Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2014. szeptember

Hát újra jövök pár gondolattal, pillanatképpel.
Rossz, hogy ezt kell írnom, de elég fáradt vagyok – amikor meg nem vagyok az, annyi a tennivaló, hogy sajna nemigen jutok ide írogatni, pedig jó lenne egy-két dolgot megörökíteni ilyen módon is…
A legnagyobb bohóckodik a legkisebbnek

A legnagyobb bohóckodik a legkisebbnek

Hogy mi is van velünk? Hát már egész jól vagyunk, de kicsit megszenvedtük ezt az utolsó hónapot. Folyamatosan változnak a dolgok, és én alig győzöm kitalálni, hogy is kezeljek egy-egy új helyzetet. Hannánk továbbra is nagyon édi – ahogy a gyerekek mondják, és továbbra is rajonganak érte, de elég sok nemalvást okozott nekem az elmúlt hetekben. Most már talán kezd enyhülni a dolog – a múlt héten vasárnap még egy filmet is megnéztünk Attilával, míg a gyerekek meséztek. Szóval ezek a nemalvások eléggé le tudnak rongyolni. Aztán meg augusztus végén itt volt a” hogyan tovább” gyötrődésének a súlya, míg végül úgy döntöttünk, hogy mégiscsak itthon fognak tanulni mindketten. Na hát az iskolakezdés még így is elég kemény volt, örültem ha estére normális állapotokban térhettünk aludni, nem hogy sikerüljön az, ami anno Simon mellett ment. Minden teljesen felborult én meg néha legszívesebben kifutottam volna a világból. De mégsem futottam (na persze, csak mert nem volt hová he-he), hanem itt vagyok és azon gondolkodom, hogy bír Isten minket elviselni, minden nyűgös bajunkkal, nyavalyánkkal, hibáinkkal, kétségeinkkel… Mert elég nehéz ebben a kis lakásban együtt élni 4 hangos gyerekkel a mindennapokat. Néha ledobnám magamról az egészet, mint egy rossz kabátot, de rájövök, hogy enélkül a kabát nélkül meg csak dideregnék a nagyvilágban…

kiscicáink - akik a szemünk előtt születtek

kiscicáink – akik a szemünk előtt születtek

Ilyenek vannak errefelé, és ezek közben itt-ott azért sikerül rácsodálkozni Isten kegyelmére, szeretetére, arra, ahogy formálja gyerekeinket és az egészen keresztül minket (mi már jó kemények vagyunk). És csak reménykedek, hogy valami jó, valami szép fog az egészből kikerekedni, még akkor is, ha most alig-alig látszik belőle valami.
Buksi kutyus a lábamnál, aki még július végén került hozzánk

Buksi kutyus a lábamnál, aki még július végén került hozzánk

Mindezek mellett megint elég sok minden történt szeptember elején: rögtön az első hétvégén elmentünk egy otthonoktató konferenciára, ami sok mindenben megerősítésünkre volt. Aztán meglátogattuk a legközelebb lakó unokatesót, akikkel utána együtt állatkerteztünk Budapesten – ez volt Jázmin szülinapi kérése, végül a múlt hétvégén itthon is megültük apa és Jázmin szülinapját. Most pedig próbálunk belerázódni a mindennapokba, reménykedve, hogy a maga idejében lesz egy nagyobb autónk is és egy otthonunk amiben elférünk.

Reklámok

Read Full Post »