Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2011. szeptember

Szeretem ezt a hónapot. Már régebben is szerettem, még mikor középiskolás voltam, de akkor csak azért vártam, mert jó volt középsuliba járni és a nyár után mindig vártam, hogy megint elkezdődjön a suli, a zenesuli meg a többi…
Most kicsit másért szeretem: először is azért mert szeptemberben van a férjem szülinapja, aztán meg azért mert ennek a hónapnak a közepén egy olyan dologra emlékezünk Attilával, ami az egyik legszebb történés volt az életünkben, és nem utolsó sorban azért mert ebben a hónapban van Jázminunk szülinapja is.

A lelkipásztorunk imádkozik a szeptemberiekért ... Simon is odament apa mellé...

Ezek miatt már rögtön az első vasárnap mélyen a szivünkben maradt, ugyanis minden hónap első vasárnapján a gyülekezet köszönti a szülinaposokat, mégpedig úgy, hogy a lelkipásztor a gyülekezet nevében egyenként imádkozik értük. Így volt ez most is… az imák után egy gyönyörű ének is elhangzott: Tudd van egy gyertya…

“Tudd, van egy gyertya a szívünkben, van kié lobban, van kié nem.
De él az Isten, ki lángra gyújthat, és meggyógyíthat, ha Benne élsz.
Hát, hordozd a gyertyát, lángoljon benned, annyian várják, oly sok szív fáj.
Törd át az éjet, hadd lássák fényed, tartsd a gyertyát, mert szükség van rá.
Óvd a lángját, mert szükség van rá.”

Lent Jázmin szivecskés tortája (ez volt a kérése), középen amit én készitettem és hátul a mama meglepi tortája!

Hát ismét annyira szivemhez szólt! mint sokszor az énekek! Lehet, hogy Isten direkt nekem küldte azon a vasárnapon? 🙂

Aztán egy hét múlva ünnepeltük a szülinapokat. Jázminnak a nagyi igért tortát, igy én Attilának készitettem egy cukor nélkülit. Végül még egy bónusz tortát is kaptak ketten együtt a mamától. Fú, hát mind a három különleges volt valamiért, szóval úgy kitortázhattuk magunkat hogy csak na!

Istenem, úgy örülök ennek a két csodálatos embernek! NAGY ajándék mindkettő a számomra, hogy életem részei lettek. Attila odaadó szeretetével, türelmével és megértésével, Jázmin pedig kedves, napsugaras lényével teszi szebbé számunkra a mindennapokat!

APA és lánya 😀

Read Full Post »

ugyanis a héten elkezdődött az iskola – vagyis számunkra az otthonoktatás. Kicsit izgalommal a bensőkben mentünk az évnyitóra, ami olyan furi volt nekem – teljesen ellentétes az emlékeimmel, mert nálunk 500-600 gyerek tolongott anno az iskolaudvaron, és sokkal hosszabb volt az egész. Szóval kellemesen csalódtam, olyan jó kis családias volt a légkör. Az elsősök kaptak a végén egy szál virágot a kilencedikesektől, és Áron nagyon örült, hogy Jonatántól kapta a virágját 🙂

Elsősök az évnyitón

Aztán a hét folyamár annyi furi visszajelzést, kérdést kaptam ezzel az OO-val kapcsolatosan, hogy majdnem totál kiborított, de aztán meghallgattam egy éneket Kamillánál, amit ezelőtt sosem hallottam és megnyugodtam. Rá kellett ébrednem, hogy valamiképpen meg kell fogalmaznom magamban miért is csináljuk, vagy választottuk az otthonoktatást, mert az emberek számára ez egy olyan eszementül furcsa dolog, hogy nem tudják hova tenni. Na persze, nekem is furcsa volt anno, de érdekes módon soha nem idegenkedtem tőle… mert valahogy még a gondolata is lázba hozott…mintha mindig is éreztem volna, hogy ez lesz a mi utunk.
 Hát akkor jöjjön a válaszom, ami meglepően egyszerű: azért döntöttünk ebben az évben az OO mellett, mert a mi családunk számára (gyerekek kora, A. munkahelye, az én helyzetem, a hitünk, gyülekezetünk stb) ezt láttuk a legmegfelelőbbnek. Ennyi. Mondhatom, hogy sokat vajúdtam magamban, hogy biztos ez lesz-e a legjobb, de az Úrtól nagyon sok megerősítést kaptam ezen a téren, amikből egyértelmúen megérthettem, hogy igen, most ezt kell tennünk. Így már nem kérdés hogy jól döntöttünk -e. Tudom, sokan aszerint próbálják minősíteni a döntésünket, hogy mik lesznek a látható eredmények, változások. Pedig ez abszolut nem logikus, mert nem lehet “kontrollcsoportos” összehasonlitást végezni, hiszen nem tudhatjuk, mi hogy alakult volna, ha mégis iskolába járó lenne Áron. Minden ilyen gondolat csak gyenge feltételezés… Már én is kezdetem úgy nézni a dolgokat, hogy ha engedelmeskedünk az Istennek, minden területen megmutatkozik majd, hogy jól döntöttünk.  🙂 … milyen szép lenne… Aztán az elmúlt hetekben furcsa módon inkább csak negativ visszajelzéseket kaptunk, mint pozitivat és elgondolkodtam, hogy most akkor mi van?? Mígnem az egyik este pont ezt olvastam a Mai Igében: “Engedelmességünk vajon kötelezi-e Istent, hogy megáldjon minket olyan módon, ahogy mi elképzeljük, vagy inkább áldozathozatalra hiv minket? Gondolj a keresztre, mielőtt erre a kérdésre válaszolnál!”

Akkor ez a mondat sok mindent helyretett bennem. De be kell hogy valljam, a héten igencsak bukdácsolok, sok-sok kicsi rossz döntés és reakció van mögöttem, ami arra késztet, hogy sokkal többet kell Istennel csendességben lennem, hogy helyt tudjak állni a mindennapokban. Erre buzdít ez az ének is, amiről már fent irtam!

Read Full Post »