Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for the ‘Ősz’ Category

Hát újra jövök pár gondolattal, pillanatképpel.
Rossz, hogy ezt kell írnom, de elég fáradt vagyok – amikor meg nem vagyok az, annyi a tennivaló, hogy sajna nemigen jutok ide írogatni, pedig jó lenne egy-két dolgot megörökíteni ilyen módon is…
A legnagyobb bohóckodik a legkisebbnek

A legnagyobb bohóckodik a legkisebbnek

Hogy mi is van velünk? Hát már egész jól vagyunk, de kicsit megszenvedtük ezt az utolsó hónapot. Folyamatosan változnak a dolgok, és én alig győzöm kitalálni, hogy is kezeljek egy-egy új helyzetet. Hannánk továbbra is nagyon édi – ahogy a gyerekek mondják, és továbbra is rajonganak érte, de elég sok nemalvást okozott nekem az elmúlt hetekben. Most már talán kezd enyhülni a dolog – a múlt héten vasárnap még egy filmet is megnéztünk Attilával, míg a gyerekek meséztek. Szóval ezek a nemalvások eléggé le tudnak rongyolni. Aztán meg augusztus végén itt volt a” hogyan tovább” gyötrődésének a súlya, míg végül úgy döntöttünk, hogy mégiscsak itthon fognak tanulni mindketten. Na hát az iskolakezdés még így is elég kemény volt, örültem ha estére normális állapotokban térhettünk aludni, nem hogy sikerüljön az, ami anno Simon mellett ment. Minden teljesen felborult én meg néha legszívesebben kifutottam volna a világból. De mégsem futottam (na persze, csak mert nem volt hová he-he), hanem itt vagyok és azon gondolkodom, hogy bír Isten minket elviselni, minden nyűgös bajunkkal, nyavalyánkkal, hibáinkkal, kétségeinkkel… Mert elég nehéz ebben a kis lakásban együtt élni 4 hangos gyerekkel a mindennapokat. Néha ledobnám magamról az egészet, mint egy rossz kabátot, de rájövök, hogy enélkül a kabát nélkül meg csak dideregnék a nagyvilágban…

kiscicáink - akik a szemünk előtt születtek

kiscicáink – akik a szemünk előtt születtek

Ilyenek vannak errefelé, és ezek közben itt-ott azért sikerül rácsodálkozni Isten kegyelmére, szeretetére, arra, ahogy formálja gyerekeinket és az egészen keresztül minket (mi már jó kemények vagyunk). És csak reménykedek, hogy valami jó, valami szép fog az egészből kikerekedni, még akkor is, ha most alig-alig látszik belőle valami.
Buksi kutyus a lábamnál, aki még július végén került hozzánk

Buksi kutyus a lábamnál, aki még július végén került hozzánk

Mindezek mellett megint elég sok minden történt szeptember elején: rögtön az első hétvégén elmentünk egy otthonoktató konferenciára, ami sok mindenben megerősítésünkre volt. Aztán meglátogattuk a legközelebb lakó unokatesót, akikkel utána együtt állatkerteztünk Budapesten – ez volt Jázmin szülinapi kérése, végül a múlt hétvégén itthon is megültük apa és Jázmin szülinapját. Most pedig próbálunk belerázódni a mindennapokba, reménykedve, hogy a maga idejében lesz egy nagyobb autónk is és egy otthonunk amiben elférünk.

Read Full Post »

Színes ősz

Most is nagyon szép, színes az őszünk… na és kellemesen meleg. Élvezem a színeket és azt hogy zajlik az élet – bár néha nagyon fárasztó (!) Sok minden történik itt körülöttünk mostanában. Tudom ezzel nem vagyunk egyedül 🙂 Azért hosszú most sem leszek, inkább beszéljenek a képek!

Ősz fa - Jázmin alkotása

Ősz fa – Jázmin alkotása

IMG_0502

Ősz fa – Áron műve

  Mostanában nem sok időnk van alkotni, ezért is örültem, hogy beiratkoztak a kézműves körre a suliba. ott aztán van a só-liszt gyurmától kezdve a gyöngyvasalásig minden! De azért néha itthon is csinálunk valamit, mint pl. ezeket az “ŐSZ FÁKAT”. Egy séta alkalmával összegyűjtöttünk minden félét és aztán alkottunk! Én is élveztem a közös munkát!

Aztán mikor nagyon fáradt vagyok és totál ki akarok kapcsolódni én is alkotok, így született az ajtódísz még októberben – lassan ki lehet tenni majd a télit!

 

IMG_0489

Most már itt az ősz vége, már a karácsonyra kezdek hangolódni… De most minden másképp lesz, mert nagy útra készülök és nem leszek itthon advent első vasárnapján… majd csak a harmadikon! 😀

 

Read Full Post »

IMG_0493   “Te megszólítasz,

  kihívást adsz nekem,
  nagy dolgot bízol rám

  és megajándékozol.

  Én visszariadok,
  habozok és kétségbe esem
  – tényleg énrám gondoltál Istenem?
  De mélyen bennem

  nő az erő és a bátorság,

  Felemelem szemem
és igent mondok Rád!”

Hát ezt éltük meg az elmúlt hetekben.

Különös ez az év… mit mondjak, már eddig is sok olyan dolog történt, amiről nem is álmodtam -ez most pozitív és negatív értelemben is igaz. Sokat vajúdtam magamban a nyár alatt a “hogyan tovább” -on. Mikor álljak újra munkába, meddig tanítsuk itthon a gyerekeket, hogy tudnék én is pénzt keresni, hová is kéne elköltözni, mit kéne kidobni, hogy végre elférjünk, kezdjünk bele valami vállalkozásba??? Meg hasonlók… Nem volt könnyű. Fáradt is voltam a nyáron, meg nagyon vágytam, kicsit kikapcsolódni, megpihenni is.

Hát aztán úgy lassacskán minden alakult, amire szükségünk volt, bár sokszor nem úgy, ahogy azt mi elképzeltük. Annak ellenére, hogy rengeteget főztünk be – ami azért sok időt elvesz, elég sok helyre eljutottunk.  Aztán a nyár végén jött egy fordulat az életünkben. Egy olyan, amiről a fenti idézet szól. Isten valami olyat bízott ránk, amire most nem számítottunk és őszintén megmondva egy kis időbe telt, mire örömmel tudtuk fogadni. Sok sok aggodalom és kérdés jött elő bennünk ezzel kapcsolatosan, de Istennek hála, ma már örömmel mondhatjuk: jövő tavaszra várjuk negyedik csemeténket!Nagyon sokat kellett imádkoznunk azért, hogy rá tudjunk hangolódni Isten tervére és ne csak a nehézségeket lássuk, hanem Isten áldását is mindezek mellett. Sokáig nem beszéltem az örömhírről, mert nem voltam kíváncsi a negatív reakciókra, de csodák-csodájára eddig még nem is volt ilyen. Annyi biztatást és megerősítést kaptam az igéből is! És már most egy csomó olyan meglepetésben van részünk, amikre nem is gondoltunk. Az egyik ilyen pont a Békési ifjúsági konferencia volt szeptember végén, ahová kettesben mehettünk el férjemmel. 13 éve voltam Attilával hasonlón, azóta nem nagyon. Szóval ez most nagyon jó volt.
Békésen együtt...

Békésen együtt…

Persze még most is sok bennem a kérdés, de már nem pánikolok, mert tudom, hogy fokozatosan majd minden letisztul bennünk, és meglesznek a válaszok a NAGY kérdésekre. Addig is örömmel és békében szeretném megélni ezt az áldott állapotot és gyönyörködni mindabban amivel megáldott az Úr.
 

Read Full Post »

Ősz közepén

Mindent azért nem akarok kihagyni a bejegyzésekből, így most kicsit jelentkezek képekben…

A család csajói…. látjátok a virágokat a hajunkban?

Pillanatkép – persze hogy Áron készítette

 

Október egyik hétvégéjén egyszerre jött mindenki haza – aki tehette, így egy szép októberi hétfő délutánon együtt sétáltunk fel a temetődombra – mert onnan a legszebb a kilátás. Ritka esemény, hogy mindenkinek itt van a párja is, és együtt el tudunk menni valahová! Élveztük az indián nyarat! Másnap már jeges szél fújt, egy hét múltán meg leesett az első hó…

Nagy örömünkre Barbi nálunk töltött pár napot, aminek nem csak a gyerekek örültek nagyon (dejó, hogy valaki nálunk alszik!), hanem én is. Annyira jólesett beszélgetni, együtt lenni!

Barbi velünk töltött 2 napot – a gyerekek nagyon szeretik!

Na és ezt sem lehet bárhol és bármikor megtenni. Az elektromos kütyük már a legkisebbet is lekötik!

Sógorom is már jól ért a gyerekek nyelvén 😀

A múlt hétvégén pedig egy kedves szegedi család töltött nálunk pár napot! Velük is nagyon jó volt már találkozni, meg elbeszélgetni sok-sok mindenről, többek közt az OO-ról!

Együtt 🙂

Read Full Post »

…mert egyébként nagyon szeretünk alkotni. Csak mostanában nagyon háttérbe került ez a dolog. De a suliban meghirdettek egy pályázatot “A flakon második élete címmel”. Nem lehetett kihagyni. Jázminnal emberkéket csináltunk, Áron meg maga találta ki, hogy ágyút készít füsttel és tűzzel… Hát nyerni nem nyertünk, de legalább kipróbáltuk magunkat. Na jó, Jázminnak azért jócskán segítettem, de azért ügyes volt. Elég határozott elképzelése van arról, mit szeretne. Csak azt vettem észre, hogy nekem kevés hozzájuk a türelmem, pedig mikor egész gyerekcsoportokkal kell foglalkozni, megemberelem magam… hát ezen változtatni szeretnék. Amúgy nem csak az alkotásban vettünk részt, hanem a családi futóversenyen is ott voltunk a másik otthonoktató családdal együtt, de sajnos Áron nélkül, mert ő pont az előtte lévő napon belázasodott. Hát az első 3 közé nem jutottunk be, de talán úgy ötödikek lehettünk! Buli volt 🙂

A minap Simon is úgy gondolta, hogy most már ideje ecsetet ragadni. Hozta a kifestőt, és nem tágított addig, míg elő nem kerültek az ecsetek. Úgy örvendezett, hogy ő is festegethet! Még nincs 3 éves és ecsettel fest a kis lurkó! Na persze aztán már mindenki festett. Már Jázmin is elég jól csinálja egyedül, bár néha elfelejtkezik magáról és úgy használja az ecsetet, mintha fix lenne 🙂 -ilyenkor majdnem kilyukad a papir, de sebaj!

Na és hogy ne csak a gyerekek alkossanak, a hét elején összegyűjtöttem pár színes levelet, termést és elkészítettem az őszi ajtódíszt. Úgy élveztem!

Jázmin alkotása

Áron saját fejlesztésű ágyúja

Rajtvonalnál a családi futóverseny résztvevői

Őszi ajtódíszünk

Read Full Post »

Hozzá gyere!

A múlt héten találtam rá erre a versre és nagyon megérintett. Rögtön rákos beteg barátunk (gyülekezetünk tagja, az ifinkből egyik fiúnak az édesapja) jutott eszembe, és felesége, aki otthon ápolja reménykedve, hogy az Úr még megtartja férjét.

Ma este kaptuk a hírt, hogy Isten másként döntött.

Együtt érzünk velük.

Read Full Post »

Racková Dolinán

Račková Dolinán

Zajlik az élet továbbra is. Azt hiszem, ez eletem legnyüzsgősebb szeptembere. Nem csak azért, mert már két gyerkőccel tanulunk itthon, és két gyerkőccel járunk zenesuliba, de azért is, mert a tervekkel ellentétben elég sok volt a befőzés és az egyéb nem betervezett tennivaló. Ki is fáradtam rendesen… na jó, ne szépítsünk: kimerültem. Nagyon. De olyan jó, hogy jött ez a múlt hétvége, amikor is egyszer csak odacsöppentünk egy lelkipásztoros hétvégére a Tátrába. Pontosabban Racková Dolinán voltunk a szlovákiai lelki munkások és lelkipásztorok hétvégéjén.
A gyerekeket elvállalták a nagyszülők, így kettesben mehettünk. Nagyon jól esett kiesni itthonról, nagyokat beszélgetni, gyönyörködni a Tátra havas hegycsúcsaiban és élvezni a friss hegyi levegőt… Jó volt részt venni a tartalmas előadásokon, beszélgetéseken és nagyokat nevetni sok-sok fiatal hívővel! Jó volt látni, hogy igenis mások is megküzdik a magukét, és ezt nem kell az embernek magára hagyatva, saját erejéből tenni, mert itt van ISTEN, aki kész tanácsolni ha kérjük őt. Én is sok mindenre kaptam választ, sőt, Isten sok mindent a szívemre (szívünkre( helyezett, amin változtatni szeretnénk a mindennapokban. Hát úgy jöttünk haza, hogy ezen a héten csak egy dolgot fogunk meg, és azon változtatunk… lépésről lépésre…

Most a legelső a reggeli elcsendesedés a gyerekekkel. Szeretném rendszeressé tenni, és hiszem hogy meg fogja változtatni a napok menetét.
Jó volt megtapasztalni a héten, hogy Isten hogyan rendezte a káoszos mindennapokat… Amiknek még nincs vége, de már sokkal jobban vesszük ezt az akadályt is.

Na persze nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy ebben a hónapban két szülinapot is ünnepeltünk: Attiláét és Jázminét. Ez alkalomból készült a gyerekekről ez a közös kép – alig van ilyen. Annyi édesség jött össze a szülinapkor, hogy megígértem Attilának, hogy jövőre kinti sütögetés lesz a szülinapján mindenféle édesség nélkül!

És most beismerem, hogy  nagyon szívesen írnék még sok mindenről, de az már a holnap rovására menne, márpedig holnap is eléggé elfoglaltak leszünk – készülünk egy esküvőre, ami szombaton a mi felújított imaházunkban lesz. Majd jövök a képekkel… remélem!

Jó az ÚR!

Read Full Post »

…hááát

…nem volt semmi ez a november első hete! Először is még 31-én régen várt vendégeink érkeztek gyerekekkel, szóval nagy buli volt itt 2-3 napig! Hozzánk  amúgy is ritkán érkeznek több napra vendégek (gondolom főleg azért, mert nem mindenki birja a három gyerekkel járó nyüzsgést és zajszintet :D), szóval ez a gyerekeinknek is nagy élmény volt, merthogy ők meg mindig azt várják mikor jön már valaki több napra hozzánk. Hát most jöttek! És lám elfértünk ebben a kis lakásban is ennyien! Az elseje végre egy olyan államünnep volt, amikor Attilának sem kellett dolgozni menni, így tényleg élvezhettük egymás társaságát, lazultunk, beszélgettünk. Volt is miről, mert hát ők is otthonoktatók, ők is Isten gyermekei és még sok minden volt ezeken kivül is, amiről jó volt dumcsizni. Igyekeztünk kihasználni a jó időt, szóval sokat voltunk kint a meleg őszi napocskán. Az egyik délutánt az unokatesóméknál töltöttük, aki nem sajnálta ránk pazarolni idejét és a gyerekek mind felülhettek a pónira!

Csaba bácsiéknál - élveztük az igazi falusi udvarsokszínűségét

A legkisebb csemete is kipróbálta a pónit

Szerda délelőtt meg meghívtuk pepitáékat a három fiúval és így mentünk fel a temetődomra – egy jó kis sétára. Gyönyörú onnan a kilátás, mert egyik oldalon a földek tarka mezői, másikon meg az egész falu látképe tárul elénk. Mi mindig ide sétálunk el, ha szeretnék kiszakadni a mindennapok fogatagából és a gyerekek is nagyon szeretik ezt a helyet – annak ellenére, hogy a temető mellett van. Most is nagyon helyesek voltak, mert egy ideig össze vissza mászkáltak a keritésen, főleg azon túl, aztán egyszer csak mind leültek a fűbe, mint egy kis kupaktanács, és ott dumcsiztak. Teljesen el voltam halva, milyen jól elvannak! Erről majd teszek fel képet, ha meglesz 😀
Amúgy a gyerekek bent is igazán jól elvoltak-állandóan játszottak, csak kedd estére sajna Simon belázasodott – no onnatól aztán csak rajtam lógott, és az amúgy is köhécselő gyerekeink szerda éjjelre már nagyon köhögtek… végül csütörtök estére totál lebetegedtünk – nesze neked lazulás 🙂 – de aaddigra a vendégeinknek is már menni kellett – és kicsit ők is lebetegedtek. No, azért reméljük nem csak a betegség ragadt rájuk itt nálunk 🙂

A hétvégénk aztán azzal telt hogy kúrálgattuk egymást, hol virrasztottunk a kis köhécselők miatt, hol meg feküdtünk órák hosszat. Most már jól vagyok, bár nekem még mindig nincs hangom.

Read Full Post »

Itt vagyunk október közepén, és én csak kapkodom a fejem, annyi minden történik körülöttünk. Ezekből most egy kicsit az örömöket szeretném számba venni – mert ezekre jó gondolni.

Áron a cicukával...

Először is itt ez az otthonoktatás, ami egész jól beindult minden félelmem ellenére.Vagyis annyira nem mondhatom, hogy féltem, de voltak azért fenntartásaim. De az Úr most is mellettünk van – sok-sok mindenben megtapasztalom. Áron ügyes, jó vele együtt dolgozni (néha elmerengek, hogy ha majd tanitani fogok, vajon ilyenek lesznek a gyerekek mind? mert akkor öröm lenne tanitani..), de időnként tovább kell lenditeni, mert nehezen mond le a játékidőről (amikor tulajdonképpen azt csinálhat, amit akar). A múlt szombaton rendhagyó módon még dolgoztunk az irásfüzetbe, és mutattam neki mi mindent fog kelleni a következő napokban megcsinálni, mire ő: nem túlzás ez egy kicsit, hogy mi ennyit tanulunk? No, hát igy vagyunk.

A mindig mozgásban lévő lányunk

Jázmin továbbra is sok mindenben ügyeskedik. Már a háromjegyű számokat is felismeri – ez is csak azért van igy, mert KELLETT, ugyanis az énekeskönyvben sok a háromjegyű szám, ugyebár, és elege volt, hogy mindig valakire várnia kellett, hogy kikeresse neki az éneket. Énekelni is nagyon szeret,  és továbbra is kitart abban, hogy hegedülni fog. Együtt veszem velük a zeneelméletet és jól megy neki is, szóval jövőre mehet hegedülni 🙂 Betegként is  még mindig ő a legkezelhetőbb. A héten sorba belázasodtak, de ő most is nagyon engedelmesen viselte. Az olvasás meg már olyan szépen megy neki, hogy nem győzöm csodálni. Amit már másodszorra olvas, azt általában szépen hangsúlyozza is, mint egy kis színésznő, különböző hangon a szereplőket.

Simonunk meg hát mit is mondjak, nagyon mazsi. Annyit szorongatja a nyakam, fogja a hajam (amit elalvásnál már nem engedek), és úgy tud nézni azokkal a csillogó nagy szemeivel, hogy teljesen elvarázsol. Mostanában megint ő kel elsőnek – 6 körül (ajjajj, mi lesz, ha átálitják az órát?), és ő az első mindig az asztalnál is. Sőt, ha a banda elkanászkodik és nem imádkoznak, mielőtt esznek, megfogja a kezem, és várja, hogy énekeljünk, meg imádkozzunk. Nagyon szereti az új énekünket, aminek az a szövege, hogy: Az oroszlánok szűkölködnek és éheznek, de akik az Úrt szeretik bőségben élnek. Ámen, ámen! – Én költöttem hozzá jó kis szó-mi-do -ra épülő dallamot az egyik barátnőm ötletén kapva! Nagyon szeretik! Egyre többet játszik önállóan, és tanulgatja, hogy nem veheti el állandóan azt, amivel a nagyok játszanak. Ja és hozza sorra a könyveket és ümmög nagyokat, hogy olvassam – vagyis meséljek róla. Okvetlen olyan könyvvel jön, amiben van traktor – teljesen odavan a traktorokért, meg az állatokért. Még mindig nem beszél, csak ezer fajta hangsúllyal ümmög, de az állathangokat már szépen utánozza! Ja, és van egy cicánk, akit nagyon szeret hurcibálni, annyit kacag, mikor a cicuka ide-oda futkos, elbújik. Nagyon tetszik neki!

Simon, és a TRAKTOR, amit nem lehetett otthagyni...

Én meg érdekesen élem meg ezt az időszakot, mert egyrészt nagyon élvezem naponta látni a gyerekeket, ahogy kibontakoznak, ahogy rácsodálkoznak dolgokra és ahogy egyre többet tudnak és értenek… kiváltságnak érzem, hogy teljes mértékben részt vehetünk egymás mindennapjaiban. Másrészt meg fárasztó, nagyon-nagyon le tudok merülni, és ezért nagyon oda kell figyelnem (önfegyelem ugyebár, ami azért hasznos, ha gyakoroltatik), hogy legyen időm kicsit feltöltődni is. Eddig az Úr csodás módon megadta, sok apróságon keresztül, és most hétvégén különösképpen is lesz erre módunk – ha az Isten is jónak látja és megéljük.

Szeretnék még azért több mindenen változtatni a mindennapokban – hogy a gyerekeknek is több élményben legyen részük, és már most készülök gondolatban a karácsonyra is.

Ami nagyon sokat jelent most ebben az időszakban, az a mi kis női imakörünk, ami nemrég indult és máris több imameghallgattatásban lehet részünk… Olyan jó, hogy együtt imádkozhatunk férjeinkért, gyermekeinkért, családjainkért… meg hát egymásért is. Aki ezt még nem tapasztalta meg, az nem tudja mit veszített.

Végezetül pedig hadd írjak ide egy igét: ” De az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokákkal is, azokkal akik megtartják szövetségét, és törődnek rendelkezéseinek teljesítésével!” Zsoltárok 103: 17-18

Read Full Post »

Végre!

Hogy mit? ja! …Hát hogy végre én is csináltam őszi ajtódíszt (kopogtatót)! Minden évben megfordult a fejemben, de eddig nem jött össze. Tegnap elsétáltunk a nagyiékhoz és sokat bámészkodtunk, diót szedtünk és csodáltuk az ősz színeit és én annyira kedvet kaptam hozzá, hogy el is döntöttem, az este megcsinálom.

Az alapkoszorú már két éve megvan. A nagyiéknál szakajtottam egypár színes levelet, útközben letörtünk egy piros bogyós ágat az egyik fáról (nem tudom sajna, mi a neve), itthon meg levágtunk a tujáról egy ágacskát és már csak a gesztenyéket kellett elővenni 😀

Jujj de élveztem, hogy csinálhattam valami kedvemre valót!

És igy néz ki a bejárati ajtónkon!

Read Full Post »

Older Posts »