Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for the ‘anyának lenni’ Category

Élünk ám, de még mennyire!
Az utóbbi hónapok viszont nagyon igénybe vettek, mivel hogy van egy dackorszakban levő majdnem 3 évesünk, egy elsős itthontanulónk, és két kiskamaszunk. Mit mondjak, nem unatkoztam mostanában.

Játszunk is meg tanulunk is...

Játszunk is meg tanulunk is…

Izgalmasan teltek az első hetek szeptemberben, mert hogy nekivágtunk Simonnal az első osztálynak. Ez önmagában nem olyan nagy dolog, de ő nem az a típusú gyerek, mint Áronék voltak, vele mindenhez új megoldásokat kellett találni, új utakat taposni. Mivel a beszédfejlődése is sokkal lassabban ment, az olvasástanulás is egészen más, nagyon sok gyakorlást igényel – amit eddig nem ismertünk. Közben nekem is növekedtek a kötelezettségeim, mert szeptembertől már két helyen tartok Ringató foglalkozásokat (júniusban vágtam bele ebbe a szívemnek oly kedves tevékenységbe), és sok gondolkodás után elvállaltam az énekkar vezetését is a suliban. Hát egyikre sem mondhatom azt, hogy kirázom a kisujjamból, szóval van mit csinálni! A suliban az énekkar vezetés igazi kihívás, egy teljesen új terület nekem, nem csak azért mert még nem vezettem énekkart, hanem mert kikerültem az itthoni magántanáros felállásból! De hát nem csak én pottyantam fura helyzetekbe…
Hannának is kicsit nehéz volt belerázódni az új helyzetbe: nagyok nincsenek itthon, Simonnal tanulunk… anya egész délelőtt tesz-vesz, jön-megy. Sokszor odaül hozzánk és kéri a színezőjét, meg a ceruzákat. Óriásit fejlődött szeptember óta, már rajzol napocskát, és néha egészen rendes ceruzafogásban tartja a színeseket! Hát ő még mindig a kis napsugarunk! Csak a pelustól nem akar megvállni a drága!

Közben folytatódtak a zenesulik, plusz Simon is jár zongira, itt helyben. Ezeket a délutáni dolgokat sem egyszerű összerakni, de jó, hogy idén is van segítségünk: anyukáméknál hagyhatom a kicsiket, mikor megyünk zenesuliba és van egy család, akik besegítenek a beutazásnál. A múltkor gondoltam bele, hogy mi tulajdonképpen mindenhová autóval visszük a gyerekeket… Micsoda kényelem! Azért van, hogy buszozni kell, igyekszünk minél több mindent úgy bonyolítani, hogy lassan egyre önállóbbak lehessenek!

Most már itt az advent! Elég sok mindent beterveztem, amit szívem szerint vállalni szerettem volna – meglátjuk mi fog összejönni, mert egyre inkább látom, milyen könnyen elsiklok a legközelebbiek mellett, mikor sok a jövés-menés.
Ez most olyan igazi advent… várakozás arra, amit Isten készít! Szeretnék örömmel várakozni, tevékenykedve, Istenre figyelve… Reménykedve hogy egyszer majd az Isteni megoldást élvezve mosolyogva olvasom vissza ezeket a sorokat!

A mi, itthon készült  adventi koszorúnk

A mi, itthon készült adventi koszorúnk

No, írogatom én ezt a posztot már egy ideje. Nem húzom tovább az időt! És talán (!) most már lassan sikerülni fog gyakrabban is írni!

Reklámok

Read Full Post »

Hát pont kicsúsztam abból, hogy még áprilisban közzé tudjam tenni a három hete íródó bejegyzést… Még jó, hogy a tavasz még nem ért véget 🙂 Szóval akkor jöjjön, ahogy azt elkezdtem írni.

Végre eljött a tavasz a maga nyüzsgésével, színeivel, illataival… Nagyon szeretem! Én is új erőt nyerek ilyenkor…

Az évek múlásával a húsvéti ünnepek is új dolgokat hoztak az életünkbe. Örülök, hogy egyre többet értenek meg belőle a gyerekek is, és nekem is évről évre jobban sikerül átélni jelentőségét. Olyan jó, hogy ilyenkor hétről-hétre más virágok kerülhetnek a konyhaasztalra és mindig van, ami nyílik a sziklakertünkben, illatozik az utcákon… Engem nagyon feldobnak az ilyen apróságok. Na persze idén is egy csomó mindent beterveztem volna, de hát az aprónéptől nem sok minden fér a mindennapokba a feltétlenül szükségesek és fontosak mellett.

Húsvét után lett a mi csöpp kis lányuk egy éves, és végre sikerült családi képet is csinálni – na jó, valaki mindig vagy pislant vagy grimaszol, ez van.

IMG_1343

De annyira jó, hogy már mögöttünk van ez az év… és hihetetlen is. Rengeteg örömöt hozott ez a lányka a mindennapokba, de sokszor rendesen próbára is tett. Az éjszakák még mindig elég döcögősek, és ebben ő viszi a prímet a négy gyerkőc közül, de a fogacskák kibújását már egyre jobban viseli. Nagyon anyás. NAGYON! Állítólag ebben pont olyan, mint én voltam. Mikor a kezemben van és puszit adok Attilának, akkor eltolja öt és még jobban szorítja a nyakam. És mikor este zuhizni megyek, képes végig ordítani az apukája kezében.

De egyvalami nagyon jól alakult a tél végén: elkezdett kint aludni a babakocsiban. Pont akkortól, mikor már ülve lehetett benne és így mindent lát. Jól kinézegeti magát, aztán egyszer csak elkezdi szopizni az ujját és lassan elalszik. Néha alszik 2 órát is kint az udvaron – ha a kutyus fel nem ugatja, vagy a hangosbemondó fel nem ébreszti.

A nagyokkal is sok minden változik, elég nehéz iramot tartani ezekkel és új megoldásokat keresni a problémákra. Le is fáradtam nagyon ezekben a hónapokban, ez tény. És már várom a szünidőt! Hanna még nem jár, hát kiváncsi leszek, milyen lesz, ha már futkosni fog. El tudom képzelni mi vár rám majd akkor.

Azért annak nagyon örülök, hogy a nagyok még mindig rajonganak a legkisebbért, mert gyönyörű szemeivel még mindig le tud venni mindenkit a lábáról. Abban meg csak reménykedni lehet, hogy lassan eljön az is, mikor már őt is ott lehet hagyni a nagyszülőknél, mert eddig még csak pár órára volt nélkülem, azt is csak párszor.

Read Full Post »

Itt ez az új év és én itt vagyok benne négy csemetével és egy drága férjjel meg a család minden gondjával-bajával… Hogy őszinte legyek, az elmúlt napokban többször is megtörtént, hogy reggelente elég nehezen szedtem rá magam, hogy kimásszak az ágyból és nekiugorjak a napnak… Főleg miután újra meg újra olyanok az éjszakák amilyenek, és ez most már több, mint 5 hónapja így megy. Csak néha történik megy olyan, hogy felébredek Hannára és azt veszem észre, hogy jééé már két óra is eltelt az előző szopizástól! Nos, mindezek ellenére igyekszem erőt venni magamon és továbbmenni. Az Úr gondoskodik mindig valamiről, ami továbblendít ezeken a szürke szomorúságokon. Így volt ez a szülinapomon is, amikor reggel kivételesen Hanna előtt ébredtem, átmentem a gyerekszobába, ahol a nagyobbak éppen ébredeztek és gyönyörű rózsaszín fényben úszó szobát találtam – a nagy tetőablakokon át lehetett látni a gyönyörű napfelkeltét.

napfelkelte a gyerekszoba ablakból

napfelkelte a gyerekszoba ablakból

Mostanában egyre inkább igyekszem megállni ezeknél a pillanatoknál, mert különben elsuhan mellettünk az élet úgy, hogy észre sem vesszük. Nagyon tetszett Ann Voskamp gondolata (merthogy most pont az ő könyvét olvasom), hogy azzal tudjuk lelassítani az időt, ha lényünk teljes súlyával részt veszünk benne. Hát most ezt gyakorlom. És a hálaadást. Vannak dolgok amikért még nem tudok hálát adni, de már vannak olyanok is amikért sokáig nem tudtam, de most már tudok… December folyamán sok minden előkúszott az életem elrejtett zugaiból, amik fölött jó volt elgondolkodni és szépen helyrerakni, már csak azért is, hogy tiszta lappal lehessen továbbmenni. Hálás vagyok Istennek, hogy átsegít ilyeneken is – most éppen azzal, hogy kezembe került A Poros úton mezítláb című könyv. Még decemberben olvastam és nagyon bátorító volt számomra! Örömmel írnék róla többet is, de ahhoz kellene egy olyan konzervdoboz, amibe időnként be lehetne zárni 4 csacsogó, ugra-bugráló gyereket…

Nos hát minden esetre most nem azt az időszakát éljük az életünknek, amikor túl sok időnk lenne egymásra meg önmagunkra (nekünk szülőknek), de igyekszünk. Nehéz helytállni, főleg amikor az ember belegondol abba is, hogy nemsokára itt vannak a vizsgák, mert annyit nem tudtunk foglalkozni a dolgokkal, amennyit kellene (vagy jó lett volna? – nem is tudom melyik kifejezés a helyes), de helyette reméljük hogy az igazán fontos dolgoknak azért maradt hely, és akkor hosszútávon majd az előző sem nevezhető veszteségnek. Csak nekem kell megtanulnom elengedni a dolgokat, meg elfogadni, hogy nem minden alakul az elvárásaimnak megfelelően.

BENNÜK!

BENNÜK!

Szóval tanulunk mind!

És fejlődünk – remélem!!

És gyönyörködünk bennük!!!

Read Full Post »

Ide is eljutottunk együtt

Ide is eljutottunk együtt

Ígértem, hogy megpróbálok legalább havonta egyszer írni magunkról, Hát most itt vagyok.

Nem mondhatom, hogy az elmúlt hetek kevésbé voltak fárasztóak mint a szülés utáni hetek, viszont már egészen másfajta fáradalmakat próbálok itt kipiheni 🙂

Az után, hogy legutóbb jelentkeztem eléggé besűrűsödtek a dolgok, ugyanis jött az év végi hajrá – készülődés a vizsgákra. Ahhh, annyira örültem, hogy Jázmin már levizsgázott és vele már csak a szlovákot kellett átvenni! Megpróbáltuk úgy csinálni, hogy a reggeli után rögtön a tanulást vettük elő, hogy minél hamarabb meglegyünk a nehezével és mehessenek játszani. Legtöbbször a délelőtti szopizás alatt is szlovákoztunk egyikőjükkel. Aztán jött a főzés, meg a többi. Ebből a főzést volt a legnehezebb abszolválni, mert ugyebár a többit azért abba lehet hagyni, ha a baba miatt elcsúsznak a dolgok, de enni csak kell valamit adni délben a három lurkónak. Nagyon jó volt, hogy ebben is volt itt-ott segítségem, volt hogy komplett ebédet kaptunk, szóval valamit azért mindig ettünk 🙂

két és fél hónaposan

két és fél hónaposan

Közben a kicsi lányunk egyre jobban kimerített a késő esti sírásokkal, amit láthatóan a hasija okozott. Annyit gondolkodtam, imádkoztam, hogy rájöjjek mi okozza. Elkezdtem írni, hogy mikor mit eszek, és kiderült, hogy bizony ő is érzékeny a tejre. Elkezdtem csak laktózmenteset inni, amitől rögtön jobb lett a helyzet, de maradt a furi zöld széklet, ami leggyakrabban valamilyen ételallergiát jelez. Szóval rábírtam magam, hogy tejmentesen étkezzek – na ez volt a legkeményebb feladat számomra. Néha már úgy éreztem, éhezni fogok, ha nem ehetek semmilyen tejterméket, annyira rá voltunk állva a sok tejre, élen a házi joghurttal… De lassacskán javultak Hanna baba körül is a dolgok, éjjel általában kétszer ébredt és vissza is aludt – legtöbbször én is bealudtam a szopizásba, ami az előző három gyereknél szinte sosem történt meg. Aztán mikor jött az eper és a málna, újra jöttek a hatalmas esti gyötrődések, sokszor csak éjfélre aludtunk el… huhh, annyi mindenről kellett lemondanom! Nem gondoltam volna magamról, hogy ennyire nehezemre fog esni… Szóval rendesen próbára tesz itt engem ez a csemete. De nagyon szépen fejlődik és annyira ügyesen szopizik az első perctől hogy ezért igazán hálás lehetek! Reménykedek, hogy lassacskán egyre több mindent fog bírni a pocakja is.

 

Áron a legkedvencebb unokatesójával.

Áron a legkedvencebb unokatesójával.

Nővéremmel és a kedvenceinkkel

Nővéremmel és a kedvenceinkkel

Szóval miközben naponta megküzdöttünk a hasfájással, a tanulással na meg a sok tennivalóval, nagy izgalmak elé néztünk, mert vártuk a tesómékat, akik május végén jöttek haza két csemetéjükkel 5 hétre. 5 éve nem voltak itthon, szóval tényleg nagyon vártuk már a találkozást! Ment a sok szervezés, hogy mikor ki kinél lesz, és a folyamatos agyalás, hogy a sok jövés-menés mellett valahogy a vizsgákat is megcsináljuk. Hát nem részletezem, de volt mit csinálni, hogy részt tudjunk venni 3 osztálykoncerten, 2 zenesulis vizsgán és a több napig tartó iskolai vizsgákon úgy, hogy a legtöbbször Hannát is vinni kellett magammal. huhh, hát jó, hogy mindez már mögöttünk van. Voltak azért kemény pillanatok, amikor kissé kétségbeestem, hogy mi lesz ebből az egészből, de alapvetően jól mentek a dolgok. Áronnak persze sokkal több gyakorlásra lett volna szüksége két-három tantárgyból is, hogy teljesen megtanulja az anyagot, így a bizije most nem alakult a legjobban, de a körülményekhez képest – meg ahhoz képest, hogy őt most egyáltalán nem érdekelte, hogy hányast fog kapni – egész jól megment minden.

Együtt imádkozunk érte...

Együtt imádkozunk érte…

A legemlékezetesebb az elmúlt hétvége volt, amikor végre együtt voltunk mind a hatan tesók családostul! Annyira érdekes volt ezt megélni ennyi év -és változás –

után! A három lánynak már vannak gyerekei, a három fiúnak még nincs… hát ez is érdekes helyzetet varázsolt, de élveztük – és jóóóó rendesen lefáradtunk!

Hát így telt az elmúlt hónapunk. Varázslatosan, szépen, izgalmasan… fárasztóan… de nagyon-nagyon emlékezetesen! : D

 

Délutáni focizás 😀

Read Full Post »

IMG_1842

Most hétvégén volt 1 hónapos a mi kicsi csemeténk, Hanna. Bizony, április 10-én egy újabb lurkóval bővült családunk, mégpedig egy kislánnyal. Meghallgattatott Jázmin imája, lett egy lánytestvére. A gyerekek azóta is rajongva veszik körül a kishugit, és mind nagyon örülnek neki!

Együtt

Együtt

1 hónaposan

1 hónaposan

Mi is örülünk, főleg mert újra megtapasztalhattuk, hogy jó az Úr! A szülésnél is minden rendben volt, bár nem spontán indult, hanem végül úgy indították. De szépen ment minden, még a büszke apuka is ott lehetett, és a negyedik napon már jöhettünk haza a kórházból. Na persze nem olyan egyszerű belerázódni a négygyerekes létbe, de dolgozunk az ügyön! És milyen jó, hogy már nincs sok tanulnivaló, mert most még elég mindenkinek azzal megküzdeni, hogy megszokjuk az új helyzetet. De igyekszünk örülni egymásnak! Picurkónk nagyon figyelmes, egyre jobban figyelgeti a körülötte lévő világot, na meg a fölé hajoló tesókat, akik élvezik, hogy ilyen “édi kistesójuk” van! Babókánk tényleg nagyon tündéri, szépen szopizik az első naptól kezdve, de a hasikójával még azért megkínlódunk – szóval teljesen kiszámíthatatlanok a napok mellette. Sokat kendőzünk, mert legtöbbször csak függőleges helyzetben képes elaludni – vagy a szopizáson. De az éjszakák egész jók, és remélem hogy ennél már csak jobbak lesznek 🙂

Köszönjük, hogy olyan sokan gondoltatok ránk! Majd igyekszem legalább havonta egyszer jelentkezni itt is!

Read Full Post »

IMG_0493   “Te megszólítasz,

  kihívást adsz nekem,
  nagy dolgot bízol rám

  és megajándékozol.

  Én visszariadok,
  habozok és kétségbe esem
  – tényleg énrám gondoltál Istenem?
  De mélyen bennem

  nő az erő és a bátorság,

  Felemelem szemem
és igent mondok Rád!”

Hát ezt éltük meg az elmúlt hetekben.

Különös ez az év… mit mondjak, már eddig is sok olyan dolog történt, amiről nem is álmodtam -ez most pozitív és negatív értelemben is igaz. Sokat vajúdtam magamban a nyár alatt a “hogyan tovább” -on. Mikor álljak újra munkába, meddig tanítsuk itthon a gyerekeket, hogy tudnék én is pénzt keresni, hová is kéne elköltözni, mit kéne kidobni, hogy végre elférjünk, kezdjünk bele valami vállalkozásba??? Meg hasonlók… Nem volt könnyű. Fáradt is voltam a nyáron, meg nagyon vágytam, kicsit kikapcsolódni, megpihenni is.

Hát aztán úgy lassacskán minden alakult, amire szükségünk volt, bár sokszor nem úgy, ahogy azt mi elképzeltük. Annak ellenére, hogy rengeteget főztünk be – ami azért sok időt elvesz, elég sok helyre eljutottunk.  Aztán a nyár végén jött egy fordulat az életünkben. Egy olyan, amiről a fenti idézet szól. Isten valami olyat bízott ránk, amire most nem számítottunk és őszintén megmondva egy kis időbe telt, mire örömmel tudtuk fogadni. Sok sok aggodalom és kérdés jött elő bennünk ezzel kapcsolatosan, de Istennek hála, ma már örömmel mondhatjuk: jövő tavaszra várjuk negyedik csemeténket!Nagyon sokat kellett imádkoznunk azért, hogy rá tudjunk hangolódni Isten tervére és ne csak a nehézségeket lássuk, hanem Isten áldását is mindezek mellett. Sokáig nem beszéltem az örömhírről, mert nem voltam kíváncsi a negatív reakciókra, de csodák-csodájára eddig még nem is volt ilyen. Annyi biztatást és megerősítést kaptam az igéből is! És már most egy csomó olyan meglepetésben van részünk, amikre nem is gondoltunk. Az egyik ilyen pont a Békési ifjúsági konferencia volt szeptember végén, ahová kettesben mehettünk el férjemmel. 13 éve voltam Attilával hasonlón, azóta nem nagyon. Szóval ez most nagyon jó volt.
Békésen együtt...

Békésen együtt…

Persze még most is sok bennem a kérdés, de már nem pánikolok, mert tudom, hogy fokozatosan majd minden letisztul bennünk, és meglesznek a válaszok a NAGY kérdésekre. Addig is örömmel és békében szeretném megélni ezt az áldott állapotot és gyönyörködni mindabban amivel megáldott az Úr.
 

Read Full Post »

Tényleg?

Tudtam én már akkor, mikor először szültem, hogy nem úgy van az, ahogy mondják, becsapnak – még ha nem is készakarva, és hogy a nő igenis tud szülni. Akkor azt mondtam, legközelebb csak akkor szülök, ha nálunk is lehet otthon szülni…. lehet hogy már nagymama leszek, mire megérjük? Igy aztán a másik két szülésem is ugyanabban a kórházban volt és tudom, hogy CSAK azért volt komplikációmentes, mert mellettem lehetett az, akiben a legjobban bízok (a férjem), és mert hittem Istenben, hogy úgy teremtette meg a nőt, hogy TUD szülni.

Most végre egy orvos is kimondta azt, amit már akkor tudtam. El kéne olvasni minden lánynak, nőnek, nagymamának, orvosnak… mindenkinek, aki valaha szülni szeretne, vagy szült, vagy lesz valakije, aki szülni fog…. akármi. Nem csak MO-ra érvényesek ezek a dolgok, amik elhangoznak ebben az előadásban.

A szülés természete egy férfi szemszögéből

Marsden Wagner professzor M.D.,M.S.P.H., a WHO nők és gyerek egészségével foglalkozó szervezetének volt igazgatója, jelenleg az Országos Bábaszövetség Szenátusának tagja. Több évig dolgozott szülész-nőgyógyászként és kutató orvosként is. A professzor tavaly októberben a II. Nemzetközi Bábakonferencián tartott előadásán akadt, aki felállt, és elhagyta az előadótermet. Vajon miért? Azok számára, akik elolvassák az előadást, aligha kétséges a válasz.

Jó reggelt! Mindjárt az elején azzal kell kezdenem, hogy kétszer is elnézést kell kérjek.
Először is azért, mert nem beszélem a nyelvüket. Nagyon jó lenne, ha anyanyelvükön szólhatnék önökhöz, de sajnos nem tudok. Korábban 15-20 alkalommal jártam Magyarországon, tehát nincs jó mentségem. Másodszor azért kell elnézést kérnem, mert a szülészeti gondozásról és a gyermekszülésről fogok beszélni, és tulajdonképpen én férfi vagyok. Soha nem fogok gyermeket szülni, soha nem fogom ezt az érzést
megtapasztalni, tehát ez azt jelenti, hogy kívülálló vagyok a szüléseknél. És ezt nagyon fontos mindig szem előtt tartanunk, még az sem számít, ha valaki szülészprofesszor (férfi) egy kórházban – akkor is kívülálló, mivel a szülés a nők világába tartozik. Ez mindig is így volt, ha visszatekintünk a történelemben.
És tulajdonképpen vicces, ha elolvassuk a hivatalos történelemkönyveket, azok csatákról, háborúkról – csupa olyan dologról szólnak, amiket a férfiak tesznek. Arról, amit a nők tesznek, semmi sincs ezekben a könyvekben. Tehát a szülés mindig is a nők világának része volt. Még egy dolog… OK… tehát mit tehetnek a férfiak a szüléssel kapcsolatban?
Valaki mesélt egy történetet, ami nekem nagyon tetszik. Ez a történet arról szól, hogy a szülés miként megy végbe a delfineknél. A szülő delfin úszik a középpontban. Körülötte körbe-körbe úszik 2-3 nőstény delfin, akik meg-megérintik őt – mint a bábák vagy a dúlák. Ez után, mintegy tíz méterrel távolabb egy szintén nőstény delfinekből álló csapat úszkál, akik beszélnek a szülő delfinhez. Majd jóval távolabb (egy nagyobb sugarú körben) úszik az összes hím delfin, akiknek az a feladata, hogy óvják a szülő delfint mindenféle veszélytől. Így a szülés békében folyhat le. Úgy gondolom, hogy a férfiak így vehetnek részt a szülésben. Vagyis biztosítaniuk kell a békét a nők világa számára a szülés ideje alatt.
A delfinekhez hasonlóan, az embereknél is így kéne történjen. A bábák mindig a nők rendelkezésre álltak, akár tradicionális bábákról, akár egy idősebb tapasztaltabb környékbeli nőről beszélünk – tehát mindig is léteztek bábák. Bizonyára ismerik a bába szó francia megfelelőjét: „sage femme“, ez pedig bölcs aszszonyt jelent, vagyis a bába volt a falu bölcs asszonya. – A dán kifejezés, a bábára az „öre more“, ami annyit jelent, hogy földanya; ő volt az az asszony a viking faluban, aki „két lábbal állt a földön“ és a falu többi nőtagja mind tisztelte őt.
A bába izlandi megfelelője a „fény anyja“. A lényeg mindebben az, hogy a történelem során mindig is léteztek olyan nők, akik törődtek nőtársaikkal, gondozták, védelmezték őket. A többi nő nagyon tisztelte ezt.
Japánban születésházak vannak. A születésház egyben a bába otthona is. Minden asszony eljön ebbe a házba. Nemcsak akkor, ha várandós vagy ha szül, hanem mindenféle női problémával ide fordulnak, például, ha a férjük bántalmazza őket, vagy bármi egyéb gondjuk van. Néhány évvel ezelőtt hatalmas földrengés volt Japánban, és az egyik nagyváros egyik születésháza a földdel vált egyenlővé. A többi ház is romba dőlt. A legelső ház, amit a környéken újjá építettek, a születésház volt. A környék nő és férfilakossága együtt építette újjá azt a házat, annyira fontos volt számukra.
Nos, amint tudjuk, úgy 200 évvel ezelőtt a férfiak is belekeveredtek a szülési szituációba, és a szülészorvosok megjelentek a szüléseknél, és fokozatosan átvették a hatalmat és az ellenőrzést. Mi férfiak ellenőrzésünk alá akarunk hajtani minden olyan körülményt, amitől félünk. Ha félünk valamitől, azt mindenképpen ellenőriznünk kell.
Nagyon ortodox orvosi, tudományos és perinatális képzésben részesültem, aztán kutattam, praktizáltam, majd a WHO munkatársaként Koppenhágába kerültem, ahol találkoztam egy dán bábával, aki megkérdezett, hogy részt vettem-e valaha a praxisom alatt egy otthonszülésnél. Mondtam, hogy nem. A legtöbb orvos Magyarországon, Németországban, az USA-ban vagy bárhol máshol, soha nem látott otthonszülést. Ez a bába, egy nagyon bölcs asszony volt – „sage femme“ – azt mondta nekem, hogy el kell mennem és látnom kell egy otthonszülést. Ő mindent elrendezett, így lehetőségem nyílt elmenni a szülésre.
Ez az esemény a reveláció erejével hatott rám, megváltoztatta az életemet. Láttam egy asszonyt, aki haladt előre a vajúdás folyamatában, majd eljutott abba a stádiumba, amit mi második fázisnak nevezünk, és ez a nő egyszerre rálelt a benne rejlő erőre. Azt mondta: „Lépjetek hátra!!! Most megszülöm ezt a gyermeket!!!“
Ettől halálra rémültem. Még soha életemben nem láttam olyan nőt, akiben előtört volna ez az erő. Ez az erő halálra rémíti a férfiakat. Abban a pillanatban felismertem, hogy mindaz amit a szülés alatti gondozásról tanultam, arról szólt, hogy miként hajtsam az uralmam alá a nőt oly módon, hogy ne találjon rá magában erre az erőre.
Mi férfiak nem akarunk találkozni ezzel az erővel, nem akarjuk látni, bármit megteszünk, hogy ne találkozzunk vele.
Valójában a probléma nagyobb ennél. A férfiak évezredek óta megpróbálják ellenőrzésük alatt tartani a nőket. Ez igazából vicces, nem tragikus.
Shakespeare szerint, nagyon okos az a férfi, aki biztosan tudja, hogy ő a gyermeke igazi apja.
Látják? Bezárjuk börtönökbe a nőket csak azért, hogy bizonyosak lehessünk benne, hogy senki más, csakis mi magunk lehetünk a születendő gyermek apja.
Sok mindent megteszünk azért, hogy ellenőrizzük a nők reproduktív viselkedésformáit. A várandósság és a szülés ellenőrzése része ennek a folyamatnak. Tehát a szülészeti gondozás jobbára a szülés, a vajúdás és a nő ellenőrzéséről szól.
Mit gondolnak, miért erősködnek, hogy a szülés a kórházban történjen? Mivel a kórház az „én“ – az orvos, a férfi – felségterületem. „én orvos vagyok, mindent ellenőrzök, ami a kórházban folyik.“ Ha én, mint orvos elmegyek az ön otthonába, ön van hatalmon, jogában áll kidobni engem. Én, mint orvos nem uralhatom, ellenőrizhetem teljesen a helyzetet. Ez az, amit az orvosok nem szeretnek. Ezért nem szeretnek az orvosok beteghez vagy vajúdóhoz házhoz menni, mert nem uralhatják tökéletesen a szituációt.
Soha semmilyen tudományos adat nem támasztotta alá a szülések kórházakba való áttelepítését. Ez nem egy tudományos kutatási eredményeken nyugvó döntés és cselekedet volt.
Mi orvosok uralni akarjuk a vajúdást és a szülést; a hátára fektetjük a nőt, ami a tehetetlenség és a megadás testhelyzete. Az, hogy ő a hátán fekszik, én pedig a terpesztett lábai közt állok, azt sugallja, hogy teljesen uralom őt. Ez a lehető legrosszabb szülési testhelyzet. Azt akarják, hogy a kutatási alapokon nyugvó kezelésről beszéljek?
Bárhová mehetnek a világban, legyen az kórház vagy születésház, ott, ahol azt javasolják, hogy a vajúdó nő a hátára feküdjön, ott nem beszélhetünk tudományos kutatási alapokon nyugvó kezelésről.
Abban az időben, amikor a fejlettebb államokban a szülés átkerült a kórházakba, az emberek kezdtek jobb körülmények között élni. Javult a táplálkozás, a lakáskörülmények stb. Ekkor rájöttünk arra is hogy uralhatjuk a vajúdást és a szülést.
És a nő? – Rájött, hogy a családtervezés által uralhatja a fogamzást is! Innentől kezdve a nők nem szültek 15 gyereket, csak kettőt. És nem akkor szültek mikor 14 vagy 50 évesek voltak, hanem nagyon optimális időben.
Tehát mindezen szociális változások, amelyekről beszéltem, javították a csecsemő és anyahalálozási arányokat. Mindkét arány meglehetősen csökkent. A szülés bekerült a kórházakba, és az orvosok hangsúlyozták, hogy a statisztikák pozitív alakulása nekik köszönhető. Ez nem igaz!
Ez azért nagyon fontos, mert sokszor fogják ugyanezt hallani magyar orvosoktól.
Nekem sokszor mondták már. „A kórházba jönni, használni a különböző gépeket, az EKG-t, a CTG-t stb. ez modern, ez fejlődés, nem akarunk visszafelé lépni.“ – mondják. De tévednek. Nem az ultrahang és az EKG alkalmazása miatt csökkent a halandóság. Hanem a jobb táplálkozás, a jobb lakáskörülmények, a jobb családtervezés és igen, bizonyos értelemben a jobb orvosi ellátás miatt is. De nem az ultrahang alkalmazása miatt, hanem pl. az antibiotikumok miatt vagy a biztonságos vérátömlesztés miatt. Ezek valóban nagy vívmányai az orvostudománynak. Ezek csökkentették valójában a halandóságot. De leginkább a szociális változások.
De – amint a világon egyre többen felfedezik –, ahogy az orvosok egyre jobban uralják a szülést, a nők úgy veszítik el azt. Elvették tőlük a saját testük ellenőrzésének, uralásának a jogát. Ez a magyarázat a medikalizáció elleni reakcióra. És ez szorosan kapcsolódik a bábákhoz is. A bábák és a nők a szülés humanizálását követelik. Tegyük emberibbé a szülést! Ez azt jelenti, hogy a szülő nő kell a központban legyen, nem pedig az orvos.
A bába feladata a szülés kísérése, nem pedig az orvosé. A szülés természetes része egy normális életciklusnak, a várandósság nem betegség, az esetek több mint 80%-ban nincs is szükség orvosra vagy sebészi beavatkozásra.
A magyar professzorok azt mondták nekem, hogy milyen jó itt a helyzet, hiszen itt több mint egy orvos van jelen a szülésnél Ez őrület! Nézzék! Képzeljék el, hogy egy magasan képzett szülész van jelen a szülésnél.
Ez kb. olyan, mint amikor szórakozni akarnak menni a párjukkal és az egészséges 2 éves gyermekük mellé egy sebészorvost hívnak babysitternek. Ez őrület! Eszméletlen sok pénzbe fog kerülni, és ha a gyermekük elfárad és sírni kezd az orvos teleinjekciózza nyugtatókkal és medikalizálja a babysittinget. Ugyanilyen őrültség egy szülészeti sebész részvétele egy normális szülésnél. Még az is nagyon furcsa, ha egy orvos van jelen a szülésnél… Önök szeretnék, ha egy orvos jelen lenne és bámulná önöket a hálószobájukban mikor a partnerükkel szeretkeznek? A dolgok mûködhetnek rosszul a szexben is! Különböző fertőzéseket kaphatnak AIDS-t, gonorrheát stb., tehát állítsunk egy orvost a hálószobákba is!
Hogy megmondja, hogyan csináljuk! Ez esztelenség! De ez történik Magyarországon, azáltal, hogy ezek a jól képzett orvosok ott állnak a normális szüléseknél.
Ami most történik az, hogy a szülés humanizálása egyre inkább előretör, Németországban, Skandináviában, Hollandiában, az Egyesült Királyságban stb., és ez egyre közeledik, közeledik, de nem éri el a Szovjetuniót.
15 év alatt számos alkalommal jártam az Szovjetunióban konferenciákon, gyûléseken, találkozókon, kórházakban stb. így tudom milyen a szovjet gondozási modell. Ez pontosan olyan, amilyennel ma Magyarországon találkozunk! Ma szovjet szülészeti gondozási modell uralkodik Magyarországon. Csak figyelem, hogy mi történik Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban, Litvániában és a többi olyan országban, ahol még a szovjet gondozási modell él.
A változások megindultak. De a folyamat nagyon nehéz. Miért? Mert a szovjet rendszerben az orvos maga az Isten! Az orvos rendelkezik az összes hatalommal és ellenőrzéssel, több pénzt keres, ő végzi a sebészi beavatkozást és ő a hős. A bábák a szovjet rendszerben az orvosok rabszolgái. Nincs kórházon kívüli szülés a Szovjetunióban – mondták. De ez nem igaz! Mindig mindenhol létezik a világon otthonszülés. 20 évvel ezelőtt jártam a Szovjetunióban, és tanúja lehettem egy otthonszülésnek.
Egyik nyáron lementem a Fekete tengerhez és vízben szülést is láthattam Igor Tcsakovszkival, ha ismerik a nevét. Tehát a saját szememmel láttam, hogy ilyesmi még a Szovjetunióban is megtörténik. Mindig vannak ilyen kis titkok, bár a kormány mindent megtesz azért, hogy ezeket megszüntesse, mivel mindenki a reguláris rendszer része kell, hogy legyen.
Nos, ugyanez van ma Magyarországon.
Ezért találkozunk azzal, hogy megbüntetik azokat az embereket, akik ki akarnak lépni ebből a rendszerből. Tehát még nem mondható el, hogy Magyarországon valóban humanizált szülési lehetőségek lennének. Ez az, ami itt most történik.
Tudják két nappal ezelőtt repülővel érkeztem ide; sokszor utazom Európában – de most más volt. Bejöttem az épületbe és volt egy nagy jel: „EU állampolgárok erre!“ Egyébként a parlamenten is magyar és EU zászló lengedez. Hurrá az EU-ban vagyunk! De… Volt valami érdekes. Ha Dániából Franciaországba, Olaszországba, vagy bárhová máshová utazom és leszállok a gépről, senki sem állít meg, hogy megnézze az útlevelemet. Csak besétálok mert az EU-ban vagyok. De a budapesti reptéren két napja megállítottak, hogy megnézzék az útlevelemet! Ez egy EU ország! Igaz, 10 évvel ezelőtt, ha én következtem az útlevél ellenőrzési sorban, akkor a vizsgálat 20–25 percig tartott. Most mindössze 2 perc volt.
OK, Magyarország fejlődött.
De a reptéri rendszer megváltoztatása egy dolog, a gyermekszülés megváltoztatása egy másik. Az emberek, akik a szülést ellenőrzik, nem akarnak változást. Ezt onnan tudom, hogy tavaly itt jártam egy találkozón, ahol jelen voltak a minisztérium emberei, különböző professzorok stb., és elmondták, hogy nem akarnak változást, és mindent megtesznek a változások megakadályozására.
Milyen változásokra van szükség Magyarországon ha valóban az EU-hoz akarnak csatlakozni, és ha humanizálni akarják a szülést?
Változtatni kell! Mondhatnak a miniszterek és a professzorok bármit arról, hogy ez a rendszer milyen jó.
Mondják meg nekik, hogy 27 olyan európai ország van, ahol kevesebb baba hal meg a perinatális időszakban mint Magyarországon. Értik ezt? A perinatális mortalitás 27 európai országban kisebb, mint itt, vagy más szavakkal, a 27 ország közül Magyarországon a legmagasabb a perinatális mortalitás. Azt is mondják el nekik, hogy Magyarországon a perinatális időszakban több anya hal meg, mint 22 másik európai országban.
Látják tehát, hogy a kormány és az orvosok nem mondhatják, hogy minden rendben. Semmi nincs rendben! És persze azért is szükség van a változásra, mert harmóniába kell kerülniük az EU-val.
Tehát meg kell változtatni a rendszert, mivel túl sok baba és anya hal meg, mivel a törvény szerint összhangba kell kerülni az EU-val, és azért is, hogy az önök társadalma szabaddá és demokratikussá válhasson. Egy szabad és demokratikus társadalomban a nők és családjaik választhatnak, hogy milyen szülést szeretnének. Egy szabad társadalomban a nagy és fontos emberek nem mondhatják meg önöknek hogyan szüljenek.
Ezt a nő kell eldöntse! Akarják, hogy a kormány vagy valamelyik orvosprofesszor megmondja milyen testhelyzetben szeretkezzenek kedvesükkel? Ugye, nem! Ezért ne szabják meg azt sem, hogy milyen szülést akarnak. Önnek kell választania, és a kormánynak és a profoknak az a dolga, hogy tiszteletben tartsák az ön döntését.
Tehát mindez valójában a demokráciáról szól.
S ez problémát jelent Magyarországon! Az elmúlt 50 évben szovjet ellenőrzés alatt éltek, előtte német ellenőrzés alatt éltek, azelőtt is folyamatos ellenőrzés alatt éltek, tehát mindig mások mondták meg, hogyan éljenek.
És ez így ment századokon át. Most végre szabadok. De meg kell tanulniuk szabadnak lenni. Meg kell tanulniuk dönteni, választani és változtatni. És a kormány tagjainak, az egyetemek és a kórházak professzorainak is le kell szokniuk az autokrataságról, és demokratává kell válniuk. Ez egy hosszú és nehéz folyamat. Nem fog holnapig megtörténni. De a folyamat már beindult és folytatódni fog. Nagyon fontos, hogy mi fog történni a szüléssel, mivel a szülés milyensége tükrözi az egész társadalmat.
Ha egy magyar asszony azt tanulja meg szülése alatt, hogy teste rosszul mûködik, mivel nem tud gyógyszerek segítsége nélkül szülni, akkor azt fogja hinni, hogy mivel rosszul mûködik a teste, szüksége van ezekre az eljárásokra. És az oda vezet, hogy a nők félni fognak és nem hisznek majd saját testükben, és azt teszik majd, amit a vezetők mondanak.
Tehát a szülés megváltoztatása az egész társadalmat megváltoztatja.
Milyen változásra van szükség?
Először is tájékoztatni, okítani kell a nőket.
Magyarországon az ma a legnagyobb gond, hogy a magyar nép csak egyfajta szülést ismer. A szovjet szülést.
Én sem tudtam milyen egy igazi természetes szülés, míg nem láttam. A magyaroknak meg kell tanulniuk, hogy többféleképpen is lehet szülni, nemcsak a szovjet módon. El kell mondani a tévében, rádióban, az iskolákban, hogy mi is a szülés valójában. A folyamat nagy részét tehát a magyarok ilyen téren való tájékoztatása, felvilágosításajelenti. Mindenkinek meg kell értenie, hogy a szülés egy normális életesemény, és hogy az esetek többségében – több mint 80%-ban – semmilyen probléma nem adódik.
Szükség van tehát erre a felvilágosításra!
A szülési szolgáltatások kidolgozását és megtervezését nem szabad a minisztériumra és a professzorokra hagyni. Mivel ők a szovjet rendszert kedvelik, s ha rajtuk múlik, nem lesz változás.
A női mozgalmaknak, a politikai csoportoknak, a bábáknak harcolniuk kell azért, hogy ennek a kidolgozási folyamatnak részesei lehessenek. Ha Nyugat-Európában változtatni akarnak a szülészeti ellátáson, akkor nyilvános találkozókat rendeznek a parlamentben, és bárki eljöhet, hogy elmondja a véleményét arról, milyen változtatásokra van szükség. A bábák és a nők képviselői beszélhetnek a parlamentben.
Ezek után a parlament elmondja a minisztériumnak, hogyan változtassanak.
Tehát az emberek ellenőrizhetik a változások menetét. Ez sosem történt meg Magyarországon, de meg kell történnie! Ne feledjék, az egészségügyi miniszternek az emberek egészségét kell védelmeznie, nem pedig az orvosok érdekeit. Ezt meg kell változtatni.
A befolyásos orvosok és a minisztérium emberei túl közeli viszonyban vannak egymással.
Egy másik fontos változtatnivaló Magyarországon: ne képezzenek annyi orvost. Túlságosan sok orvos van Magyarországon. Több orvosuk van, mint Nyugat Európának, ezért az orvosok olyan feladatokat is végeznek, amiket nem nekik kéne, mint pl. normális szülések levezetése.
Gondot okozhat, hogy valamit kezdjenek ezzel a sok orvossal, de ha kevesebbet képeznek, talán 20 év múlva kevesebben lesznek.
A következő lépés. Fel kell támasztani a bábaságot Magyarországon, mivel az teljesen perifériára szorult.
A magyar bábák a szovjet szülészeti rendszerben dolgoznak. Éveken át, míg a WHO-nak dolgoztam, bábakonferenciákat szerveztünk, és ezekre meghívtuk a világ bábáit. De minden egyes konferencián a Szovjetuniót egy férfi orvos képviselte. Én erre azt mondtam nekik: „Nem, nem! Küldjenek egy bábát!“ – erre tipikus szovjet válasz jött: „OK, nem gond.“– majd újra egy orvost küldtek.
Évek múlva ravaszabbak lettünk, és Szentpétervárra a bábaiskolába szerveztük a konferenciát, így nem tudták a bábákat távol tartani. Ez volt az első alkalom a Szovjetunió történetében, hogy szovjet bábák eljutottak egy nemzetközi konferenciára.
E konferencia célja az volt, amit Magyarországon is meg kell érteni: a bábaság egy teljesen független szakmává kell váljon. Nem az orvosoknak kéne a bábákat tanítani, hanem a bábáknak kéne a bábákat képezniük.
A koppenhágai bábaintézetben egyetlen orvos sem tanít, csakis bábák képzik a bábákat. Bábaságot tanítanak!
Ha orvos tanítja a bábákat, nem bábaságot fognak tanulni, hanem azt, hogy miként legyenek az orvosok rabszolgái. Ez két különböző dolog! Tehát a bábákat függetlenné kell tenni, a státuszukat pedig egyenlővé kell tenni az orvosokéval.
Ez nem lesz könnyű. Több bábát kell képezniük, mivel túl sok orvosuk van és túl kevés bábájuk.
Tudják, hogy Angliában kb. 1000 szülész-nőgyógyász orvos van és kb. 30 000 bába? Ugyanez a helyzet Hollandiában, Dániában és Skandináviában is.
Látják? Nagyon érdekes, hogy az orvosok Magyarországon azt mondják, hogy azért van szükség az orvosok jelenlétére a szülésnél, mert azt akarják, hogy az biztonságban folyjék le. Erre én azt mondom, hogy ez egy érdekes állítás. Európában kevesebb babát és anyát veszítenek el, mint Magyarországon.
Skandináviában az esetek 75-80%-ban a bába kíséri be az anyákat a kórházba, ő gondozza, ő látja el tanácsokkal, kíséri a szülést s az anya nem is találkozik orvossal. Ez, az összes szülés 75-80%-ára jellemző! És kevesebb babát veszítenek el, mint önök itt Magyarországon. Hát, hogy mondhatják, hogy biztonságosabb több orvos jelenlétében szülni?!
A legbiztonságosabb tehát az a szülés, ahol nincs jelen orvos. Tehát, több bábát kell nevelniük!
De arra is szükség van, hogy a várandósság, a vajúdás és a szülés alatti eljárás tudományos kutatási bizonyítékokon alapuló legyen.
Ez azt jelenti, hogy amit tesznek, az összhangban kell legyen a legjobb tudományos információkkal.
Egy nagyon jó példa van arra, hogy Magyarországon a gyakorlat nem ilyen. Ez a gátmetszésről szól. Nem tudom, hogy áll ma a helyzet, de néhány évvel ezelőtt a Semmelweis egyetemi kórházban jártam, körbevezettek, majd volt egy beszélgetés, ahol megkérdeztem a professzort, hogy hány nőnél végeznek gátmetszést. Erre ő furcsán nézett rám, és azt mondta: „Mindegyiknél.“ Erre én visszakérdeztem, úgy érti, hogy a szülések 100%-a gátmetszéssel történik? Erre ő: – Igen!
Az egyik fiatalabb orvos mosolyogni kezdett és magyarul mondott valamit a profnak. Én megkértem, fordítsák, amit mond. Azt mondta, hogy néhány nappal azelőtt, egy nő rögtön a kórházi felvétel után megszült, ezért rajta utólag kellett gátmetszést végezzenek! Ez egy extrém példa, de a tudományos adatokból tudjuk, hogy az esetek maximum 20%-nál lehet indokolt a gátmetszés. Sőt, valójában az esetek 5%-nál van valóban gátmetszésre szükség.
Azon a beszélgetésen az orvos azt mondta, ha nem vágnak, több szakadás lesz. Nem!
Kevesebb szakadás lesz, ha nem vágnak!
Azt mondta, több vérzés lesz, de én azt mondtam, nem, kevesebb. Sőt kevesebb szexuális probléma lesz, ha nem vágnak. Minden egyes érv, amit a magyar orvosok a gátmetszés mellett felhoztak, tudományosan megalapozatlan volt. Nem rendelkeznek helyes tudományos információkkal. Erre pedig szükség van!
Láttam 1-2 évvel ezelőtt az otthonszülésről szóló levelet, amit a szülészorvos társaság küldött a kormánynak. Tele volt tudományosan hamis állításokkal. Rossz tudományos információval rendelkeznek az otthonszülésről, a gátmetszésről stb.
Ezek nem gonosz emberek. Csak rossz információkkal rendelkeznek, mivel 50 évig az ismert rendszerben éltek.
Tehát a magyar változtatásokhoz legjobb lenne megtalálni a helytálló tudományos adatokat, és felhasználni azokat a változtatások véghezviteléhez. Ez nagyon fontos!
Más. Egy demokráciában, a hatalom embereinek a tetteit átláthatóvá kell tenni minden ember számára. Semmi sem történhet zárt ajtók mögött. De Magyarországon rengeteg zárt ajtó van a minisztériumokban és mindenhol.
Ez azért van, mert 50 évig így volt a Szovjetunióban is. Ki kell nyitni ezeket az ajtókat.
Meg kell szerezni minden infót arról, hogy mi történik a kórházakban. Mi a császármetszések, szülésmegindítások stb. aránya, mi a valós gyakorlat? A halálozási arányok?!
Hány ember tudja, hogy 1000 baba hal meg évente a szülészeteken? Nem az otthonszüléseknél, hanem a kórházakban! Tudják ezt az emberek?
Számos baba előre nem látható események miatt hal meg, de jelentős részüknek nem kéne meghalnia, haláluk megelőzhető lenne. De ezt soha nem fogják megtudni, mert ez az információ zárt ajtók mögött marad. Ezt meg kell változtatni! Minden, ami a kórházakban történik, átlátható kell legyen az emberek részére.
A magyar nőknek ki kell vívniuk a jogot, hogy eldönthessék, hol, hogyan és kinek a jelenlétében akarnak szülni. Más országokban ez teljesen normális.
Évekkel ezelőtt Németországban 1 szülésotthon létezett, ma több mint 70 van. A német bábák 1/3-a független, kórházon kívül dolgozik. 10 év alatt drámai változás történt Németországban. Tudják miért?
A német orvosok megpróbálták elérni a kormánynál, hogy a nők ne választhassanak a szülés módjával, jelenlévőivel és helyszínével kapcsolatban. Megpróbálták rávenni a politikusokat egy új törvény megalkotására.
Erre a német nők fellázadtak: Oh, Istenem, megpróbálják korlátozni a szabadságunkat!
Mérgesek lettek. Mindenki arról beszél, hogy az orvosok milyen hatalmasak, milyen erősek.
Én tudok náluk erősebbet: a mérges asszonyokat.
A nők megakadályozták az új törvénytervezetet, s mivel a mozgalom megindult, a változások is elkezdődtek. Ez történt Új-Zélandon és más országokban is. A bábák és a nők együtt változtattak. Ez kell Magyarországnak is! A magyar nőknek harcolniuk kell a jogaikért. Akkor, amikor a magyar nők teljes joggal dönthetnek majd a saját testükkel és szülésükkel kapcsolatban, akkor, és csakis akkor lesz Magyarország szabad.
 – Köszönöm!

Read Full Post »

Older Posts »