Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2009. szeptember

Izgalmas napok

… ezek a mostaniak. Bizony! Beindultak a dolgok, vagyis jövő hétvégéig kiköltözünk innen. Furcsa belegondolni ebbe az egészbe! Néha már izgalommal várom, néha meg egyszerűen nem tudom elhinni hogy eddig tartott az ittlét… Még nem tudjuk, ki jön majd ide a helyünkre, mert még az is jár némi megoldandó dologgal. De folyton azért imádkozom, hogy az Úr járjon előttünk, ugyanis csomó dologban elég gyorsan kell döntenünk, na meg cselekednünk. így egész izgalmasak a napok. Mint a mai: reggel készülődés, aztán irány az ovi – ahol pont logopédusnéni volt a látogató- rövid beszélgetés vele, onnan irány a gyülihez: glettelés, smirglizés, festés stb. 10-kor haza: ebédkészítés, fél egyre a gyerekekért, Attila munkába, én aludni 🙂 Fel sem birtam kelni 3-ig! Aztán folytatás itthon: mosás, dobozolás megkezdése, és az esti fektetés után még feltöröltük a csempéket a lakásban. Hogy ne maradjon hétvégére. Hát kb így vagyunk.

A gyerekek már várják, hogy odaköltözzünk… ja, hogy hol van az az oda? Hát pár utcával arrébb 🙂 Pontosabban a gyülekezetünknél. Vagyis nagyon “helyben” leszünk. Úgy érzem ez már egy továbblépés, még ha ez a lakás most kicsit kisebb és igénytelenebb is lesz, mint a mostani, vagyis csak egy kis kényelemről kell lemondani, de már nem albérlet. Inkább olyasmi, mint a szolgálati lakás. Bár semmilyen különösebb funkcióba nem kerültünk ezzel, hogy ott fogunk lakni, csupán gondját viseljük majd az udvarnak, meg igyekszünk rendben tartani a gyülekezeti helységeket – közösen a többiekkel. Viszont nagy plusz lesz az udvar, legalább is remélem. Persze ezzel együtt még csomó kérdés forog a fejemben, hogy mit hogyan fogunk megoldani, de idővel majd kialakul. Remélem, mire megérkezik a csemete, addigra okésak leszünk. Szerintem most már csak az új otthonunkból jelentkezek, addig is gondoljatok ránk!

Read Full Post »

erről már egyszer irtam… na igen, ami eltünt. Még a múlt hétvégén ünnepeltük a kicsi Jázmin és Attila szülinapját, mert hát mindketten szeptemberiek 🙂

íme a legkisebbünk!

íme a legkisebbünk!

A torta persze a nagyi műve! Egyéni kívánságra készült kérem – Jázmin Áron szülinapja óta hangoztatja, hogy ő majd szivecskés tortát szeretne… Hát fini is volt! Emellett persze még sok finomságot ettünk aznap… És hogy ne csak együnk, bemutattam az új hordozókendőmet: nem ájultak el az ötlettől, inkább kicsit hóbortos dolognak látják ez az egész hordozást… hát nem baj. Apa szerint még nem készültem föl az emberek megjegyzéseire a faluban – hát kíváncsian várom! Mondtam is nekik, hogy erről ők tehetnek, hogy hat ilyen gyereket is összehoztak, akik mindig valami szokatlant művelnek ki 🙂 🙂 🙂 Szóval lehet hogy valami új divatot fogok behozni? Hi-hi, jól hangzik…

Amúgy most is jó kis hétvégénk volt! (szombat délután csavarogtunk, játszótereztünk egy szupi helyen, vasárnap meg reggeltől estig gyülekezeti alkalmakon, ünneplésen vettünk részt, sok-sok lelki áldással!) Bár jól kifáradtunk, de nem baj, megérte! Úgyis húzós két hét áll előttünk, amihez csak azt kérem Istentől, hogy járjon előttünk, mert néha erőnkön felülinek érzem a feladatot…

Read Full Post »

Zajlik az élet…

…cimen irtam előbb egy jó kis bejegyzést, de eltünt… 😦

Nem fogom újbol írni… csak annyit, hogy a hónap végén tényleg költözünk, készülünk is rá ezerrel. Gondoljatok ránk…

Read Full Post »

Formáltatunk…

Úgy alakult az életünk, hogy megint csak pocakkal fogunk költözni. Hm. Pedig akkor 3 éve azt mondtam, soha többet…

Nem volt egyszerű ez az elmúlt hónap, sokan tudtok róla. Viszont egy valamit folyamatosan érzek és tapasztalok: hogy Isten azt mondja ne féljek az előttünk álló dolgoktól, mert jót készített. Még sok mindent nem tudok, és sok mindenben kell változnom, ezért tegnap kiplakátoztam a házunkat ezzel az idézettel (köszi Bea, hogy felhívtad rá a figyelmem!):

°Soha ne engedd meg magadnak, hogy bármi miatt is panaszkodj – még az időjárás miatt sem!
°Soha ne képzeld magad más körülmények közé, vagy más helyre!
°Soha ne hasonlítsd össze sorsod másokéval!
°Soha ne játssz el a gondolattal, hogy mi lett volna, ha a dolgok másképp alakulnak!
°Soha ne aggodalmaskodj a holnap miatt – ne feledd, a holnap Istené, nem a miénk!

Ezek a mondatok egy olyan asszony naplójából származnak, aki 52 évig szolgát kint Afrikában a családjával. így írt a megelégedettséghez vezető útról. Erre vágyok én is…

“Mert én megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek.”
Fil.4:11


Read Full Post »

…az oviban.

Vagyis azt hiszem elkezdődött egy új időszak. Na de kezdjük mindjárt az elején. Két év vívódásai után: ovi, nem ovi, otthonoktatás?? – ma mindkét gyerkőc elindult az oviba. Sok-sok gondolkodás meg fontolgatás és nem utolsó sorban ima előzte meg ezt a lépést. Még ha ez furin hangzik is. Mert bárhogy is látják mások, azért ez nem olyan egyértelmű döntés az ember életében, főleg nem ha a saját gyermekünkről van szó.

De hogy is jutottunk el idáig? Hm.. hosszú volt az út. És nehéz. Legalábbis nekem. Szóval egy éve, mikor felmerült elkozdjük-e az új tanévet ovizással két heten belül egyértelművé vállt, hogy ez nem a mi utunk. És egyáltalán nem bántam meg, mert míg sok anyuka panaszkodik, hogy a gyerekei nem tudnak együtt játszani, sőt nem szeretik egymást, a mieink szépen összeszoktak, szépen eljátszanak egymással, szóval szeretik egymást, és ezt szinte minden nap ki is mondják megölelgetve a másikat. Nem tudom elképzelni, hogy ez akkor is kialakult volna, ha Áron oviba jár az elejétől, míg Jázminnal itthon vagyok. Amúgy is nagy ajándék ez nekem, hogy itthon lehettem, még ha sokszor hullára kimerítő volt úgy megszervezni a napokat, hogy a gyerekek igényeit is figyelembe vesszük, vagyis azt, amit fontosnak éreztem: mindennap kimenni velük, hogy futkossanak, játszhassanak másokkal is – ez is fontos volt. Eszméletlen sokat csavarogtam velük: üzletbe menés, tejér járás, nagyiékhoz látogatás rendszeresen benne volt, és sikerült párszor egy-egy özvegy néni meglátogatását vagy más családlátogatást is beszúrni. Persze sokminden kimaradt, amikről álmodoztam, hogy ha majd gyerekeim lesznek… (saját udvar ahol lehet szaladgálni, játszóterek, összejárni más kisgyerekes anyukákkal itt helyben). Ami kimaradt igyekeztünk máshogy pótolni, pl. bejártunk Komáromba baba-mama klubba stb.

Aztán jöt a tavasz, az új jövevény érkezésének híre és egyre világosabb lett, hogy ősztől jöhet az ovi. Meg aztán Áron is gyakran vágyott a gyerekek közé, úgy érzem megérett rá. Sokat agyaltam azon hogy egyáltalán nem fog járni oviba, merthogy iskolában sem – otthonoktatás – de úgy érzem ez egyelőre nem az én utam. Ahányszor bele gondoltam, elkapott a szorongás, a félelem, hogy nem fogok tudni megfelelni. Pont annak ellenére, hogy tanítói végzettségem van. Túlságosan tudom, mi a követelmény és feszültté tenne, hogy mindig ahhoz mérem őt. Nem akarok itthoni tanító néni lenni, anyuka akarok maradni, akihez haza lehet jönni, aki segít ha kell, akivel lehet imádkozni egy egy nehézség felmerülésénél… Közben persze kihasználni az otthonoktatás “fő elveit” hogy így fogalmazzak, vagyis fenntartani a gyerek érdeklődését, kíváncsiságát, folyamatosan kielégíteni tudásvágyát, vagyis megtanítani őt az élet dolgaira -amire ugyebár az iskola egyáltalán nem készít fel. És ahogy ez letisztult bennem, azt vettem észre, hogy lazán otthonoktatok :), mert Áron nagyon sok mindent tanult az utóbbi időben, és örülök, hogy érdeklődik a betűk, számok iránt is.

Ma is így volt ez, mikor mondtam neki, hogy ha meg akarja tanulni az órát, meg kell tanulnunk a számokat. Már sokat ismer, de nem mindet. Persze Áron olyan, hogy egyszerre akar mindent tudni, és ha nem megy abban a pillanatban feladta és továbbáll. Van mit formálódnia… Na hát ma az 1 -es, 2-es és a nulla volt terítéken. Egész szépen tudja írni, csak az az érdekes, hogy fordítva kezdi: vagyis ha lentről kell kezdeni tuti fentről akarja először húzni a vonalat. Ezt már most gyakorlom vele, hogy jól rögzüljön, mert ezek az első irka-birkák nagyon beépülnek.

Először lerajzoltam neki jó nagyban a táblára és ő többször is átrajzolta. Ez azért jó, mert nagyobb lendületet használhat, ami a kéz berendezkedésének pont megfelelő. Aztán egyre kisebbet, úgy hogy kipontoztam és neki át kellett húzni. Végül egyedül irogatta. Ügyes volt! A drága kislányunk meg mellettünk állva figyelt és a kis hároméves kezecskéjével  a végén egész szépen rajzolgatta az egyeseket! Na ez az otthonoktatás – nem is őt tanítom, mégis megtanulja. 🙂

Az utolsó próbálkozások - hátán az új hátizsákkal

Az utolsó próbálkozások - hátán az új hátizsákkal

Aztán meg elővette a nagy állatos könyvet, és már megtanult csomó állat nevét, olyanokat is felismer lassan, minta a pekari, a tapír, vagy a láma… Fúú, nagyon be kéne szerezni pár jó könyvet!

A játék meg a pexeso volt, amiben Jázmin meglepően jó! Simán felhúz annyi párt, mint mi. Ami azt jelenti, hogy nem nagyon vagyok már erősebb tőlük…

És közben, ahogy rakodtam, eszembe jutott, hogy egy hónapja valahogy, hogy elővettük a xilofont és Áron megtanulta játszani rajta a Boci-boci tarkát, sőt! tanítgatta Jázmint – már majdnem ő is tudja! Ezek szerint valami csak működik itthon, pedig nagyon el voltam kenődve az utóbbi napokban, hogy itt már semmi sem működik… És ahhoz képes, hogy ma hulla-hullovics voltam -azt hiszem a frontot éreztem – egész sokra jutottunk. Ebbe az is beletartozott, hogy délelőtt mindent sikerült megcsinálnom, így a délutánom gyakorlatilag az ővék volt.

Jázmin próbálkozik - igaz fordítva van előtte...

Jázmin próbálkozik - igaz fordítva van előtte...

És hogy hogy ment az ovi? Minden szépen simán. Áron végül már izgatottan várta, hogy indulhassunk – az új hátizsákjával, Jázminról nem is beszélve.  Mikor otthagytam őket, nem volt semmi sírás. Délben szépen mentem értük, minden okés volt. Bár Áron az ebédnél pityergett, hogy vele nem játszott senki. Erre az ovó néni megkérdezte ki fog holnap Áronnal is játszani és mindenki feltette a kezét – ezt Áron is így mesélte el, meg az ovó néni is. És ő ezen úgy meghatódott, hogy most izgatottan várja a holnapot… én meg imádkozom érte, hogy legyen barátja, legyen egy kedves szelíd gyerek aki megkedveli őt… Az tény hogy nehezen barátkozik és nehezen oldódik fel új helyen – akár csak a szülei 🙂

Hát így vagyunk.

Read Full Post »