mindennapokba, reménykedve, hogy a maga idejében lesz egy nagyobb autónk is és egy otthonunk amiben elférünk.

Attila dala..

…ez már egy ideje 😀

Ez pedig az eredi, ami még idén tavasszal lopta be magát a szívünkbe:

Kegyelem…

IMG_0244
Csodálatos Istenünk van! Jó megtapasztalni hogy az “Úr hűséges szeretete soha nem fogy el, kegyelme megújul minden reggel…” (Jer. sir. 3:21-24) Az elmúlt hónap tele volt Isten kegyelmének megtapasztalásával. Annyi ének és ige szólt erről!
Kegyelem, hogy annyit tudok a pici Hannában gyönyörködni, és nem teherként élem meg az egészet, ahogy attól majd egy éve tartottam… néha egészen olyan, mint mikor az első gyermekünk fejlődését csodáltuk! Kegyelem, hogy a nagyobbak is egészen leszelídülnek a közelében és minden nap örülnek, mikor Hannával lehet kicsit beszélgetni, játszani. Igen, kegyelem, hogy ennyi örömöt hozott ez a csöppnyi gyermek már eddig is az életünkbe!
Hanna böngészi a Böngészőt...

Hanna böngészi a Böngészőt…

Isten kegyelme volt az is, hogy Attila kapott egy egész hétre szabit, és így elmehettünk a családos táborba a Kis – Kárpátokba, ahol gyönyörű környezetben tölthettünk egy nyugis hetet 4 másik keresztény családdal! Kegyelem, hogy ez idő alatt senki sem lett beteg, vagy lázas, és a babánk is nagyon nyugis volt – az a hét volt az első, amelyiken “átaludta” az éjszakákat, vagyis éjjel nem kellett hurcibálni, mert a szopizások után mindig szépen visszaaludt.
Esti sütögetés a táborban...

Esti sütögetés a táborban…

Mi sem maradtunk ki...

Mi sem maradtunk ki…

Kegyelem, hogy vannak érdeklődők, akik hétről-hétre eljönnek az imaházunk udvarába a gyermekdélutánra.

Kegyelem, hogy éjjelente megint lehűl a levegő, hogy mindig van segítségem a befőzésekhez, és hogy Isten annyi finomsággal lát el ezen a nyáron.

Hát ilyen ez a hónap!

Izgalmakkal teli június

Ide is eljutottunk együtt

Ide is eljutottunk együtt

Ígértem, hogy megpróbálok legalább havonta egyszer írni magunkról, Hát most itt vagyok.

Nem mondhatom, hogy az elmúlt hetek kevésbé voltak fárasztóak mint a szülés utáni hetek, viszont már egészen másfajta fáradalmakat próbálok itt kipiheni 🙂

Az után, hogy legutóbb jelentkeztem eléggé besűrűsödtek a dolgok, ugyanis jött az év végi hajrá – készülődés a vizsgákra. Ahhh, annyira örültem, hogy Jázmin már levizsgázott és vele már csak a szlovákot kellett átvenni! Megpróbáltuk úgy csinálni, hogy a reggeli után rögtön a tanulást vettük elő, hogy minél hamarabb meglegyünk a nehezével és mehessenek játszani. Legtöbbször a délelőtti szopizás alatt is szlovákoztunk egyikőjükkel. Aztán jött a főzés, meg a többi. Ebből a főzést volt a legnehezebb abszolválni, mert ugyebár a többit azért abba lehet hagyni, ha a baba miatt elcsúsznak a dolgok, de enni csak kell valamit adni délben a három lurkónak. Nagyon jó volt, hogy ebben is volt itt-ott segítségem, volt hogy komplett ebédet kaptunk, szóval valamit azért mindig ettünk 🙂

két és fél hónaposan

két és fél hónaposan

Közben a kicsi lányunk egyre jobban kimerített a késő esti sírásokkal, amit láthatóan a hasija okozott. Annyit gondolkodtam, imádkoztam, hogy rájöjjek mi okozza. Elkezdtem írni, hogy mikor mit eszek, és kiderült, hogy bizony ő is érzékeny a tejre. Elkezdtem csak laktózmenteset inni, amitől rögtön jobb lett a helyzet, de maradt a furi zöld széklet, ami leggyakrabban valamilyen ételallergiát jelez. Szóval rábírtam magam, hogy tejmentesen étkezzek – na ez volt a legkeményebb feladat számomra. Néha már úgy éreztem, éhezni fogok, ha nem ehetek semmilyen tejterméket, annyira rá voltunk állva a sok tejre, élen a házi joghurttal… De lassacskán javultak Hanna baba körül is a dolgok, éjjel általában kétszer ébredt és vissza is aludt – legtöbbször én is bealudtam a szopizásba, ami az előző három gyereknél szinte sosem történt meg. Aztán mikor jött az eper és a málna, újra jöttek a hatalmas esti gyötrődések, sokszor csak éjfélre aludtunk el… huhh, annyi mindenről kellett lemondanom! Nem gondoltam volna magamról, hogy ennyire nehezemre fog esni… Szóval rendesen próbára tesz itt engem ez a csemete. De nagyon szépen fejlődik és annyira ügyesen szopizik az első perctől hogy ezért igazán hálás lehetek! Reménykedek, hogy lassacskán egyre több mindent fog bírni a pocakja is.

 

Áron a legkedvencebb unokatesójával.

Áron a legkedvencebb unokatesójával.

Nővéremmel és a kedvenceinkkel

Nővéremmel és a kedvenceinkkel

Szóval miközben naponta megküzdöttünk a hasfájással, a tanulással na meg a sok tennivalóval, nagy izgalmak elé néztünk, mert vártuk a tesómékat, akik május végén jöttek haza két csemetéjükkel 5 hétre. 5 éve nem voltak itthon, szóval tényleg nagyon vártuk már a találkozást! Ment a sok szervezés, hogy mikor ki kinél lesz, és a folyamatos agyalás, hogy a sok jövés-menés mellett valahogy a vizsgákat is megcsináljuk. Hát nem részletezem, de volt mit csinálni, hogy részt tudjunk venni 3 osztálykoncerten, 2 zenesulis vizsgán és a több napig tartó iskolai vizsgákon úgy, hogy a legtöbbször Hannát is vinni kellett magammal. huhh, hát jó, hogy mindez már mögöttünk van. Voltak azért kemény pillanatok, amikor kissé kétségbeestem, hogy mi lesz ebből az egészből, de alapvetően jól mentek a dolgok. Áronnak persze sokkal több gyakorlásra lett volna szüksége két-három tantárgyból is, hogy teljesen megtanulja az anyagot, így a bizije most nem alakult a legjobban, de a körülményekhez képest – meg ahhoz képest, hogy őt most egyáltalán nem érdekelte, hogy hányast fog kapni – egész jól megment minden.

Együtt imádkozunk érte...

Együtt imádkozunk érte…

A legemlékezetesebb az elmúlt hétvége volt, amikor végre együtt voltunk mind a hatan tesók családostul! Annyira érdekes volt ezt megélni ennyi év -és változás –

után! A három lánynak már vannak gyerekei, a három fiúnak még nincs… hát ez is érdekes helyzetet varázsolt, de élveztük – és jóóóó rendesen lefáradtunk!

Hát így telt az elmúlt hónapunk. Varázslatosan, szépen, izgalmasan… fárasztóan… de nagyon-nagyon emlékezetesen! : D

 

Délutáni focizás 😀

1 hónaposan!

IMG_1842

Most hétvégén volt 1 hónapos a mi kicsi csemeténk, Hanna. Bizony, április 10-én egy újabb lurkóval bővült családunk, mégpedig egy kislánnyal. Meghallgattatott Jázmin imája, lett egy lánytestvére. A gyerekek azóta is rajongva veszik körül a kishugit, és mind nagyon örülnek neki!

Együtt

Együtt

1 hónaposan

1 hónaposan

Mi is örülünk, főleg mert újra megtapasztalhattuk, hogy jó az Úr! A szülésnél is minden rendben volt, bár nem spontán indult, hanem végül úgy indították. De szépen ment minden, még a büszke apuka is ott lehetett, és a negyedik napon már jöhettünk haza a kórházból. Na persze nem olyan egyszerű belerázódni a négygyerekes létbe, de dolgozunk az ügyön! És milyen jó, hogy már nincs sok tanulnivaló, mert most még elég mindenkinek azzal megküzdeni, hogy megszokjuk az új helyzetet. De igyekszünk örülni egymásnak! Picurkónk nagyon figyelmes, egyre jobban figyelgeti a körülötte lévő világot, na meg a fölé hajoló tesókat, akik élvezik, hogy ilyen “édi kistesójuk” van! Babókánk tényleg nagyon tündéri, szépen szopizik az első naptól kezdve, de a hasikójával még azért megkínlódunk – szóval teljesen kiszámíthatatlanok a napok mellette. Sokat kendőzünk, mert legtöbbször csak függőleges helyzetben képes elaludni – vagy a szopizáson. De az éjszakák egész jók, és remélem hogy ennél már csak jobbak lesznek 🙂

Köszönjük, hogy olyan sokan gondoltatok ránk! Majd igyekszem legalább havonta egyszer jelentkezni itt is!