Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2011. április

Hát akkor hadd jöjjön most az amivel még elmaradtam.

Mert azért nálunk is volt húsvét, amire leginkább egy verssel készültünk. Áron még virágvasárnap előtt kiválasztotta, hogy ezt szeretné megtanulni. Végül az első versszakát ő mondta, a másodikat Jázmin. Annyira egyszerű, de megszólító ez a vers, hogy ide is leírom:

Füle Lajos:   ADD TUDNOM

Add tudnom, amit értem tettél,
add értenem, amit elvégeztél,
nyisd meg szemem fénylő csodádra,
a Golgotára!

Véredben szívem megmosódjon,
elcsendesüljön égi szódon,
éltem legyen megváltott élet,
szolgáljon Néked!

Ámen!
Tényleg erről van szó, hogy sok ember nem érti az egészet, mire volt jó, hogy Isten elküldte Jézust.. és hogy hagyta, hogy megöljék… Nem hiszik el, hogy tényleg feltámadt, és egyáltalán ha fel is támadt, mi értelme az egésznek?

Örülök, hogy én már megérthettem és átélhettem, hogy Isten megbocsátott nekem is, mert elhittem, hogy az Úr Jézus azért halt meg, hogy magára vegye a büntetést a bűneinkért. így nem kell rettegve várnunk a véget, mert tudhatjuk, hogy ha meghalunk, Istenhez jutunk Jézus érdeméért.

Húsvét vasárnap a fiatalokkal ezt az éneket énekeltük el:

Aztán még jóval húsvét előtt kaptam egy kedves ismerőstől, Marianntól (aki már nem csak blogismerős) egy blogdíjat, amit ezúton is igazán köszönök! Íme:

Szabályok:

1. Köszönd meg akitől kaptad.
2. Tedd ki a logót a blogra.
3. Linkeld be akitől kaptad.
4. Add tovább további hét blogosnak.
5. Linkeld be őket.
6. Hagyj náluk megjegyzést, értesítsd őket.
7. Árulj el magadról hét dolgot.

Sajnos nem tudok eleget tenni a játék  összes követelmének. Akiket én olvasok, azok már kaptak ilyet, illetve nem nyilvános a blogjuk… így csak két emberkének a blogjára szeretném felhívni a figyelmet: az egyik egy kreatív anyukáé, aki nem gyakran, ám legtöbbször mély üzenettel bíró bejegyzéseket tesz közzé, a másik egy kedves fiatalemberé, aki nagyon érdekes és ritka témában írogat: a kapcsolatokról.
Kukkantsatok be hozzájuk!

Reklámok

Read Full Post »

Hát elég régen jelentkeztem már, tudom. De hát itt annyira zajlottak az események, hogy nem lehetett írni róla. Ezt szó szerint kell érteni. Azt hiszem emlékezetes marad nekünk ez az április.

Legutóbb ugyebár arról írtam, hogy Jázmin bárányhimlős lett. Nos hát egész ügyesen túljutottunk rajta és vártuk a második hullámot, vagyis hogy a többiek is elkapják tőle és szép pöttyösek lesznek… No hát két hét sem telt el, és bizony a többiek is pöttyösek lettek, mégpedig jó rendesen, és amire nem igazán számítottunk: Attila is elkapta – vagyis ezek szerint gyerekkorában nem volt bárányhimlős. Mondjuk gondolhattunk rá, mert nem tudta, hogy volt-e bárányos… nos hát nem volt. jó lázas is volt, közben a fiúkon is elég rendesen kijött, már két éjjel nem aludtunk: Attila Áronnal kinlódott, mert nem tudott aludni a viszketés miatt, én meg Simonnal. Aztán Virágvasárnapra Simonnak nagyon csúnya, nagy hólyagok jelentek meg az arcán és annyira elesett volt, hogy éreztem, itt valami nincs rendben. Hát estére már a készültségen voltunk vele, akkor vettük észre, hogy már a testén is van pár ilyen hólyag, amit a ruha ledörzsölt és tiszta eleven bőr piroslott alatta. Nagyon durva volt. Azonnal kórházba küldtek – tőlünk 70 km-re, mert csak ott van fertőző osztály. Rögtön infúzió, vírus elleni szer. Mint kiderült nem tudott a szervezete megküzdeni a vírussal és ez ilyen nagyon ritka szövődménye a bárányhimlőnek. Nem is tudták eldönteni, mit kéne azokra az óriási sebekre tenni, míg végül a bőrorvos olyan kezelést irt fel, mint amilyet az égési sebekre tesznek, és antibiotikumot is kapott, mert akkora már olyan nagyok lettek a sebfelületek. Ne akarjátok tudni hogy nézett ki. Első nap rongyosra sírtam a szemeimet ott mellette, annyira nehéz volt látni ahogy szenved miatta. De biztatott a tudat, hogy sokan imádkoznak értünk, fel is hívtak biztató szavakkal – ez annyira sokat jelentett. Eljött az a pont, mikor el kellett döntenem, hogy tudok bízni Istenben, hogy ő mindezek felett áll,  és semmi sem történik velünk az ő tudta nélkül? Nem volt könnyű. De isten annyira megerősített, hogy végül örülni tudtam, hogy végig Simon mellett lehetek, hogy puszilgathatom, vigasztalhatom, mellettem aludhat és hogy egyáltalán van gyógyszer amivel lehet rajta segíteni. de nagyon nehéz volt arra gondolni, hogy Attila meg betegen van itthon a másik kettővel és jön a húsvét és minden… Szerdán a viziten azt mondta az osztályvezető főorvos, hogy leghamarabb szombaton vagy vasárnap mehetünk haza. Ezek után már csak azért imádkoztam, hogy legalább hűsvét vasárnapra otthon lehessünk. Erre pénteken, ugyanez a doki azt mondta, mikor megnézte Simont, hogy annyira szépen begyógyultak a sebek, hogy mehetünk haza. Rákérdeztem, hogy ma? Tényleg? Ujjongtam az örömtől! Komolyan.

Jó volt hazajönni, jó volt hallani a többiektől, hogy apával jó volt itthon, mert olyan kedves volt (és sok mesét nézhettek :D, és két nap is volt aki kicsit elvitte őket, így igazán jól érezték magukat). Azért is volt jó, hogy hazaengedtek, mert közben engem is elkapott valami influenza féle, így egész szombaton csak gyötrődtem lázasan – próbáltam minél többet feküdni. Ma már jobban vagyok, de még délelőtt ledőltem. Simon is jobban van, de nagyon kell rá vigyáznunk és reménykedünk, hogy minden szépen begyógyul. A húsvéti készülődésből semmi sem lett, sem sütés, sem főzés… de örülök, hogy itt vagyunk egymásnak és szeretjük egymást.

Hálás vagyok Istennek, hogy mindenről gondoskodott ez idő alatt, és bár voltak napok, amikor nem értettem miért???… és lázadtam, de végül békességet kaptam Istentől, és megerősödött bennem az, hogy tényleg mennyire jó, hogy nem vagyunk egyedül ezekkel a sokszor földig leteperő problémákkal. Mert Isten velünk van. És ha nem is úgy történnek a dolgok, mint ahogy az a mi szemszögünkből jó, mégis egy óriási dolog érezni, hogy van egy mindenható Istenünk, aki velünk van.

Read Full Post »

Pár hete kezdődött. Amikor a gyerekek alig jártak oviba – egy héten 1x-2x voltak. A kiscsoportban egyszer csak elkezdődött a bárányhimlő. No, gondoltam most vagy elkapjuk vagy nem. Mert hogy nálunk még senki sem volt bárányhimlős a gyerekek közül. El is kezdtem utánaolvasgatni, és gondolkodni azon, hogy lehet, mégiscsak jobb lett volna beoltatni őket? De ez már esett, mert simán lehet, hogy már lappang bennük. Pár hét eltelt és a kiscsopotban a 20 gyerekből szinte mindenki elkapta, csak Jázmin nem. No most szombaton aztán azzal kelt, hogy neki valami fáj ott a hasán. O-ÓÓÓ, pöttyös a lányunk! Vasárnapra aztán háromszor annyi pöttye lett, amik nem viszkettek, hanem “fájtak”.  Irtózatos helyeken jöttek ki szegénykének, úgyhogy a múlt éjjel annyit sírt – pedig Attila mellette aludt, szinte végig. Közben Simon is jó náthás lett és ő ilyenkor persze hogy nem tud aludni, szóval vele meg én voltam fent. És hogy mégsem legyen olyan unalmas, Áronnak is fájdogál pár napja a foga – de csak szerdára van időpontunk – így éjjel ő is bőgött egy sort.

Ma voltunk Jázminnal dokinál. Kapott Fenistil cseppeket, meg gélt. De szinte semmit sem segit, ugy érzem. Nálunk még mindig a folyóspúder van alkalmazásban, így vettem mentolos púdert. Az kicsit segített. Na meg említettem a nővérkének, hogy lehet, hogy mégiscsak jó lett volna az az oltás… Oltás? – kérdezi. Nálunk még nincs ilyen, csak MO-on. Jaaa, hát igen, ha az ember lánya szlovákiai lévén magyar weboldalakot olvas…

Szóval így vagyunk. Majd egyszer, ha túlmegyünk ezeken írok. Mert hogy a fiaink majd csak ezután kerülnek bele – előreláthatólag két heten belül…

Read Full Post »

Az utolsó pillanatban még hadd írjak pár sort erről a márciusról! Mert amilyen döcögősen indult olyan viruló lett – nekem. Nagyon sokszor írtam volna, mert időközben kicsit átment ez a blog ilyen “családot tájékoztató” bloggá, vagyis csak átment volna, ha irogatnék szorgalmasan.

Szóval akkor jöjjön pár momentum.
Március elején Budapesten voltunk a gyülekezettel, mert meghívást kaptunk a Nap utcai gyülekezetbe. Nagyon izgi volt így együtt menni, féltem is kicsit hogy lesz, de elég jól megment. Ritka helyzet állt fent, mert most kivételesen Attila játszott a zenekarban és én voltam délelőtt, meg délután is a gyerekekkel. Na ez kicsit kimerítő volt, de a délutánt végül megoldottuk úgy, hogy Áron a nagyfiúk mellett ült, Jázmin meg a papáék mellett – aludt. Annyit futkostak ebéd után a hatalmas imaházban föl meg le, hogy totál kidőlt a csaj. Szóval élményekkel telve jöttünk haza. Külön öröm volt számukra, hogy délelőtt a vasárnapi iskolában is ott lehettek és nagyon büszke voltam rájuk, hogy olyan rendesen viselkedtek – előzékenyen és bátran.

Aztán a következő vasárnap bemerítkezés volt – ami sok-sok komoly beszélgetést generált nálunk is itthon a gyerekekkel. Amúgy is az előtte lévő hét egy olyan “próbáratevős” hét volt Áronnal, amiből végül Isten segítségével ki tudtuk hozni a lehető legjobbat – tudtunk Áronnal együtt imádkozni változásért. Nagyon örülök, hogy láthatom, ahogy Isten munkálja a szívüket!
A bemerítkezés amúgy számomra egy nagyon bensőséges és megható ünnep volt. Három olyan ember vallotta meg Jézust élete urának, akiknek az életükben Isten igen nagy – mindenki számára nyilvánvaló – munkát végzett el. Meg is tanultam egy éneket erre az alkalomra. Itt meghallgathatjátok – de itt nem én éneklem 🙂 De az elmúlt hetekben olyan valóságossá vállt számomra ez az ének, hogy állandóan ezt énekelgettem. A gyerekek is már fújják.

Aztán három szülinapot is ünnepeltünk egymásutánban: apumét, anyumét és anyósomét. Szóval voltak vendégeink is, nem unatkoztunk!

Mindeközben nagy változásokon megyünk keresztül. Én legalábbis így érzem. A gyerekek is egyre nyitottabbak, egyre több minden érdekli őket – van kihívás elég. Simon is nagyon belendült: mindent kipakol, mindent kiborít és elég sok helyre felmászik… Élvezi, hogy most már ő is szaladgálhat kint a fűben. olyan magabiztossággal ballag, mintha övé lenne most már a világ 😀 .

Read Full Post »