Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for the ‘Amiért hálás vagyok’ Category

Úgy gondoltam mégiscsak írok ide a blogra, hogy az elmúlt fél évről maradjon egy kicsi “lenyomat” a számunkra.
Szóval már lassan egy hónapja, hogy vége van egy újabb iskolaévnek, ami nagyon sok izgalmat tartogatott a számunkra. Ismét volt egy otthontanulós csemeténk, meg két felsős gyerkőcünk. A legkisebb pedig még (talán utoljára) élvezhette a laza itthon töltött napokat. Persze gyakran jött velünk a suliba, főleg év vége felé, mikor a vizsgák miatt sokat jöttünk-mentünk). Gyakran megtörtént, hogy megkérdezte, hol vannak a nagyok – mondtam suliban, aztán hogy hol van Simon – mondom, ő is ment a suliba a logikai körre, aztán hogy hová megyek én? Hát a suliba (énekkart tartani, vagy gyakorolni a gyerekkel. Na persze hogy ő is a suliba akart menni. Vagyis ha valaki megkérdezte, mikor megy oviba, mondta hogy ő nem megy oviba, ő suliba fog menni! Aztán párszor mondtam neki, hogy először oviba kell járnia, utána mehet majd a suliba, és megbeszéltük, h szeptemberben már ő s mehet… Azóta mindenkinek elmondja, hogy szeptemberben megyek oviba!
És hogy mi volt a suliban? A végeredmény szép lett, de az út döcögősen ment mindenkinek az évzáróig. Vagyis mindenkinek meg kellett küzdenie a magáét. Áronnak elég gyakran nem akaródzott nekiülni a feladatainak, voltak időszakok, mikor igazán összeszedte magát és szépen tanult meg odafigyelt a dolgaira, meg olyanok is, mikor bizony be kellett mennem az of-el megbeszélni a dolgokat… De nagyon szépen kezelte a konfliktusokat és az osztályban uralkodó nehéz eseteket. Általában minden elmond itthon, ami a suliban történt és át tudjuk beszélgetni – ez sokat segített a dolgok kezelésében. Az év vége felé már nem nagyon érdekelték őt a sulis dolgok, de azért csak megcsinálta, hogy kitüntetett legyen – ennek azért örültem 🙂

Jázminnak a tanulással nincs gond, volt rengeteg versenyen sok szép eredménnyel, viszont nagyon nehezen kezelte az osztályon belüli feszültségeket. Volt is pár hét, mikor eléggé elbizonytalanodott és arra gondolt, jobb lenne átmenni Komáromba a 8 éves gimibe, de végül mégis maradt. Sok-sok beszélgetés meg puszilgatás kellett, hogy hétfőnként ne sírva kezdje a reggelt a suli miatt. A tetejében idén elég rosszul jött ki, h a zongoraórája és az ének is pénteken volt, és pont aznap volt 8 órájuk. Vagyis a péntekek is igen húzósak voltak számára – de ezt is megküzdöttük!

Az elsősünk szépen haladt a tanulással, de sokat küzdöttünk, hogy jól menjen a szlovák meg az írás. Az olvasás szépen beindult, januártól már meséket, könyveket olvas egyedül. Az írást rengeteget gyakoroltuk, hogy ne legyen benne egy csomó hiba! De megérte, mert bár ebből volt a leggyengébb az év végi megmérettetésen, mégis sikerült annyira jól, hogy mindenből egyese lett – aminek nagyon örült persze!
Nos hát én nem utolsó sorban én is megküzdöttem a magamét, míg megtaláltam a hangot (a módszert, a stílust, a hangnemet…) a gyerekekkel, h az énekkar nekik is meg nekem is azért öröm legyen, ne kínlódás. Ez a tapasztalat nagyon sokat formált rajtam is, azon ahogy látom a gyerekeket meg a tanítói munkát. Hát elég komoly kihívás lépést tartani a változásokkal, főleg ami a gyerekek viselkedését, reakcióit és hozzáállását illeti. De megérte végül is (no nem anyagilag), mert gyarapodtunk egy szép élménnyel, mikor az évzárón előadtuk az Örökségünk című dalt, aminek az utolsó héten készült el a videó és hangfelvétele! Remélem hamarosan fel is kerül a You Tube -ra!

Az év végi zongorakoncerten

Reklámok

Read Full Post »

Nagyon meleg van… még annál is jobban. Az a legnehezebb, hogy ez most már nagyon hosszú ideje tart – kezdek kipurcanni. Ennek a besavanyodásnak csak egy ellenszere van. A hála.

SZeretném számba venni, amiért most hálás vagyok. A tél végén elkezdtem írni a hálanaplót, de valahogy elmaradt. Most pedig annyi minden történt, ami által gazdagodtunk.
Hálás vagyok azért, hogy eljött a várva várt nap, amikor a régen látott unokahúgom és unokaöcsém megérkeztek Szlovákiába, hogy együtt töltsék az itteni rokonokkal a nyarat.
Komáromban az Európa udvaron

Komáromban az Európa udvaron

Hálás vagyok, hogy még biziosztás előtt együtt lehettünk egy kedves családdal: Esztiékkel, és jobban megismerhettem a gyönyörű göndör hajú fiait és az egy szem lányát, a férjem meg jót dumcsizhatott egy hasonszőrű apukával.

Hálás vagyok, hogy június végén újra együtt lehettünk a tesóinkkal és a szüleimmel! Így még fürödni is eljutottunk együtt – amit egyébként a 4 gyerkőccel egyedül nem igazán vállalunk be.

Hálás vagyok Isten különleges ajándékáért a tanév végén, hogy amellett, hogy a gyerekek jól le tudtak vizsgázni, Jázmin az igazgatói dicséret mellett még külön jutalomban is részesült.

Hálás vagyok a NAGY fiunkért, aki már 11 éves és most tanulja, hogy kell a nagyfiúknak “nagyosan” viselkedni!

MINECRAFT földkockák a szülinapon

MINECRAFT földkockák a szülinapon

Hálás vagyok a legkisebbért, aki továbbra is nagyon sok mosolyt csal az arcunkra.

Hálás vagyok a nagylányunkért, aki annyira szépen bánik a legkisebbel. És hálás vagyok a majdnem hatévesért, aki most kezdi nagy lelkesedéssel tanulni a betűket!
IMG_1847Hálás vagyok anyukámért, aki olyan sokat segít még mindig a befőzésben.
Hálás vagyok a tesóimért, akik nem sajnáltak időt, pénzt és odafigyelést szentelni a gyerkőceinkre ezen a nyáron.

Hálás vagyok azért, hogy végre sikerült kreatívkodni kicsit a lányokkal, asszonyokkal 🙂

Read Full Post »

Hát pont kicsúsztam abból, hogy még áprilisban közzé tudjam tenni a három hete íródó bejegyzést… Még jó, hogy a tavasz még nem ért véget 🙂 Szóval akkor jöjjön, ahogy azt elkezdtem írni.

Végre eljött a tavasz a maga nyüzsgésével, színeivel, illataival… Nagyon szeretem! Én is új erőt nyerek ilyenkor…

Az évek múlásával a húsvéti ünnepek is új dolgokat hoztak az életünkbe. Örülök, hogy egyre többet értenek meg belőle a gyerekek is, és nekem is évről évre jobban sikerül átélni jelentőségét. Olyan jó, hogy ilyenkor hétről-hétre más virágok kerülhetnek a konyhaasztalra és mindig van, ami nyílik a sziklakertünkben, illatozik az utcákon… Engem nagyon feldobnak az ilyen apróságok. Na persze idén is egy csomó mindent beterveztem volna, de hát az aprónéptől nem sok minden fér a mindennapokba a feltétlenül szükségesek és fontosak mellett.

Húsvét után lett a mi csöpp kis lányuk egy éves, és végre sikerült családi képet is csinálni – na jó, valaki mindig vagy pislant vagy grimaszol, ez van.

IMG_1343

De annyira jó, hogy már mögöttünk van ez az év… és hihetetlen is. Rengeteg örömöt hozott ez a lányka a mindennapokba, de sokszor rendesen próbára is tett. Az éjszakák még mindig elég döcögősek, és ebben ő viszi a prímet a négy gyerkőc közül, de a fogacskák kibújását már egyre jobban viseli. Nagyon anyás. NAGYON! Állítólag ebben pont olyan, mint én voltam. Mikor a kezemben van és puszit adok Attilának, akkor eltolja öt és még jobban szorítja a nyakam. És mikor este zuhizni megyek, képes végig ordítani az apukája kezében.

De egyvalami nagyon jól alakult a tél végén: elkezdett kint aludni a babakocsiban. Pont akkortól, mikor már ülve lehetett benne és így mindent lát. Jól kinézegeti magát, aztán egyszer csak elkezdi szopizni az ujját és lassan elalszik. Néha alszik 2 órát is kint az udvaron – ha a kutyus fel nem ugatja, vagy a hangosbemondó fel nem ébreszti.

A nagyokkal is sok minden változik, elég nehéz iramot tartani ezekkel és új megoldásokat keresni a problémákra. Le is fáradtam nagyon ezekben a hónapokban, ez tény. És már várom a szünidőt! Hanna még nem jár, hát kiváncsi leszek, milyen lesz, ha már futkosni fog. El tudom képzelni mi vár rám majd akkor.

Azért annak nagyon örülök, hogy a nagyok még mindig rajonganak a legkisebbért, mert gyönyörű szemeivel még mindig le tud venni mindenkit a lábáról. Abban meg csak reménykedni lehet, hogy lassan eljön az is, mikor már őt is ott lehet hagyni a nagyszülőknél, mert eddig még csak pár órára volt nélkülem, azt is csak párszor.

Read Full Post »

Még az utolsó pillanatban, had örökítsek meg pár dolgot ebben a hónapban is az utókor – vagyis leginkább magam – számára! 🙂

A legnagyobb dolog a hónap elején az volt, hogy LEVIZSGÁZTUNK! Minden félelmem, gyengeségem, nehézségek ellenére nagyon jól sikerültek a vizsgák… annyira, amennyire remélni sem tudtam. Áron még javított is matekból, amiben persze nagyon sok munkánk volt, de megérte! Isten nagyon kegyelmes volt hozzánk! Minden úgy alakult, hogy elég időnk volt jól átvenni az anyagot a vizsgákig és még begyakorolni is, mert betegség miatt majdnem egy hétig zárva volt a suli – és pont azon a héten kellett volna vizsgáznunk. így viszont csak február elején kerül erre sor. Persze nagyon izgultunk. Nagy várakozással tekintettem a dolgok elébe, hogy vajon most Isten mit akar megtanítani velem, miért vitt bele ebbe az egészbe minket? Ugyanis az ősszel elég erős kétségeim voltak afelől, hogy ez menni fog Hanna mellett, de elég erőteljesen éreztem Isten noszogatását, hogy merjük bevállalni még ezt az évet… Nos hát örömmel mondhatom hogy egy csodálatos megtapasztalással gazdagabb lettem ezáltal. Megtapasztaltam, hogy Isten “tovább vitt, mint a lábam tudna menni”. Többet adott, mint remélni mertem, és persze nem úgy, ahogy én elképzeltem. Csodálatos Istenünk van! Pont február elején tanultuk a férjemmel azt az éneket magyarul, ami erről szól. Hallgassátok meg!

Magyarul pedig így hangzik (nekem ez a fordítás tetszett a legjobban).

A vizsgák után aztán pihentünk egyet – vagyis inkább lazítottunk kicsit, hogy aztán újult erővel vágjunk bele a második félévbe. Hát nem könnyű. De továbbra is tanulom előbbre helyezni a fontosat, az igazán értékeset az életemben. Odafigyelni arra, amire érdemes, és elengedni azokat, amik csak egy-egy pillanatot könnyítenek meg de sokat rabolnak az életből. Na és nem utolsó sorba tanulom hinni azt, hogy az élet nagy viharaiban Isten a hullámok fölé tud helyezni minket.

Read Full Post »

Itt ez az új év és én itt vagyok benne négy csemetével és egy drága férjjel meg a család minden gondjával-bajával… Hogy őszinte legyek, az elmúlt napokban többször is megtörtént, hogy reggelente elég nehezen szedtem rá magam, hogy kimásszak az ágyból és nekiugorjak a napnak… Főleg miután újra meg újra olyanok az éjszakák amilyenek, és ez most már több, mint 5 hónapja így megy. Csak néha történik megy olyan, hogy felébredek Hannára és azt veszem észre, hogy jééé már két óra is eltelt az előző szopizástól! Nos, mindezek ellenére igyekszem erőt venni magamon és továbbmenni. Az Úr gondoskodik mindig valamiről, ami továbblendít ezeken a szürke szomorúságokon. Így volt ez a szülinapomon is, amikor reggel kivételesen Hanna előtt ébredtem, átmentem a gyerekszobába, ahol a nagyobbak éppen ébredeztek és gyönyörű rózsaszín fényben úszó szobát találtam – a nagy tetőablakokon át lehetett látni a gyönyörű napfelkeltét.

napfelkelte a gyerekszoba ablakból

napfelkelte a gyerekszoba ablakból

Mostanában egyre inkább igyekszem megállni ezeknél a pillanatoknál, mert különben elsuhan mellettünk az élet úgy, hogy észre sem vesszük. Nagyon tetszett Ann Voskamp gondolata (merthogy most pont az ő könyvét olvasom), hogy azzal tudjuk lelassítani az időt, ha lényünk teljes súlyával részt veszünk benne. Hát most ezt gyakorlom. És a hálaadást. Vannak dolgok amikért még nem tudok hálát adni, de már vannak olyanok is amikért sokáig nem tudtam, de most már tudok… December folyamán sok minden előkúszott az életem elrejtett zugaiból, amik fölött jó volt elgondolkodni és szépen helyrerakni, már csak azért is, hogy tiszta lappal lehessen továbbmenni. Hálás vagyok Istennek, hogy átsegít ilyeneken is – most éppen azzal, hogy kezembe került A Poros úton mezítláb című könyv. Még decemberben olvastam és nagyon bátorító volt számomra! Örömmel írnék róla többet is, de ahhoz kellene egy olyan konzervdoboz, amibe időnként be lehetne zárni 4 csacsogó, ugra-bugráló gyereket…

Nos hát minden esetre most nem azt az időszakát éljük az életünknek, amikor túl sok időnk lenne egymásra meg önmagunkra (nekünk szülőknek), de igyekszünk. Nehéz helytállni, főleg amikor az ember belegondol abba is, hogy nemsokára itt vannak a vizsgák, mert annyit nem tudtunk foglalkozni a dolgokkal, amennyit kellene (vagy jó lett volna? – nem is tudom melyik kifejezés a helyes), de helyette reméljük hogy az igazán fontos dolgoknak azért maradt hely, és akkor hosszútávon majd az előző sem nevezhető veszteségnek. Csak nekem kell megtanulnom elengedni a dolgokat, meg elfogadni, hogy nem minden alakul az elvárásaimnak megfelelően.

BENNÜK!

BENNÜK!

Szóval tanulunk mind!

És fejlődünk – remélem!!

És gyönyörködünk bennük!!!

Read Full Post »

…ez már egy ideje 😀

Ez pedig az eredi, ami még idén tavasszal lopta be magát a szívünkbe:

Read Full Post »

IMG_0244
Csodálatos Istenünk van! Jó megtapasztalni hogy az “Úr hűséges szeretete soha nem fogy el, kegyelme megújul minden reggel…” (Jer. sir. 3:21-24) Az elmúlt hónap tele volt Isten kegyelmének megtapasztalásával. Annyi ének és ige szólt erről!
Kegyelem, hogy annyit tudok a pici Hannában gyönyörködni, és nem teherként élem meg az egészet, ahogy attól majd egy éve tartottam… néha egészen olyan, mint mikor az első gyermekünk fejlődését csodáltuk! Kegyelem, hogy a nagyobbak is egészen leszelídülnek a közelében és minden nap örülnek, mikor Hannával lehet kicsit beszélgetni, játszani. Igen, kegyelem, hogy ennyi örömöt hozott ez a csöppnyi gyermek már eddig is az életünkbe!
Hanna böngészi a Böngészőt...

Hanna böngészi a Böngészőt…

Isten kegyelme volt az is, hogy Attila kapott egy egész hétre szabit, és így elmehettünk a családos táborba a Kis – Kárpátokba, ahol gyönyörű környezetben tölthettünk egy nyugis hetet 4 másik keresztény családdal! Kegyelem, hogy ez idő alatt senki sem lett beteg, vagy lázas, és a babánk is nagyon nyugis volt – az a hét volt az első, amelyiken “átaludta” az éjszakákat, vagyis éjjel nem kellett hurcibálni, mert a szopizások után mindig szépen visszaaludt.
Esti sütögetés a táborban...

Esti sütögetés a táborban…

Mi sem maradtunk ki...

Mi sem maradtunk ki…

Kegyelem, hogy vannak érdeklődők, akik hétről-hétre eljönnek az imaházunk udvarába a gyermekdélutánra.

Kegyelem, hogy éjjelente megint lehűl a levegő, hogy mindig van segítségem a befőzésekhez, és hogy Isten annyi finomsággal lát el ezen a nyáron.

Hát ilyen ez a hónap!

Read Full Post »

Older Posts »