Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for the ‘mindennapok’ Category

Élünk ám, de még mennyire!
Az utóbbi hónapok viszont nagyon igénybe vettek, mivel hogy van egy dackorszakban levő majdnem 3 évesünk, egy elsős itthontanulónk, és két kiskamaszunk. Mit mondjak, nem unatkoztam mostanában.

Játszunk is meg tanulunk is...

Játszunk is meg tanulunk is…

Izgalmasan teltek az első hetek szeptemberben, mert hogy nekivágtunk Simonnal az első osztálynak. Ez önmagában nem olyan nagy dolog, de ő nem az a típusú gyerek, mint Áronék voltak, vele mindenhez új megoldásokat kellett találni, új utakat taposni. Mivel a beszédfejlődése is sokkal lassabban ment, az olvasástanulás is egészen más, nagyon sok gyakorlást igényel – amit eddig nem ismertünk. Közben nekem is növekedtek a kötelezettségeim, mert szeptembertől már két helyen tartok Ringató foglalkozásokat (júniusban vágtam bele ebbe a szívemnek oly kedves tevékenységbe), és sok gondolkodás után elvállaltam az énekkar vezetését is a suliban. Hát egyikre sem mondhatom azt, hogy kirázom a kisujjamból, szóval van mit csinálni! A suliban az énekkar vezetés igazi kihívás, egy teljesen új terület nekem, nem csak azért mert még nem vezettem énekkart, hanem mert kikerültem az itthoni magántanáros felállásból! De hát nem csak én pottyantam fura helyzetekbe…
Hannának is kicsit nehéz volt belerázódni az új helyzetbe: nagyok nincsenek itthon, Simonnal tanulunk… anya egész délelőtt tesz-vesz, jön-megy. Sokszor odaül hozzánk és kéri a színezőjét, meg a ceruzákat. Óriásit fejlődött szeptember óta, már rajzol napocskát, és néha egészen rendes ceruzafogásban tartja a színeseket! Hát ő még mindig a kis napsugarunk! Csak a pelustól nem akar megvállni a drága!

Közben folytatódtak a zenesulik, plusz Simon is jár zongira, itt helyben. Ezeket a délutáni dolgokat sem egyszerű összerakni, de jó, hogy idén is van segítségünk: anyukáméknál hagyhatom a kicsiket, mikor megyünk zenesuliba és van egy család, akik besegítenek a beutazásnál. A múltkor gondoltam bele, hogy mi tulajdonképpen mindenhová autóval visszük a gyerekeket… Micsoda kényelem! Azért van, hogy buszozni kell, igyekszünk minél több mindent úgy bonyolítani, hogy lassan egyre önállóbbak lehessenek!

Most már itt az advent! Elég sok mindent beterveztem, amit szívem szerint vállalni szerettem volna – meglátjuk mi fog összejönni, mert egyre inkább látom, milyen könnyen elsiklok a legközelebbiek mellett, mikor sok a jövés-menés.
Ez most olyan igazi advent… várakozás arra, amit Isten készít! Szeretnék örömmel várakozni, tevékenykedve, Istenre figyelve… Reménykedve hogy egyszer majd az Isteni megoldást élvezve mosolyogva olvasom vissza ezeket a sorokat!

A mi, itthon készült  adventi koszorúnk

A mi, itthon készült adventi koszorúnk

No, írogatom én ezt a posztot már egy ideje. Nem húzom tovább az időt! És talán (!) most már lassan sikerülni fog gyakrabban is írni!

Reklámok

Read Full Post »

Ez meg az…

Sok minden történik velünk mostanában (is). És nem is tudom hol kéne kezdenem a folytatást 🙂

Talán ott, hogy elmondom hol tartunk most. Sok minden történt januártól. A gyerekek megkapták a félévi bizit – ami szépen sikerült. És nem volt gond azzal sem, hogy eddig itthon tanultak, sőt! Egy két dologból a többiek előtt járnak még mindig. Mind a ketten helyesen formálódtak az iskolai követelményeknek való megfelelésben. Jázmin még mindig önállóbb és szeret mindent teljesen jól megtanulni, elkészíteni, megírni… Áron csak olyan “beleneszakadjunk” módon, de így is a legjobb tanulók közé tartozik. Viszont utálja, ha versenyre kell menni – márpedig 2-3 versenyre öt is elvitték és ezeken olyan középmezőnyben szerepelt. Jázmin az továbbra is az osztály leg-lege, csomó versenyen volt, két dologban (Zrínyi matemetikaverseny és a Szép magyar beszéd) az országosra is eljutott. Bele is fáradt rendesen a sok készülésbe, jövés-menésbe. Bár itthon felettébb sokat nem foglalkoztunk a dolgokkal, így is sok mindenben kimagasló. Hegedűből is az évfolyam legjobbja, és rengeteget olvas. Élvezem, ahogy bekapcsolódnak az osztály tevékenységeibe, jó látni, hogy nem visszahúzódóak. No persze más sok tinis tünet ütötte fel a fejét náluk is, de egyelőre bírjuk. Főleg mert a lelkük is formálódik. Ezen a tavaszon mind ketten egymástól függetlenül és egymástól teljesen eltérő módon eljutottak arra, hogy miután befogadták a szívükbe az Úr Jézust, be is merítkeznek. Ez egy különös öröm és ajándék számunkra.

Egy szép ünnep -a tesóm éljegyzése :)

Egy szép ünnep -a tesóm éljegyzése 🙂

Simon és Hanna -a kicsik 🙂 – nos, ők is sokat formálódnak változnak. Simonnak már nagyon szépen megy a tiszta beszéd a logopédusnál, de a mindennapi beszédben még sokat selypít. Hanna is velünk volta múltkor – aki még nem beszél, csak pár szót mond (főleg azt hogy NEM) és egy két dologban tudott nekünk a logopédusunk segíteni, igy azóta már egyre több szót próbál kimondani. Ő továbbra is olyan tündéri, mint volt. Nagyon jól alszik – ha melléfekszem sec-pec elalszik délben is (én is vele). Még mindig élvezem látni azt, ahogy egyre több mindent megért, ahogy megtanul új dolgokat és ahogy viszonyul a nagyokhoz! Helyesek együtt, bár kissé hangosak 🙂 !! Amúgy Simon márciustól elég rendszeresen ovizik, kezd ráérezni a csoportos huncutságokra. Itt ott már barátja is van. De persze ebéd után jön haza, és alig van hét, amikor minden nap viszzük. Ő még mindig elég sok mindent máshogy csinál, mint a többiek, szóval van min agyalnom. Nem hiába rá jellemző leginkább, hogy nem azt szeretne enni ami van, hanem ” valami mást!”. Hanna is már nyugodtabb így délelőttönként, mint az ősszel, bár kicsit nehéz megoldanom, hogy hozzam, vigyem Simont, meg főzzek, meg kint is legyünk, mikor Attila délutános. Szóval a délelőttök így elég változatosak.

néha még előfordul, hogy együtt csinálnak valamit...

néha még előfordul, hogy együtt csinálnak valamit…

Itthon meg folyamatosan változtatunk valamin. Bírom, hogy mikor végre kialakul egy jól működő rendszer valamiben, kis idő múlva azt vesszük észre, hogy megint változtak a dolgok – meg a gyerekek – és kezdhetjük elölről az egészet. Ami mostanában a legsikeresebb volt, az Áron különválasztása a többiektől. Csak annyi történt, hogy az ő ágya átkerült a szekrénysor túlsó oldalára. Na meg az íróasztala is, amire csupán pakol, mert mindent a földön fekve végez. Vagyis ilyenkor szétteríti a cuccokat az ágya előtt, nekifekszik és ott dolgozik. Még jó, hogy valamennyire el is rakodik maga után. Jázmin az asztalánál tanul, de borzalmas rendetlenséget tart az asztalán és csak kemény kényszerítő erők hatására rakodik össze szombaton. Szóval izgalmas az élet.

IMG_2921

A nagylány lenyiratkozott!

A május az nagyon sűrű lesz. Főleg mert az utolsó két hétvégén képzésen leszek… ÉN! Beiratkoztam a Ringató képzésére! Nagyon örülök neki, hogy kicsit majd kizökkenhetek, mert ezek lesznek az első nélkülem töltött éjszakák Hanna számára. De nem izgulok már felettébb, mert Attilával meg Jázminnal is el tud aludni – ha nem vagyok ott. Szóval reméljük, hogy majd jól bírják a strapát! Meg én is…

(tovább…)

Read Full Post »

Hát újra itt egy iskolaév… amit vártunk is meg nem is, mert bizony komoly változásokat hozott. A két nagyobbik gyerkőcünk iskolás lett – vagyis iskolába járó az itthontanulós helyett :). Jázmin még egy évig tanulhatott volna itthon, de úgy döntöttünk, hogy egyszerre menjenek, ne kelljen kétfelé gondolkodni meg szervezni a dolgokat. Mert az iskolás lét egészen más megoldásokat, rutinokat kíván, mint amit az otthonoktatás. Persze mind nagyon izgultunk, mi hogy fog menni és sokat beszélgettünk a dolgokról már augusztus vége felé. Hát beindult a dolog, és sokkal jobban és gördülékenyebben, mint gondoltam. Nekem persze erőt kellett vennem magamon, hogy jóval a gyerekek előtt felkeljek, ezért fáradtabb is vagyok. Viszont Hanna már csak egyszer-kétszer ébred éjjel, szóval sokkal nyugodtabban alszunk. És sokszor a reggeli készülődést is végigalussza. Nem mondom, hogy könnyű volt búcsút mondani az otthonoktatás sok-sok előnyének, és lenyelni azokat a hátrányokat, ami az iskolás léttel jár. Viszont nagyon hálás vagyok, hogy egy ilyen kis falusi iskolába járhatnak, ahonnan 10 perc alatt hazaérnek tanítás után és ahol jól ismerhetem a tanítókat is. Kb tudhatom, honnan mire lehet számítani. És én is kicsit felszabadultam, hogy nem rajtam van annak a terhe, mit mikor tanulunk meg, valamint az egésznapmindenkiitthonvan zsivaja és megoldáskényszerei sem nehezednek rám. Természetesen van mit így is megszervezni, főleg a zenesuli körül, de mint minden új élethelyzetben, ezekben is találunk megoldásokat. Aztán, hogy hosszú távon mit hoz ez az új időszak – majd kiderül. Egyelőre tanuljuk a helyünket ezekben, aztán meglátjuk.

Ezt még szeptember 2-án kellett volna feltenni - indulás az évnyitóra!!!

Ezt még szeptember 2-án kellett volna feltenni – indulás az évnyitóra!!!

Read Full Post »

Nagyon meleg van… még annál is jobban. Az a legnehezebb, hogy ez most már nagyon hosszú ideje tart – kezdek kipurcanni. Ennek a besavanyodásnak csak egy ellenszere van. A hála.

SZeretném számba venni, amiért most hálás vagyok. A tél végén elkezdtem írni a hálanaplót, de valahogy elmaradt. Most pedig annyi minden történt, ami által gazdagodtunk.
Hálás vagyok azért, hogy eljött a várva várt nap, amikor a régen látott unokahúgom és unokaöcsém megérkeztek Szlovákiába, hogy együtt töltsék az itteni rokonokkal a nyarat.
Komáromban az Európa udvaron

Komáromban az Európa udvaron

Hálás vagyok, hogy még biziosztás előtt együtt lehettünk egy kedves családdal: Esztiékkel, és jobban megismerhettem a gyönyörű göndör hajú fiait és az egy szem lányát, a férjem meg jót dumcsizhatott egy hasonszőrű apukával.

Hálás vagyok, hogy június végén újra együtt lehettünk a tesóinkkal és a szüleimmel! Így még fürödni is eljutottunk együtt – amit egyébként a 4 gyerkőccel egyedül nem igazán vállalunk be.

Hálás vagyok Isten különleges ajándékáért a tanév végén, hogy amellett, hogy a gyerekek jól le tudtak vizsgázni, Jázmin az igazgatói dicséret mellett még külön jutalomban is részesült.

Hálás vagyok a NAGY fiunkért, aki már 11 éves és most tanulja, hogy kell a nagyfiúknak “nagyosan” viselkedni!

MINECRAFT földkockák a szülinapon

MINECRAFT földkockák a szülinapon

Hálás vagyok a legkisebbért, aki továbbra is nagyon sok mosolyt csal az arcunkra.

Hálás vagyok a nagylányunkért, aki annyira szépen bánik a legkisebbel. És hálás vagyok a majdnem hatévesért, aki most kezdi nagy lelkesedéssel tanulni a betűket!
IMG_1847Hálás vagyok anyukámért, aki olyan sokat segít még mindig a befőzésben.
Hálás vagyok a tesóimért, akik nem sajnáltak időt, pénzt és odafigyelést szentelni a gyerkőceinkre ezen a nyáron.

Hálás vagyok azért, hogy végre sikerült kreatívkodni kicsit a lányokkal, asszonyokkal 🙂

Read Full Post »

Nagyon nyüzsgős lett ez a nyarunk. Azon kívül, hogy már az elején ki tudtunk ruccanni valahová, majdnem minden napunk be van táblázva. Na persze olyanok is vannak benne, mint a befőzések, nagyobb takarítások, szekrényátpakolás, fuvolázás! (mert hogy több hónap keresgélés után megtaláltam a fuvolakottáimat) és még filmnézés is. Ezen a nyáron olyan filmeket nézünk, amit a gyerekek is nézhetnek, hogy ne kelljen a késő esti órákra hagyni. Ilyen volt az Anne Shirley első négy része, és a Váratlan utazás. Ez utóbbit délutánonként nézzük a gyerekekkel és nagyon élvezem! Tizenéves voltam, mikor ment a TV-ben, már akkor is nagyon szerettem! Szóval örülök, hogy ilyen mozgalmas a nyarunk és ebben az is sokat segít, hogy a legkisebb tesóm ezen a nyáron itthon van és néha rá lehet bízni a gyerekeket – így persze sok minden egyszerűbben is megoldható.

Július végén megint szerveztünk a gyülekezetnél egy jó kis gyerekdélutánt szalonnasütéssel. Hát jó sokan voltunk – először meg is lepődtem, el nem tudtam képzelni mit fogunk tudni csinálni ennyi gyerekkel. De minden jól ment. Ha lenne rá kapacitásunk, csinálhatnánk nyaranta egy hetes napközis tábort is. Hihetetlen mennyi gyerek teng-leng össze vissza ezekben a hetekben.

Szalonnasütés a gyerekdélután estéjén az imaházunk udvarán

A gyerekek már jól laktak

Az elmúlt vasárnap nagyon meghitt közösségünk volt a gyülekezetben. Vendég lelkipásztorunk nagyon lelkesen beszélt arról milyen is az a bővölködő élet, amit Isten tartogat számunkra… mennyire különbözik attól, amit az emberek elképzelnek és mégis mennyire jobb. Megerősödésünkre voltak az imák is, főleg, hogy közösen imádkozhattunk egy családfőért, aki már 3 éve rákos beteg és most az orvosok szerint már nincs sok hátra az életéből. A héten meglátogattam őket és nagyon jó volt látni, hogy köszönik, jól vannak, sokkal jobban, mint pár napja. Annyira jó ilyet látni!

Most meg esküvőre készülünk. Aztán lassan itt a szeptember, Reméljük, megújult erővel vághatunk bele az újabb iskolaévbe! Közben majdnem hogy egész nyáron folyik az építkezés itt, az imaház körül, ami már egészen alakul… reméljük ősz végével szép eredménnyel fejeződik be.

Az utcáról nézve – itt tartottak a hét elején.

Read Full Post »

Sajnálom,

hogy ennyi ideje nem írtam, pedig lenne miről. Nemsokára viszont ígérem hogy jelentkezek és szép sorban felteszem az elmaradt dolgokat – amik a fejemben már megvannak, csak nem volt mikor leülni ide a gép élé és bepötyögni. Erről jut eszembe: kitalálhatnának már egy olyan számítógépet, ami olvassa a gondolataimat és aszerint szerkeszti a szöveget és a képeket! 😀 Nagy könnyebbség lenne!

No de mivel látom, még mindig naponta többen megkukkantják írtam-e, hát fogok. Csak türelem….

Most egyelőre az a legfontosabb, hogy túléljük az előttünk álló “orvostólzeneiskoláigonnanovikimaradagyerekekkel” napokat amit dúsít a vizsgákra való felkészülés is, ami május végén lesz.

Remélem nálatok is ilyen izgalmas az élet!

Read Full Post »

Igazán illene már írnom legalább egyszer ebben a hónapban, ugye? Hát sok minden történik most körülöttünk, úgyhogy ez a május gyakorlatilag végigsuhant alattunk. Azt is mondhatnám sok-sok apró változás, amit persze csak mi érzékelünk és nem is igen lehet róla írni. Meg jópár olyan dolog is, amikről biza lehetne írni, de mikor?

Először is befestettem jóóó vörösre a hajam 😀 Nem is! Csak henna pakolást tettem rá. De most úgy igaziból és nagyon tetszik az eredmény. Nem látszanak az egyre gyarapodó ősz hajszálak sem és mivel elég sőtét a hajam, nem is lett nagyon vörös, csak olyan kicsit rozsdás árnyalatú.

Aztán itt volt az anyák napja, ami nagyon kedves és meghitt ünnepség volt a gyülekezetünkben. Egyáltalán nem olyan, amikről többen is írtak, hogy teli anyukákat dicsérgető versekkel stb. Számomra most egy ének szövege hordozta leginkább az anyák napi üzenetet. Azt az éneket még gyerekkoromban tanultam meg, anyukám sokat hallgatta. Nemrég mesélte el, hogy amikor nehéz volt döntenie, hogy otthon maradjon-e velünk, vagy visszamenjen dolgozni, sokszor eszébe jutott ennek az éneknek a szövege, és igaziból ez az ének segített neki megszeretni azt a feladatot, amit Isten rábízott. Nem találtam meg az éneket a neten a dallammal együtt, így csak a szövegét tudom leírni nektek.

Apró csavarnak is kell lenni…
Szerettem volna nagyra törni,
megfejteni a titkokat,
a gondolatnak fecske szárnyán,
bejárni kéklő ormokat.

De lassan-lassan már belátom
merőben más az én utam
a hétköznapok dzsungelébe
parancsolt vissza jó Uram.

Ormok helyett a földön járni,
apró csatákat vívni meg
a sorsom ez, nem zúgolódom,
ti se szánjatok, emberek.

Apró csavarnak is kell lenni,
hogy jól menjen a gépezet
parányi jel mégis szükséges,
némely betűn az ékezet.

Ennek kapcsán jegyzem meg, hogy egyre inkább érzem én is, hogy itthon fogok maradni akkor is, mikor eltelik a három év – mert hogy már a felénél tartunk. És ezt én most nem érzem egyáltalán tehernek, hanem inkább egy felszabadító lehetőségnek, hogy hurrá, itthon maradhatok! És ha Isten is úgy akarja, hiszem, hogy meg is valósulhat.

Amúgy az ovisok is készítettek anyák napi programot az iskolával együtt – na az nagyon vegyes volt, kevés volt benne szerintem az igazán értékes előadás, de mindegy. A nagycsoportosok néptáncoltak, és Jázmin most az egyszer Áronnal táncolhatott.

Azt hiszem itt még nem említettem, hogy pár hónapja megszületett bennünk a végleges döntés: otthonoktatók leszünk. Már készülünk beadni a kérvényt a suliba, ahol egyébként elég pozitívan állnak a dologhoz, pedig mi leszünk az első számú csodabogarak. De nem mi leszünk az egyetlenek, mert egy ismerős család szintén a mi sulinkba íratta be a csemetéjét, szóval nagyon örülök, hogy Áron nem egyedül lesz OO-s az osztályban. Számunkra ez nem fog irtó nagy változásokat hozni -szerintem, mert egy kicsit mindig is otthonoktatók voltunk, egy teljes évig nem is járt senki oviba, most is többet nem járunk, mint járunk, de nekünk így jó!  Olyan érdekesen alakult ez az egész az otthonoktatással kapcsolatban, nagyon sokat foglalkoztunk a gondolattal, aztán az ősszel úgy éreztem elég, nem gondolkodom ezen többé, azt hiszem mégsem nekünk való – az eszemmel csomó olyan érvet tudtam felhozni amiért úgy gondoltam, nálunk ez nem működhet, akár mennyire is tetszik a dolog. De nem volt benne békességem. Szóval amikor nemet mondtam rá, akkor jöttem rá, hogy ez nem belülről jött ez a döntés. Aztán elkezdtem imádkozni azért, hogy ha ez a mi utunk, az Úr győzze meg az “eszemet”, mert a szívemet nem kellett, azt hiszem. Na meg Attilát is, mert ő sem volt biztos a dologban. Hát ez történt.

És hogy a gyerekekről is mondjak valamit: hát változnak. NAGYON! Simon egyre értelmesebb, kezdi elfogadni, ha valahová ő nem mászhat fel, nem viheti el stb.  És már egyre jobban beveszik a nagyok is a csapatba. Még mindig irtó sokat megy, keresztül kasul bóklássza a hatalmas udvart és előszeretettel szórja a homokot mindenfelé, na meg dobálja a kavicsokat minden féle helyekre, ahová csak beledobható valami. Közben kezdi átaludni az éjszakákat és reggel nem kel kukunapkor, hanem kb. fél hétig alszik – végre! A nagyobbak is kezdenek reggel tovább aludni, aminek nem is nagyon értem az okát, de nem baj. Emellett egyre többet számolnak, kezdenek szorozgatni és kétjegyű számokat összeadni – azt hiszem itt az alkalom, hogy elkezdjünk jobban foglalkozni a dolgokkal. Legközelebb majd valami ilyenekről írok… remélem…

Reggeli összebújás: már Simon is bemászik a nagyokhoz 🙂

Read Full Post »

Older Posts »