Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for the ‘Család’ Category

Élünk ám, de még mennyire!
Az utóbbi hónapok viszont nagyon igénybe vettek, mivel hogy van egy dackorszakban levő majdnem 3 évesünk, egy elsős itthontanulónk, és két kiskamaszunk. Mit mondjak, nem unatkoztam mostanában.

Játszunk is meg tanulunk is...

Játszunk is meg tanulunk is…

Izgalmasan teltek az első hetek szeptemberben, mert hogy nekivágtunk Simonnal az első osztálynak. Ez önmagában nem olyan nagy dolog, de ő nem az a típusú gyerek, mint Áronék voltak, vele mindenhez új megoldásokat kellett találni, új utakat taposni. Mivel a beszédfejlődése is sokkal lassabban ment, az olvasástanulás is egészen más, nagyon sok gyakorlást igényel – amit eddig nem ismertünk. Közben nekem is növekedtek a kötelezettségeim, mert szeptembertől már két helyen tartok Ringató foglalkozásokat (júniusban vágtam bele ebbe a szívemnek oly kedves tevékenységbe), és sok gondolkodás után elvállaltam az énekkar vezetését is a suliban. Hát egyikre sem mondhatom azt, hogy kirázom a kisujjamból, szóval van mit csinálni! A suliban az énekkar vezetés igazi kihívás, egy teljesen új terület nekem, nem csak azért mert még nem vezettem énekkart, hanem mert kikerültem az itthoni magántanáros felállásból! De hát nem csak én pottyantam fura helyzetekbe…
Hannának is kicsit nehéz volt belerázódni az új helyzetbe: nagyok nincsenek itthon, Simonnal tanulunk… anya egész délelőtt tesz-vesz, jön-megy. Sokszor odaül hozzánk és kéri a színezőjét, meg a ceruzákat. Óriásit fejlődött szeptember óta, már rajzol napocskát, és néha egészen rendes ceruzafogásban tartja a színeseket! Hát ő még mindig a kis napsugarunk! Csak a pelustól nem akar megvállni a drága!

Közben folytatódtak a zenesulik, plusz Simon is jár zongira, itt helyben. Ezeket a délutáni dolgokat sem egyszerű összerakni, de jó, hogy idén is van segítségünk: anyukáméknál hagyhatom a kicsiket, mikor megyünk zenesuliba és van egy család, akik besegítenek a beutazásnál. A múltkor gondoltam bele, hogy mi tulajdonképpen mindenhová autóval visszük a gyerekeket… Micsoda kényelem! Azért van, hogy buszozni kell, igyekszünk minél több mindent úgy bonyolítani, hogy lassan egyre önállóbbak lehessenek!

Most már itt az advent! Elég sok mindent beterveztem, amit szívem szerint vállalni szerettem volna – meglátjuk mi fog összejönni, mert egyre inkább látom, milyen könnyen elsiklok a legközelebbiek mellett, mikor sok a jövés-menés.
Ez most olyan igazi advent… várakozás arra, amit Isten készít! Szeretnék örömmel várakozni, tevékenykedve, Istenre figyelve… Reménykedve hogy egyszer majd az Isteni megoldást élvezve mosolyogva olvasom vissza ezeket a sorokat!

A mi, itthon készült  adventi koszorúnk

A mi, itthon készült adventi koszorúnk

No, írogatom én ezt a posztot már egy ideje. Nem húzom tovább az időt! És talán (!) most már lassan sikerülni fog gyakrabban is írni!

Read Full Post »

Ez meg az…

Sok minden történik velünk mostanában (is). És nem is tudom hol kéne kezdenem a folytatást 🙂

Talán ott, hogy elmondom hol tartunk most. Sok minden történt januártól. A gyerekek megkapták a félévi bizit – ami szépen sikerült. És nem volt gond azzal sem, hogy eddig itthon tanultak, sőt! Egy két dologból a többiek előtt járnak még mindig. Mind a ketten helyesen formálódtak az iskolai követelményeknek való megfelelésben. Jázmin még mindig önállóbb és szeret mindent teljesen jól megtanulni, elkészíteni, megírni… Áron csak olyan “beleneszakadjunk” módon, de így is a legjobb tanulók közé tartozik. Viszont utálja, ha versenyre kell menni – márpedig 2-3 versenyre öt is elvitték és ezeken olyan középmezőnyben szerepelt. Jázmin az továbbra is az osztály leg-lege, csomó versenyen volt, két dologban (Zrínyi matemetikaverseny és a Szép magyar beszéd) az országosra is eljutott. Bele is fáradt rendesen a sok készülésbe, jövés-menésbe. Bár itthon felettébb sokat nem foglalkoztunk a dolgokkal, így is sok mindenben kimagasló. Hegedűből is az évfolyam legjobbja, és rengeteget olvas. Élvezem, ahogy bekapcsolódnak az osztály tevékenységeibe, jó látni, hogy nem visszahúzódóak. No persze más sok tinis tünet ütötte fel a fejét náluk is, de egyelőre bírjuk. Főleg mert a lelkük is formálódik. Ezen a tavaszon mind ketten egymástól függetlenül és egymástól teljesen eltérő módon eljutottak arra, hogy miután befogadták a szívükbe az Úr Jézust, be is merítkeznek. Ez egy különös öröm és ajándék számunkra.

Egy szép ünnep -a tesóm éljegyzése :)

Egy szép ünnep -a tesóm éljegyzése 🙂

Simon és Hanna -a kicsik 🙂 – nos, ők is sokat formálódnak változnak. Simonnak már nagyon szépen megy a tiszta beszéd a logopédusnál, de a mindennapi beszédben még sokat selypít. Hanna is velünk volta múltkor – aki még nem beszél, csak pár szót mond (főleg azt hogy NEM) és egy két dologban tudott nekünk a logopédusunk segíteni, igy azóta már egyre több szót próbál kimondani. Ő továbbra is olyan tündéri, mint volt. Nagyon jól alszik – ha melléfekszem sec-pec elalszik délben is (én is vele). Még mindig élvezem látni azt, ahogy egyre több mindent megért, ahogy megtanul új dolgokat és ahogy viszonyul a nagyokhoz! Helyesek együtt, bár kissé hangosak 🙂 !! Amúgy Simon márciustól elég rendszeresen ovizik, kezd ráérezni a csoportos huncutságokra. Itt ott már barátja is van. De persze ebéd után jön haza, és alig van hét, amikor minden nap viszzük. Ő még mindig elég sok mindent máshogy csinál, mint a többiek, szóval van min agyalnom. Nem hiába rá jellemző leginkább, hogy nem azt szeretne enni ami van, hanem ” valami mást!”. Hanna is már nyugodtabb így délelőttönként, mint az ősszel, bár kicsit nehéz megoldanom, hogy hozzam, vigyem Simont, meg főzzek, meg kint is legyünk, mikor Attila délutános. Szóval a délelőttök így elég változatosak.

néha még előfordul, hogy együtt csinálnak valamit...

néha még előfordul, hogy együtt csinálnak valamit…

Itthon meg folyamatosan változtatunk valamin. Bírom, hogy mikor végre kialakul egy jól működő rendszer valamiben, kis idő múlva azt vesszük észre, hogy megint változtak a dolgok – meg a gyerekek – és kezdhetjük elölről az egészet. Ami mostanában a legsikeresebb volt, az Áron különválasztása a többiektől. Csak annyi történt, hogy az ő ágya átkerült a szekrénysor túlsó oldalára. Na meg az íróasztala is, amire csupán pakol, mert mindent a földön fekve végez. Vagyis ilyenkor szétteríti a cuccokat az ágya előtt, nekifekszik és ott dolgozik. Még jó, hogy valamennyire el is rakodik maga után. Jázmin az asztalánál tanul, de borzalmas rendetlenséget tart az asztalán és csak kemény kényszerítő erők hatására rakodik össze szombaton. Szóval izgalmas az élet.

IMG_2921

A nagylány lenyiratkozott!

A május az nagyon sűrű lesz. Főleg mert az utolsó két hétvégén képzésen leszek… ÉN! Beiratkoztam a Ringató képzésére! Nagyon örülök neki, hogy kicsit majd kizökkenhetek, mert ezek lesznek az első nélkülem töltött éjszakák Hanna számára. De nem izgulok már felettébb, mert Attilával meg Jázminnal is el tud aludni – ha nem vagyok ott. Szóval reméljük, hogy majd jól bírják a strapát! Meg én is…

(tovább…)

Read Full Post »

Nagyon meleg van… még annál is jobban. Az a legnehezebb, hogy ez most már nagyon hosszú ideje tart – kezdek kipurcanni. Ennek a besavanyodásnak csak egy ellenszere van. A hála.

SZeretném számba venni, amiért most hálás vagyok. A tél végén elkezdtem írni a hálanaplót, de valahogy elmaradt. Most pedig annyi minden történt, ami által gazdagodtunk.
Hálás vagyok azért, hogy eljött a várva várt nap, amikor a régen látott unokahúgom és unokaöcsém megérkeztek Szlovákiába, hogy együtt töltsék az itteni rokonokkal a nyarat.
Komáromban az Európa udvaron

Komáromban az Európa udvaron

Hálás vagyok, hogy még biziosztás előtt együtt lehettünk egy kedves családdal: Esztiékkel, és jobban megismerhettem a gyönyörű göndör hajú fiait és az egy szem lányát, a férjem meg jót dumcsizhatott egy hasonszőrű apukával.

Hálás vagyok, hogy június végén újra együtt lehettünk a tesóinkkal és a szüleimmel! Így még fürödni is eljutottunk együtt – amit egyébként a 4 gyerkőccel egyedül nem igazán vállalunk be.

Hálás vagyok Isten különleges ajándékáért a tanév végén, hogy amellett, hogy a gyerekek jól le tudtak vizsgázni, Jázmin az igazgatói dicséret mellett még külön jutalomban is részesült.

Hálás vagyok a NAGY fiunkért, aki már 11 éves és most tanulja, hogy kell a nagyfiúknak “nagyosan” viselkedni!

MINECRAFT földkockák a szülinapon

MINECRAFT földkockák a szülinapon

Hálás vagyok a legkisebbért, aki továbbra is nagyon sok mosolyt csal az arcunkra.

Hálás vagyok a nagylányunkért, aki annyira szépen bánik a legkisebbel. És hálás vagyok a majdnem hatévesért, aki most kezdi nagy lelkesedéssel tanulni a betűket!
IMG_1847Hálás vagyok anyukámért, aki olyan sokat segít még mindig a befőzésben.
Hálás vagyok a tesóimért, akik nem sajnáltak időt, pénzt és odafigyelést szentelni a gyerkőceinkre ezen a nyáron.

Hálás vagyok azért, hogy végre sikerült kreatívkodni kicsit a lányokkal, asszonyokkal 🙂

Read Full Post »

Hát pont kicsúsztam abból, hogy még áprilisban közzé tudjam tenni a három hete íródó bejegyzést… Még jó, hogy a tavasz még nem ért véget 🙂 Szóval akkor jöjjön, ahogy azt elkezdtem írni.

Végre eljött a tavasz a maga nyüzsgésével, színeivel, illataival… Nagyon szeretem! Én is új erőt nyerek ilyenkor…

Az évek múlásával a húsvéti ünnepek is új dolgokat hoztak az életünkbe. Örülök, hogy egyre többet értenek meg belőle a gyerekek is, és nekem is évről évre jobban sikerül átélni jelentőségét. Olyan jó, hogy ilyenkor hétről-hétre más virágok kerülhetnek a konyhaasztalra és mindig van, ami nyílik a sziklakertünkben, illatozik az utcákon… Engem nagyon feldobnak az ilyen apróságok. Na persze idén is egy csomó mindent beterveztem volna, de hát az aprónéptől nem sok minden fér a mindennapokba a feltétlenül szükségesek és fontosak mellett.

Húsvét után lett a mi csöpp kis lányuk egy éves, és végre sikerült családi képet is csinálni – na jó, valaki mindig vagy pislant vagy grimaszol, ez van.

IMG_1343

De annyira jó, hogy már mögöttünk van ez az év… és hihetetlen is. Rengeteg örömöt hozott ez a lányka a mindennapokba, de sokszor rendesen próbára is tett. Az éjszakák még mindig elég döcögősek, és ebben ő viszi a prímet a négy gyerkőc közül, de a fogacskák kibújását már egyre jobban viseli. Nagyon anyás. NAGYON! Állítólag ebben pont olyan, mint én voltam. Mikor a kezemben van és puszit adok Attilának, akkor eltolja öt és még jobban szorítja a nyakam. És mikor este zuhizni megyek, képes végig ordítani az apukája kezében.

De egyvalami nagyon jól alakult a tél végén: elkezdett kint aludni a babakocsiban. Pont akkortól, mikor már ülve lehetett benne és így mindent lát. Jól kinézegeti magát, aztán egyszer csak elkezdi szopizni az ujját és lassan elalszik. Néha alszik 2 órát is kint az udvaron – ha a kutyus fel nem ugatja, vagy a hangosbemondó fel nem ébreszti.

A nagyokkal is sok minden változik, elég nehéz iramot tartani ezekkel és új megoldásokat keresni a problémákra. Le is fáradtam nagyon ezekben a hónapokban, ez tény. És már várom a szünidőt! Hanna még nem jár, hát kiváncsi leszek, milyen lesz, ha már futkosni fog. El tudom képzelni mi vár rám majd akkor.

Azért annak nagyon örülök, hogy a nagyok még mindig rajonganak a legkisebbért, mert gyönyörű szemeivel még mindig le tud venni mindenkit a lábáról. Abban meg csak reménykedni lehet, hogy lassan eljön az is, mikor már őt is ott lehet hagyni a nagyszülőknél, mert eddig még csak pár órára volt nélkülem, azt is csak párszor.

Read Full Post »

Itt ez az új év és én itt vagyok benne négy csemetével és egy drága férjjel meg a család minden gondjával-bajával… Hogy őszinte legyek, az elmúlt napokban többször is megtörtént, hogy reggelente elég nehezen szedtem rá magam, hogy kimásszak az ágyból és nekiugorjak a napnak… Főleg miután újra meg újra olyanok az éjszakák amilyenek, és ez most már több, mint 5 hónapja így megy. Csak néha történik megy olyan, hogy felébredek Hannára és azt veszem észre, hogy jééé már két óra is eltelt az előző szopizástól! Nos, mindezek ellenére igyekszem erőt venni magamon és továbbmenni. Az Úr gondoskodik mindig valamiről, ami továbblendít ezeken a szürke szomorúságokon. Így volt ez a szülinapomon is, amikor reggel kivételesen Hanna előtt ébredtem, átmentem a gyerekszobába, ahol a nagyobbak éppen ébredeztek és gyönyörű rózsaszín fényben úszó szobát találtam – a nagy tetőablakokon át lehetett látni a gyönyörű napfelkeltét.

napfelkelte a gyerekszoba ablakból

napfelkelte a gyerekszoba ablakból

Mostanában egyre inkább igyekszem megállni ezeknél a pillanatoknál, mert különben elsuhan mellettünk az élet úgy, hogy észre sem vesszük. Nagyon tetszett Ann Voskamp gondolata (merthogy most pont az ő könyvét olvasom), hogy azzal tudjuk lelassítani az időt, ha lényünk teljes súlyával részt veszünk benne. Hát most ezt gyakorlom. És a hálaadást. Vannak dolgok amikért még nem tudok hálát adni, de már vannak olyanok is amikért sokáig nem tudtam, de most már tudok… December folyamán sok minden előkúszott az életem elrejtett zugaiból, amik fölött jó volt elgondolkodni és szépen helyrerakni, már csak azért is, hogy tiszta lappal lehessen továbbmenni. Hálás vagyok Istennek, hogy átsegít ilyeneken is – most éppen azzal, hogy kezembe került A Poros úton mezítláb című könyv. Még decemberben olvastam és nagyon bátorító volt számomra! Örömmel írnék róla többet is, de ahhoz kellene egy olyan konzervdoboz, amibe időnként be lehetne zárni 4 csacsogó, ugra-bugráló gyereket…

Nos hát minden esetre most nem azt az időszakát éljük az életünknek, amikor túl sok időnk lenne egymásra meg önmagunkra (nekünk szülőknek), de igyekszünk. Nehéz helytállni, főleg amikor az ember belegondol abba is, hogy nemsokára itt vannak a vizsgák, mert annyit nem tudtunk foglalkozni a dolgokkal, amennyit kellene (vagy jó lett volna? – nem is tudom melyik kifejezés a helyes), de helyette reméljük hogy az igazán fontos dolgoknak azért maradt hely, és akkor hosszútávon majd az előző sem nevezhető veszteségnek. Csak nekem kell megtanulnom elengedni a dolgokat, meg elfogadni, hogy nem minden alakul az elvárásaimnak megfelelően.

BENNÜK!

BENNÜK!

Szóval tanulunk mind!

És fejlődünk – remélem!!

És gyönyörködünk bennük!!!

Read Full Post »

Hát újra jövök pár gondolattal, pillanatképpel.
Rossz, hogy ezt kell írnom, de elég fáradt vagyok – amikor meg nem vagyok az, annyi a tennivaló, hogy sajna nemigen jutok ide írogatni, pedig jó lenne egy-két dolgot megörökíteni ilyen módon is…
A legnagyobb bohóckodik a legkisebbnek

A legnagyobb bohóckodik a legkisebbnek

Hogy mi is van velünk? Hát már egész jól vagyunk, de kicsit megszenvedtük ezt az utolsó hónapot. Folyamatosan változnak a dolgok, és én alig győzöm kitalálni, hogy is kezeljek egy-egy új helyzetet. Hannánk továbbra is nagyon édi – ahogy a gyerekek mondják, és továbbra is rajonganak érte, de elég sok nemalvást okozott nekem az elmúlt hetekben. Most már talán kezd enyhülni a dolog – a múlt héten vasárnap még egy filmet is megnéztünk Attilával, míg a gyerekek meséztek. Szóval ezek a nemalvások eléggé le tudnak rongyolni. Aztán meg augusztus végén itt volt a” hogyan tovább” gyötrődésének a súlya, míg végül úgy döntöttünk, hogy mégiscsak itthon fognak tanulni mindketten. Na hát az iskolakezdés még így is elég kemény volt, örültem ha estére normális állapotokban térhettünk aludni, nem hogy sikerüljön az, ami anno Simon mellett ment. Minden teljesen felborult én meg néha legszívesebben kifutottam volna a világból. De mégsem futottam (na persze, csak mert nem volt hová he-he), hanem itt vagyok és azon gondolkodom, hogy bír Isten minket elviselni, minden nyűgös bajunkkal, nyavalyánkkal, hibáinkkal, kétségeinkkel… Mert elég nehéz ebben a kis lakásban együtt élni 4 hangos gyerekkel a mindennapokat. Néha ledobnám magamról az egészet, mint egy rossz kabátot, de rájövök, hogy enélkül a kabát nélkül meg csak dideregnék a nagyvilágban…

kiscicáink - akik a szemünk előtt születtek

kiscicáink – akik a szemünk előtt születtek

Ilyenek vannak errefelé, és ezek közben itt-ott azért sikerül rácsodálkozni Isten kegyelmére, szeretetére, arra, ahogy formálja gyerekeinket és az egészen keresztül minket (mi már jó kemények vagyunk). És csak reménykedek, hogy valami jó, valami szép fog az egészből kikerekedni, még akkor is, ha most alig-alig látszik belőle valami.
Buksi kutyus a lábamnál, aki még július végén került hozzánk

Buksi kutyus a lábamnál, aki még július végén került hozzánk

Mindezek mellett megint elég sok minden történt szeptember elején: rögtön az első hétvégén elmentünk egy otthonoktató konferenciára, ami sok mindenben megerősítésünkre volt. Aztán meglátogattuk a legközelebb lakó unokatesót, akikkel utána együtt állatkerteztünk Budapesten – ez volt Jázmin szülinapi kérése, végül a múlt hétvégén itthon is megültük apa és Jázmin szülinapját. Most pedig próbálunk belerázódni a mindennapokba, reménykedve, hogy a maga idejében lesz egy nagyobb autónk is és egy otthonunk amiben elférünk.

Read Full Post »

IMG_0244
Csodálatos Istenünk van! Jó megtapasztalni hogy az “Úr hűséges szeretete soha nem fogy el, kegyelme megújul minden reggel…” (Jer. sir. 3:21-24) Az elmúlt hónap tele volt Isten kegyelmének megtapasztalásával. Annyi ének és ige szólt erről!
Kegyelem, hogy annyit tudok a pici Hannában gyönyörködni, és nem teherként élem meg az egészet, ahogy attól majd egy éve tartottam… néha egészen olyan, mint mikor az első gyermekünk fejlődését csodáltuk! Kegyelem, hogy a nagyobbak is egészen leszelídülnek a közelében és minden nap örülnek, mikor Hannával lehet kicsit beszélgetni, játszani. Igen, kegyelem, hogy ennyi örömöt hozott ez a csöppnyi gyermek már eddig is az életünkbe!
Hanna böngészi a Böngészőt...

Hanna böngészi a Böngészőt…

Isten kegyelme volt az is, hogy Attila kapott egy egész hétre szabit, és így elmehettünk a családos táborba a Kis – Kárpátokba, ahol gyönyörű környezetben tölthettünk egy nyugis hetet 4 másik keresztény családdal! Kegyelem, hogy ez idő alatt senki sem lett beteg, vagy lázas, és a babánk is nagyon nyugis volt – az a hét volt az első, amelyiken “átaludta” az éjszakákat, vagyis éjjel nem kellett hurcibálni, mert a szopizások után mindig szépen visszaaludt.
Esti sütögetés a táborban...

Esti sütögetés a táborban…

Mi sem maradtunk ki...

Mi sem maradtunk ki…

Kegyelem, hogy vannak érdeklődők, akik hétről-hétre eljönnek az imaházunk udvarába a gyermekdélutánra.

Kegyelem, hogy éjjelente megint lehűl a levegő, hogy mindig van segítségem a befőzésekhez, és hogy Isten annyi finomsággal lát el ezen a nyáron.

Hát ilyen ez a hónap!

Read Full Post »

Older Posts »