Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2014. február

Kalandos időszak ez a mostani… nem is nagyon érkezem írni ezt a blogot, és a közeljövőben azt hiszem ezen nem is fogok tudni változtatni, mert annyi helyen kell helytállni az embernek! És mindent nem lehet győzni. Meg hát azért szeretném ezeket a napokat rendesen megélni, nem csak kibírni…bár néha azt is elég…

Na jó, az az igazság, hogy nem gondoltam volna hogy ennyi minden fog történni ebben az időszakban, mikor a 4. csemetét várjuk. Főleg azt nem, hogy egy csomó olyan dolog, amiről eddig csak álmodtam, vagy betervezni sem mertem volna! Igaz, hogy most tudatosan igyekeztem úgy hozzáállni a családi élethez, hogy hozzunk ki belőle minden jót, amit csak lehet, ne csak a kötelességekről, tanulásról és rohanásról szóljon. Mit mondjak, így hogy itthon tanulunk ez könnyebb is meg nehezebb is. Bár azt hiszem inkább könnyebb, mert kevesebb a napjainkban az időhöz szigorúan kötött dolgok. Igen, ebbe sok mindenki bele is tud kötni, mondván, hogy látni, hogy a gyerekek nem járnak iskolába, mert nehéz nekik időre elkészülni stb, bár eddig alig történt meg olyan hogy emiatt késtünk volna valami olyan helyről ahol igazán nem való késni…

Hát ilyen dolgok vannak, de hogy kicsit konkrétabb legyek, megosztom veletek a legértékesebb dolgokat ezekből a hónapokból!

Először is: nagy kalandban volt részünk, mert november végén elutaztunk a nővéremékhez, akikkel 5 éve találkoztunk utoljára – Jázmin még 2 éves sem volt, igaziból csak képekről ismerte az unokatesóit. Na most a két nagyobb gyerkőccel nyakamba vettem a világot és repülőre ültem kihasználva az utolsó erre alkalmas heteket – már ami a várandóságot illeti. Hát izgalmas volt minden tekintetben! De nem bántuk meg! Annyira jó volt találkozni velük és együtt élni a mindennapokat! Sok új dologban volt részük a gyerekeknek, és kíváncsi vagyok, évek múlva hogy fognak visszaemlékezni ezekre a hetekre.

Kép
Itt épp együtt szánkózunk a telkük végében, mert hogy ott gyönyörűen havazott december elején! Na ilyen is talán 10 évvel ezelőtt volt utoljára! 🙂

Aztán hazajöttünk, és jött a Simon szülinapja, majd a karácsony, ami idén is kicsit más volt, mint szokott. A két ünnep között találkozhattunk a tesóimmal, és annak ellenére, hogy karácsonytól január végéig szinte folyamatosan beteg volt valaki, elég sok minden belefért a  mindennapokba. Még a megfeszített tanulás is, mert hát az amerikai út miatt 3 hét tanulásunk kimaradt, amit azért be kellett hozni. De hála Istennek, a vizsgák is jól mentek, főleg mert igazán emberségesen álltak hozzánk a pedagógusok. A legtöbb dolgozatot az osztállyal írták, így a szóbelik sokkal kevesebb időt vettek igénybe – és ez is jól jött.

Aztán farsangra is készültünk, LEGO emberkéknek öltözött be az otthontanulók csapata, meg is nyertük a 3. díjat. Nem sok erőm volt ahhoz, hogy még erre is készüljek, de végül jó volt, mert annyi dicséretet zsebeltem be a gyerekeimtől, miközben készítettük a dolgokat, hogy rendesen fellelkesültem az – “anya én nem is gondoltam, hogy te ilyet is meg tudsz csinálni” –  mondatoktól!

Kép

Biziosztás után egy nap lazulást engedtünk meg magunknak – már ha ezt annak lehet nevezni: elmentünk a Csodák palotájába együtt, családostul! Vonattal utaztunk, ami azért nagy kaland, de elég kényelmes dolog, főleg, hogy nagycsaládosként ez sokkal olcsóbb és azért kevesebb stresszel jár, mintha autóval kellett volna Pestre menni. Hát érdekes volt, az biztos, jól ki is fáradtunk, és a következő héten ugyanazzal a lendülettel próbáltuk folytatni a tanulást, mert komoly elhatározásra jutottunk: Jázminnal még a baba érkezése előtt levizsgázunk, hogy év végére ne maradjon olyan sok, mert elképzelni sem tudom hogy lesz, ha már itt lesz a picur! De ezt a félévet már nem akartuk felborítani! Szóval itthon tanulunk továbbra is…

 

Még két hónap van a picur érkezéséig, de én néha már nem bánnám, ha a jövő héten érkezne! A gyerekek is annyira szépen ráhangolódtak a kistesó érkezésére, és már én is nagy várakozásban vagyok. Igyekszem készülni a szülésre is, hogy ne úgy éljem meg, mint Simon érkezését, ami nagyon nehéz volt… most mintha még a babavárás is “könnyebb” lenne, hogy sikerült áthangolni magam arra, hogy örömmel váram és megtanuljam élvezni ennek az időszaknak a különlegességét is.

Közben a legtöbbet azt hiszem abból merítek, ha Attilával találunk egy-egy jó éneket, amit együtt énekelünk, mert szívből jön, átélésből, és ha jókat tudunk beszélgetni, és amikor sikerül lejegyeznem a kis jegyzetfüzetembe azokat a dolgokat, amikkel Isten megszólított, hogy jobban a szívembe vésődjenek és igazán az életem részévé váljanak. Ezek nélkül nagyon szegényes lenne az életem!

És igen! Jó az Úr! Tényleg így van!

Reklámok

Read Full Post »