Hát elég régen jelentkeztem már, tudom. De hát itt annyira zajlottak az események, hogy nem lehetett írni róla. Ezt szó szerint kell érteni. Azt hiszem emlékezetes marad nekünk ez az április.
Legutóbb ugyebár arról írtam, hogy Jázmin bárányhimlős lett. Nos hát egész ügyesen túljutottunk rajta és vártuk a második hullámot, vagyis hogy a többiek is elkapják tőle és szép pöttyösek lesznek… No hát két hét sem telt el, és bizony a többiek is pöttyösek lettek, mégpedig jó rendesen, és amire nem igazán számítottunk: Attila is elkapta – vagyis ezek szerint gyerekkorában nem volt bárányhimlős. Mondjuk gondolhattunk rá, mert nem tudta, hogy volt-e bárányos… nos hát nem volt. jó lázas is volt, közben a fiúkon is elég rendesen kijött, már két éjjel nem aludtunk: Attila Áronnal kinlódott, mert nem tudott aludni a viszketés miatt, én meg Simonnal. Aztán Virágvasárnapra Simonnak nagyon csúnya, nagy hólyagok jelentek meg az arcán és annyira elesett volt, hogy éreztem, itt valami nincs rendben. Hát estére már a készültségen voltunk vele, akkor vettük észre, hogy már a testén is van pár ilyen hólyag, amit a ruha ledörzsölt és tiszta eleven bőr piroslott alatta. Nagyon durva volt. Azonnal kórházba küldtek – tőlünk 70 km-re, mert csak ott van fertőző osztály. Rögtön infúzió, vírus elleni szer. Mint kiderült nem tudott a szervezete megküzdeni a vírussal és ez ilyen nagyon ritka szövődménye a bárányhimlőnek. Nem is tudták eldönteni, mit kéne azokra az óriási sebekre tenni, míg végül a bőrorvos olyan kezelést irt fel, mint amilyet az égési sebekre tesznek, és antibiotikumot is kapott, mert akkora már olyan nagyok lettek a sebfelületek. Ne akarjátok tudni hogy nézett ki. Első nap rongyosra sírtam a szemeimet ott mellette, annyira nehéz volt látni ahogy szenved miatta. De biztatott a tudat, hogy sokan imádkoznak értünk, fel is hívtak biztató szavakkal – ez annyira sokat jelentett. Eljött az a pont, mikor el kellett döntenem, hogy tudok bízni Istenben, hogy ő mindezek felett áll, és semmi sem történik velünk az ő tudta nélkül? Nem volt könnyű. De isten annyira megerősített, hogy végül örülni tudtam, hogy végig Simon mellett lehetek, hogy puszilgathatom, vigasztalhatom, mellettem aludhat és hogy egyáltalán van gyógyszer amivel lehet rajta segíteni. de nagyon nehéz volt arra gondolni, hogy Attila meg betegen van itthon a másik kettővel és jön a húsvét és minden… Szerdán a viziten azt mondta az osztályvezető főorvos, hogy leghamarabb szombaton vagy vasárnap mehetünk haza. Ezek után már csak azért imádkoztam, hogy legalább hűsvét vasárnapra otthon lehessünk. Erre pénteken, ugyanez a doki azt mondta, mikor megnézte Simont, hogy annyira szépen begyógyultak a sebek, hogy mehetünk haza. Rákérdeztem, hogy ma? Tényleg? Ujjongtam az örömtől! Komolyan.
Jó volt hazajönni, jó volt hallani a többiektől, hogy apával jó volt itthon, mert olyan kedves volt (és sok mesét nézhettek :D, és két nap is volt aki kicsit elvitte őket, így igazán jól érezték magukat). Azért is volt jó, hogy hazaengedtek, mert közben engem is elkapott valami influenza féle, így egész szombaton csak gyötrődtem lázasan – próbáltam minél többet feküdni. Ma már jobban vagyok, de még délelőtt ledőltem. Simon is jobban van, de nagyon kell rá vigyáznunk és reménykedünk, hogy minden szépen begyógyul. A húsvéti készülődésből semmi sem lett, sem sütés, sem főzés… de örülök, hogy itt vagyunk egymásnak és szeretjük egymást.
Hálás vagyok Istennek, hogy mindenről gondoskodott ez idő alatt, és bár voltak napok, amikor nem értettem miért???… és lázadtam, de végül békességet kaptam Istentől, és megerősödött bennem az, hogy tényleg mennyire jó, hogy nem vagyunk egyedül ezekkel a sokszor földig leteperő problémákkal. Mert Isten velünk van. És ha nem is úgy történnek a dolgok, mint ahogy az a mi szemszögünkből jó, mégis egy óriási dolog érezni, hogy van egy mindenható Istenünk, aki velünk van.
Read Full Post »
Jó az Úr 