Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2010. május

10 éve

Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? – kérdezte aznap este a csillag.
A fa épp leeresztette szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozzantotta ágait, és álmosan felelte:
– Nem… nem. Nem annyira ritkák. Csak hát… az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az – hogy mondjam neked? – a szív ügye.
– Mesélj nekem a boldog pillanatokról!
– Hagyjál most, álmos vagyok. (…)
– Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.
– Szeretlek! Nagyon!
– Jó éjszakát! – mondta a csillag leírhatatlanul boldogan.

(Alkyoni Papadaki)

És én azóta sem bántam meg, hogy így döntöttem. Jó visszagondolni arra a napra és szeretném mindig annyi szeretettel, reménységgel és lelkesedéssel látni, körülvenni a férjemet, mint akkor az elején! Isten engem úgy segéljen!


Reklámok

Read Full Post »

“Bölcscsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj, szemeimmel tanácsollak téged.” Zsoltárok könyve 32:8

Az utóbbi hetekben erről szól az életünk. Figyelni Istenre egyre inkább és ráhagyatkozni az ő vezetésére. Ez az ige már sokszor előjött, mióta gyerekeink vannak és mindig nagyon elgondolkodtat. De én nem azt akarom, hogy csak úgy elgondolkodtasson, hanem magamévá szeretném tenni Istennek ezt a gyönyörű ígéretét! Pont a gyerekekkel kapcsolatban van szükségünk leginkább bölcsességre, mert annyi mindenben el lehet rontani! És annyi irányzat, útmutatás, elképzelés létezik azzal kapcsolatban, mit hogyan kéne tenni… Melyik a helyes út??
Én úgy látom, hogy mivel nincs két egyforma gyerek, nincs két egyforma módszer sem amivel pl. rá lehet venni a gyereket, hogy szépen egyen az asztalnál. Mert ami egyiknél beválik, a másiknál nem. Meg mi szülők, sem vagyunk egyformák. Ezért számomra az egyetlen megoldás ezekre a gondokra abban áll, ha megtanulunk Isten vezetése szerint élni. Csakhogy ez olyan általánosan hangzik… Mit is jelent ez a mindennapokban? Hát ezt tanulom most. Ezt szeretném megtanulni. Olvastam egy könyvet, ami az elmúlt évek sok-sok gyereknevelési könyvei közül leginkább megszólított: Szülőként élni a Szentlélek által. Ez sokat segített nekem abban, hogy megtanuljak járni azon az úton, amin járnom kell.
Hogy hogyan? Eddig a legtöbb kérdésben, ami a gyerekekkel kapcsolatosan felmerült – meg ezen kívül is – embereknél kerestem a választ. A lehető legtöbb embert megkérdeztem, hogy ő hogy csinálta, mik a tapasztalatai, olvastam, kutattam, mik a legjobb, a leginkább bevállt módszerek stb. Persze sokszor erősen melléfogtam. És elég sok sikertelenségben volt részem a gyereknevelést illetően. Most megláttam, hogy nekem nem úgy kell csinálni, ahogy a lehető legjobbnak látszik (mások tapasztalatai, meg az olvasottak alapján stb.), hanem ahogy Isten nekem megmutatja. Nincs két egyforma család és nincs két egyforma út. Senki sem mondhatja magáénak a legjobb módszert. Ezért én mostanában, ha kiborulófélben vagyok, mert nem tudok valamit elérni a gyerekeimnél, kérem Istent, hogy mutassa meg, hogy kéne csinálnom. Mi a helyes hozzáállás most ehhez? Persze elmondom őszintén, hogy mi van bennem, hogy legszívesebben jól elnáspángolnám őket, vagy éppen hagynám, hogy csináljanak amit akarnak… És az elmúlt napokban nagyon sokszor kaptam választ Istentől: lecsendesítette bensőmet, hogy ne háborogjak, rámutatott, hogy sokszor hiányzik szavaimból a szeretet és sok esetben a gondolataimon keresztül mutatta meg mit is kéne csinálnom. Nem mondom, hogy most már hip-hip hurrá, minden oké! Most tanulom. Amúgy annyira jó ezt megtapasztalni! nem csak ebben, az élet más területein is. Mert Isten nem akarja, hogy sötétségben tapogatózzunk. hiszem hogy örömmel tanácsol minket, szülőket ezekben a dolgokban. És persze nem csak szülőket, de házastársakat is, egyéneket is, nagymamákat meg nagypapákat is…
Bárcsak mindig tudnék időt szánni arra, hogy megálljak és megkérdezzem Istent. Hogy segítségül hívjam, hogy kérjem lelkének vezetését!

Most leginkább abban kérem, hogy tanácsoljon, hogy belevágjunk-e az otthonoktatásba Áronnal. Mert számomra még mindig nagyon kétoldalú a dolog. Sok minden van a pro és a kontra oldalon is. És tudom, hogy sok családnál ez a helyes döntés de van, ahol pont nem. én így látom.

Read Full Post »

Hát igen, én sem igen sorrendben írok ide, mert még múlt héten pénteken kellett volna erről írni, na de ami késik nem múlik… és hát pár mondatot megérdemel ez az újabb “évforduló”.

Az utóbbi napok újdonsága, hogy elkezdtünk kóstolgatni ezt azt, többek közt banánt, brokkolis leveskét, gabonakását… na ez utóbbiról meg van a véleménye! A banánt megeszi, de megfogja a hasát, szóval eddig a brokkoli a nyerő. Na de ne tudjátok meg hogyan eszünk! Komolyan mondom, ha nem etettem volna már két gyereket előtte, azt mondom, hogy ennyire bénának nem lehet lenni! Úgy kalimpál közben, hogy minden repül, közben prüszköl és elegánsan kitolja a szájábol a cuccot, aztán meg sír, hogy miazhogy nincs itt a számban a következő kanállal? Na persze a szopizás mindemellett ugyanannyiszor maradt. na de ez is átment extrémbe, mert tekereg össze -vissza és minden új hang hallatán elkapja a fejét és feszíti ki magát – ugy emlékszem a többieknél ilyen jelenségek kicsit később jöttek. Persze ennek ellenére nagyon ragaszkodik hozzá… Én viszont már úgy érzem eléggé leszívja az energiámat a szoptatás – egyszerűen alig bírom pótolni evéssel a dolgot, szóval örülnék ha lassan már mást is enne. ‘Szal buli az élet Simonnal!

Így megmarkolja a kezem és el nem engedné ám!

A tesókat nagyon élvezi, meg ők is igen szeretnek körülötte lenni, de erősen oda kell figyelnem, mert képesek lennének akár a nyakukba venni… hiába magyarázom mióta megszületett, hogy óvatosan, ő még egy pici baba… vagyis már lassan nem is az, de azért még elég kicsi! Ha leteszem a földre a gyerekszobába, akkor egy ideig elvan közöttük. Amúgy rendesen megreklamálja, ha nem vele foglalkoznak. Viszont ha valaki hozzá  beszél, vele foglalkozik, azonnal vigyorog, mint a százas égő, nem fél senkitől… egyelőre. De lehet hogy így is marad, mert valahogy nem az a bújós fajta. Inkább az a reklamálós! 😀

Amúgy nagyon sokat mozog, a napokban már a hátáról is megtanult hasra fordulni. Hasról hátra már jó egy hónapja átfordul. És sec-pec az ágy végébe lökdösi magát. ott aztán reklamál, hogy miért van vége… Na meg most már mindkét lábát megfogja és be akarja kapni.. hi-hi, nagyon édi, majd teszek fel képet.

Read Full Post »

Vagyis  az Otthonoktatós konfin. A múlt szombaton volt Bicskén, de hát még nem jutottam ide, hogy írjak róla.

Nagyon örülök, hogy elmentünk, na meg persze, hogy Esztiék vállalták a szervezést! Olyan érdekes volt találkozni azokkal, akiket csak innen a blogvilágról ismertem 🙂 Még most is furi…

Azt is elmondhatjuk, hogy nagyon hasznos volt végighallgatni az előadásokat is, így az ember kicsit jobban belelát a dolgokba. Na meg szerintem annak is hasznos lehetett sok minden, aki nem otthon oktat. Szóval sokat tanultunk!

Képeket nem tudok betenni, mert nem volt nálunk a fényképezőnk, de egy videót láthattok róla Esztinél

Read Full Post »

Ajándék Jézusnak, ajándék neked

Anyukámat köszöntöm szép szívvel és tisztán.
Csomagom neki ajándékozom,
szívemet az Úr Jézusnak adom.
Ha odaadtam hű szolgája leszek,
így tudom, hogy szüleimnek örömet szerzek.

Most vasárnap volt nálunk az anyák napi ünnepség a gyülekezetben. Nagyon szép volt és sok bíztatást kaptam, főleg az igehirdetésből. Most azért is különleges volt, mert talán először életemben nem én készültem sok mindennel… és az én anyukám most nem is volt itthon, szóval tényleg úgy éreztem, nekem szól. Olyannyira, hogy az egyetlen szolgálatot, amit vállaltam (egy közös ének az ifjúsággal),  azt is majdnem végigbőgtem… hát igen nagyon megérintett az ének szövege, amit az anyukáknak akartunk biztatóul énekelni.

A fenti verset pedig az én drága fiam mondta el nekem. De ez nem akármilyen vers ám! Ugyanis, mikor arról volt szó, hogy valami kis versikét kéne tanulni anyák napjára, hát neki egyik sem tetszett. Mondom, akkor mit fogsz mondani? Hát ezt! – mondta, és elkezdte mondani… én meg előkaptam egy papírt és már írtam is. Komolyan mondom, csak az utolsó soron igazgattam, de végül nem úgy mondta. Ez már a végső változat, amit leírtam, így mondta el 😀

Ezeket kaptam anyák napjához

A virágot Áron készítette az oviban, a táskát meg a CD-t Attilától kaptam. A kicsi szívecskés nyakláncot meg Jázmintól. De ez nagy volt! Mikor szerepeltek a kultúrházban, megígérte az óvónéni, hogy kapnak az oviban cukorkát. Adott is neki, mielőtt jöttünk haza. Erre ő kért Áronnak is, mert hát ő is szerepelt. Persze hogy adtak neki! Aztán mondta az óvónéni, hogy válassza ki melyik szívecskét adja oda az anyukájának. Ki is választotta, aztán odamegy megint: Apának is vihetek egyet? 😀 😀 😀 Szóval mindenkire gondol ez a lány!



Read Full Post »

Most pedig szeretném számba venni azokat a dolgokat, amiknek örülök és ami jó az anyaságban. Bevallom egy hete készülök erre, ellensúlyozva az előző két hét hangulatát. Amúgy is már alakulóban vannak  dolgok – főleg mióta kicsit kiírtam magamból. Nem mintha azóta bármi is könnyebb lenne, csak igyekszem változtatni a belső hozzáállásomon… és így most megemlékezni azokról a látszólag kicsi dolgokról, amikért hálás vagyok.

–         szeretem, mikor Simon a szopizás végén teli szájjal rám vigyorog… amikor a naagy kék szemével csak néz-néz szemérmetlenül

–         vagy amikor nagyokat kacarászik Jázmin huncutkodásán

–         mikor Áron csak úgy játék közben spontán költ egy dalt anyáról és nagy beleéléssel énekli

–         amikor látom, ahogy Áron mindenbe beavatja Jázmint és igazi barátként kezelik egymást

– jó hallani őket esténként imádkozni ( kérönk Istenünk vigyázz anyára, apára, Áronra, Jázminra és a kicsi Simonra, de a patkányokra ne vigyázz, mert azok gonoszak! – Jázmin)

– jó látni, hogy képesek bocsánatot kérni egymástól.. na és azt, amikor együtt énekelnek ők ketten…

Hát igen, sok minden van még… hirtelen ezek jutottak eszembe.

Amúgy most egy görbe hétvégénk volt – jól is esett, főleg hogy két meglepiben is volt részem. Kaptam egy igazi szőttes táskát, meg egy CD-t és illatos gyöngyvirágot a gyerekektől. Megleptek! Nagyon-nagyon jól esett:D

Read Full Post »