Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Ez meg az…

Sok minden történik velünk mostanában (is). És nem is tudom hol kéne kezdenem a folytatást🙂

Talán ott, hogy elmondom hol tartunk most. Sok minden történt januártól. A gyerekek megkapták a félévi bizit – ami szépen sikerült. És nem volt gond azzal sem, hogy eddig itthon tanultak, sőt! Egy két dologból a többiek előtt járnak még mindig. Mind a ketten helyesen formálódtak az iskolai követelményeknek való megfelelésben. Jázmin még mindig önállóbb és szeret mindent teljesen jól megtanulni, elkészíteni, megírni… Áron csak olyan “beleneszakadjunk” módon, de így is a legjobb tanulók közé tartozik. Viszont utálja, ha versenyre kell menni – márpedig 2-3 versenyre öt is elvitték és ezeken olyan középmezőnyben szerepelt. Jázmin az továbbra is az osztály leg-lege, csomó versenyen volt, két dologban (Zrínyi matemetikaverseny és a Szép magyar beszéd) az országosra is eljutott. Bele is fáradt rendesen a sok készülésbe, jövés-menésbe. Bár itthon felettébb sokat nem foglalkoztunk a dolgokkal, így is sok mindenben kimagasló. Hegedűből is az évfolyam legjobbja, és rengeteget olvas. Élvezem, ahogy bekapcsolódnak az osztály tevékenységeibe, jó látni, hogy nem visszahúzódóak. No persze más sok tinis tünet ütötte fel a fejét náluk is, de egyelőre bírjuk. Főleg mert a lelkük is formálódik. Ezen a tavaszon mind ketten egymástól függetlenül és egymástól teljesen eltérő módon eljutottak arra, hogy miután befogadták a szívükbe az Úr Jézust, be is merítkeznek. Ez egy különös öröm és ajándék számunkra.

Egy szép ünnep -a tesóm éljegyzése :)

Egy szép ünnep -a tesóm éljegyzése🙂

Simon és Hanna -a kicsik🙂 – nos, ők is sokat formálódnak változnak. Simonnak már nagyon szépen megy a tiszta beszéd a logopédusnál, de a mindennapi beszédben még sokat selypít. Hanna is velünk volta múltkor – aki még nem beszél, csak pár szót mond (főleg azt hogy NEM) és egy két dologban tudott nekünk a logopédusunk segíteni, igy azóta már egyre több szót próbál kimondani. Ő továbbra is olyan tündéri, mint volt. Nagyon jól alszik – ha melléfekszem sec-pec elalszik délben is (én is vele). Még mindig élvezem látni azt, ahogy egyre több mindent megért, ahogy megtanul új dolgokat és ahogy viszonyul a nagyokhoz! Helyesek együtt, bár kissé hangosak🙂 !! Amúgy Simon márciustól elég rendszeresen ovizik, kezd ráérezni a csoportos huncutságokra. Itt ott már barátja is van. De persze ebéd után jön haza, és alig van hét, amikor minden nap viszzük. Ő még mindig elég sok mindent máshogy csinál, mint a többiek, szóval van min agyalnom. Nem hiába rá jellemző leginkább, hogy nem azt szeretne enni ami van, hanem ” valami mást!”. Hanna is már nyugodtabb így délelőttönként, mint az ősszel, bár kicsit nehéz megoldanom, hogy hozzam, vigyem Simont, meg főzzek, meg kint is legyünk, mikor Attila délutános. Szóval a délelőttök így elég változatosak.

néha még előfordul, hogy együtt csinálnak valamit...

néha még előfordul, hogy együtt csinálnak valamit…

Itthon meg folyamatosan változtatunk valamin. Bírom, hogy mikor végre kialakul egy jól működő rendszer valamiben, kis idő múlva azt vesszük észre, hogy megint változtak a dolgok – meg a gyerekek – és kezdhetjük elölről az egészet. Ami mostanában a legsikeresebb volt, az Áron különválasztása a többiektől. Csak annyi történt, hogy az ő ágya átkerült a szekrénysor túlsó oldalára. Na meg az íróasztala is, amire csupán pakol, mert mindent a földön fekve végez. Vagyis ilyenkor szétteríti a cuccokat az ágya előtt, nekifekszik és ott dolgozik. Még jó, hogy valamennyire el is rakodik maga után. Jázmin az asztalánál tanul, de borzalmas rendetlenséget tart az asztalán és csak kemény kényszerítő erők hatására rakodik össze szombaton. Szóval izgalmas az élet.

IMG_2921

A nagylány lenyiratkozott!

A május az nagyon sűrű lesz. Főleg mert az utolsó két hétvégén képzésen leszek… ÉN! Beiratkoztam a Ringató képzésére! Nagyon örülök neki, hogy kicsit majd kizökkenhetek, mert ezek lesznek az első nélkülem töltött éjszakák Hanna számára. De nem izgulok már felettébb, mert Attilával meg Jázminnal is el tud aludni – ha nem vagyok ott. Szóval reméljük, hogy majd jól bírják a strapát! Meg én is…

Bővebben »

Újra itt!

Semmit nem igérek… de idén igyekszem újraéleszteni a blogot.

Addig is az ige, amivel nekifutottam ennek az évnek:

“Abban nyilvánul meg Isen hozzánk való szeretete, hogy egyszülött fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Ő általa”

1JN 4:9

🙂🙂🙂

IMG_2320

Egy új iskolaév margójára

Hát újra itt egy iskolaév… amit vártunk is meg nem is, mert bizony komoly változásokat hozott. A két nagyobbik gyerkőcünk iskolás lett – vagyis iskolába járó az itthontanulós helyett🙂. Jázmin még egy évig tanulhatott volna itthon, de úgy döntöttünk, hogy egyszerre menjenek, ne kelljen kétfelé gondolkodni meg szervezni a dolgokat. Mert az iskolás lét egészen más megoldásokat, rutinokat kíván, mint amit az otthonoktatás. Persze mind nagyon izgultunk, mi hogy fog menni és sokat beszélgettünk a dolgokról már augusztus vége felé. Hát beindult a dolog, és sokkal jobban és gördülékenyebben, mint gondoltam. Nekem persze erőt kellett vennem magamon, hogy jóval a gyerekek előtt felkeljek, ezért fáradtabb is vagyok. Viszont Hanna már csak egyszer-kétszer ébred éjjel, szóval sokkal nyugodtabban alszunk. És sokszor a reggeli készülődést is végigalussza. Nem mondom, hogy könnyű volt búcsút mondani az otthonoktatás sok-sok előnyének, és lenyelni azokat a hátrányokat, ami az iskolás léttel jár. Viszont nagyon hálás vagyok, hogy egy ilyen kis falusi iskolába járhatnak, ahonnan 10 perc alatt hazaérnek tanítás után és ahol jól ismerhetem a tanítókat is. Kb tudhatom, honnan mire lehet számítani. És én is kicsit felszabadultam, hogy nem rajtam van annak a terhe, mit mikor tanulunk meg, valamint az egésznapmindenkiitthonvan zsivaja és megoldáskényszerei sem nehezednek rám. Természetesen van mit így is megszervezni, főleg a zenesuli körül, de mint minden új élethelyzetben, ezekben is találunk megoldásokat. Aztán, hogy hosszú távon mit hoz ez az új időszak – majd kiderül. Egyelőre tanuljuk a helyünket ezekben, aztán meglátjuk.

Ezt még szeptember 2-án kellett volna feltenni - indulás az évnyitóra!!!

Ezt még szeptember 2-án kellett volna feltenni – indulás az évnyitóra!!!

Meleg vaaaan!

Nagyon meleg van… még annál is jobban. Az a legnehezebb, hogy ez most már nagyon hosszú ideje tart – kezdek kipurcanni. Ennek a besavanyodásnak csak egy ellenszere van. A hála.

SZeretném számba venni, amiért most hálás vagyok. A tél végén elkezdtem írni a hálanaplót, de valahogy elmaradt. Most pedig annyi minden történt, ami által gazdagodtunk.
Hálás vagyok azért, hogy eljött a várva várt nap, amikor a régen látott unokahúgom és unokaöcsém megérkeztek Szlovákiába, hogy együtt töltsék az itteni rokonokkal a nyarat.
Komáromban az Európa udvaron

Komáromban az Európa udvaron

Hálás vagyok, hogy még biziosztás előtt együtt lehettünk egy kedves családdal: Esztiékkel, és jobban megismerhettem a gyönyörű göndör hajú fiait és az egy szem lányát, a férjem meg jót dumcsizhatott egy hasonszőrű apukával.

Hálás vagyok, hogy június végén újra együtt lehettünk a tesóinkkal és a szüleimmel! Így még fürödni is eljutottunk együtt – amit egyébként a 4 gyerkőccel egyedül nem igazán vállalunk be.

Hálás vagyok Isten különleges ajándékáért a tanév végén, hogy amellett, hogy a gyerekek jól le tudtak vizsgázni, Jázmin az igazgatói dicséret mellett még külön jutalomban is részesült.

Hálás vagyok a NAGY fiunkért, aki már 11 éves és most tanulja, hogy kell a nagyfiúknak “nagyosan” viselkedni!

MINECRAFT földkockák a szülinapon

MINECRAFT földkockák a szülinapon

Hálás vagyok a legkisebbért, aki továbbra is nagyon sok mosolyt csal az arcunkra.

Hálás vagyok a nagylányunkért, aki annyira szépen bánik a legkisebbel. És hálás vagyok a majdnem hatévesért, aki most kezdi nagy lelkesedéssel tanulni a betűket!
IMG_1847Hálás vagyok anyukámért, aki olyan sokat segít még mindig a befőzésben.
Hálás vagyok a tesóimért, akik nem sajnáltak időt, pénzt és odafigyelést szentelni a gyerkőceinkre ezen a nyáron.

Hálás vagyok azért, hogy végre sikerült kreatívkodni kicsit a lányokkal, asszonyokkal🙂

Tavaszi örömök

Hát pont kicsúsztam abból, hogy még áprilisban közzé tudjam tenni a három hete íródó bejegyzést… Még jó, hogy a tavasz még nem ért véget🙂 Szóval akkor jöjjön, ahogy azt elkezdtem írni.

Végre eljött a tavasz a maga nyüzsgésével, színeivel, illataival… Nagyon szeretem! Én is új erőt nyerek ilyenkor…

Az évek múlásával a húsvéti ünnepek is új dolgokat hoztak az életünkbe. Örülök, hogy egyre többet értenek meg belőle a gyerekek is, és nekem is évről évre jobban sikerül átélni jelentőségét. Olyan jó, hogy ilyenkor hétről-hétre más virágok kerülhetnek a konyhaasztalra és mindig van, ami nyílik a sziklakertünkben, illatozik az utcákon… Engem nagyon feldobnak az ilyen apróságok. Na persze idén is egy csomó mindent beterveztem volna, de hát az aprónéptől nem sok minden fér a mindennapokba a feltétlenül szükségesek és fontosak mellett.

Húsvét után lett a mi csöpp kis lányuk egy éves, és végre sikerült családi képet is csinálni – na jó, valaki mindig vagy pislant vagy grimaszol, ez van.

IMG_1343

De annyira jó, hogy már mögöttünk van ez az év… és hihetetlen is. Rengeteg örömöt hozott ez a lányka a mindennapokba, de sokszor rendesen próbára is tett. Az éjszakák még mindig elég döcögősek, és ebben ő viszi a prímet a négy gyerkőc közül, de a fogacskák kibújását már egyre jobban viseli. Nagyon anyás. NAGYON! Állítólag ebben pont olyan, mint én voltam. Mikor a kezemben van és puszit adok Attilának, akkor eltolja öt és még jobban szorítja a nyakam. És mikor este zuhizni megyek, képes végig ordítani az apukája kezében.

De egyvalami nagyon jól alakult a tél végén: elkezdett kint aludni a babakocsiban. Pont akkortól, mikor már ülve lehetett benne és így mindent lát. Jól kinézegeti magát, aztán egyszer csak elkezdi szopizni az ujját és lassan elalszik. Néha alszik 2 órát is kint az udvaron – ha a kutyus fel nem ugatja, vagy a hangosbemondó fel nem ébreszti.

A nagyokkal is sok minden változik, elég nehéz iramot tartani ezekkel és új megoldásokat keresni a problémákra. Le is fáradtam nagyon ezekben a hónapokban, ez tény. És már várom a szünidőt! Hanna még nem jár, hát kiváncsi leszek, milyen lesz, ha már futkosni fog. El tudom képzelni mi vár rám majd akkor.

Azért annak nagyon örülök, hogy a nagyok még mindig rajonganak a legkisebbért, mert gyönyörű szemeivel még mindig le tud venni mindenkit a lábáról. Abban meg csak reménykedni lehet, hogy lassan eljön az is, mikor már őt is ott lehet hagyni a nagyszülőknél, mert eddig még csak pár órára volt nélkülem, azt is csak párszor.

Az élet pedig megy tovább!

Még az utolsó pillanatban, had örökítsek meg pár dolgot ebben a hónapban is az utókor – vagyis leginkább magam – számára!🙂

A legnagyobb dolog a hónap elején az volt, hogy LEVIZSGÁZTUNK! Minden félelmem, gyengeségem, nehézségek ellenére nagyon jól sikerültek a vizsgák… annyira, amennyire remélni sem tudtam. Áron még javított is matekból, amiben persze nagyon sok munkánk volt, de megérte! Isten nagyon kegyelmes volt hozzánk! Minden úgy alakult, hogy elég időnk volt jól átvenni az anyagot a vizsgákig és még begyakorolni is, mert betegség miatt majdnem egy hétig zárva volt a suli – és pont azon a héten kellett volna vizsgáznunk. így viszont csak február elején kerül erre sor. Persze nagyon izgultunk. Nagy várakozással tekintettem a dolgok elébe, hogy vajon most Isten mit akar megtanítani velem, miért vitt bele ebbe az egészbe minket? Ugyanis az ősszel elég erős kétségeim voltak afelől, hogy ez menni fog Hanna mellett, de elég erőteljesen éreztem Isten noszogatását, hogy merjük bevállalni még ezt az évet… Nos hát örömmel mondhatom hogy egy csodálatos megtapasztalással gazdagabb lettem ezáltal. Megtapasztaltam, hogy Isten “tovább vitt, mint a lábam tudna menni”. Többet adott, mint remélni mertem, és persze nem úgy, ahogy én elképzeltem. Csodálatos Istenünk van! Pont február elején tanultuk a férjemmel azt az éneket magyarul, ami erről szól. Hallgassátok meg!

Magyarul pedig így hangzik (nekem ez a fordítás tetszett a legjobban).

A vizsgák után aztán pihentünk egyet – vagyis inkább lazítottunk kicsit, hogy aztán újult erővel vágjunk bele a második félévbe. Hát nem könnyű. De továbbra is tanulom előbbre helyezni a fontosat, az igazán értékeset az életemben. Odafigyelni arra, amire érdemes, és elengedni azokat, amik csak egy-egy pillanatot könnyítenek meg de sokat rabolnak az életből. Na és nem utolsó sorba tanulom hinni azt, hogy az élet nagy viharaiban Isten a hullámok fölé tud helyezni minket.

Új év… új kezdet?

Itt ez az új év és én itt vagyok benne négy csemetével és egy drága férjjel meg a család minden gondjával-bajával… Hogy őszinte legyek, az elmúlt napokban többször is megtörtént, hogy reggelente elég nehezen szedtem rá magam, hogy kimásszak az ágyból és nekiugorjak a napnak… Főleg miután újra meg újra olyanok az éjszakák amilyenek, és ez most már több, mint 5 hónapja így megy. Csak néha történik megy olyan, hogy felébredek Hannára és azt veszem észre, hogy jééé már két óra is eltelt az előző szopizástól! Nos, mindezek ellenére igyekszem erőt venni magamon és továbbmenni. Az Úr gondoskodik mindig valamiről, ami továbblendít ezeken a szürke szomorúságokon. Így volt ez a szülinapomon is, amikor reggel kivételesen Hanna előtt ébredtem, átmentem a gyerekszobába, ahol a nagyobbak éppen ébredeztek és gyönyörű rózsaszín fényben úszó szobát találtam – a nagy tetőablakokon át lehetett látni a gyönyörű napfelkeltét.

napfelkelte a gyerekszoba ablakból

napfelkelte a gyerekszoba ablakból

Mostanában egyre inkább igyekszem megállni ezeknél a pillanatoknál, mert különben elsuhan mellettünk az élet úgy, hogy észre sem vesszük. Nagyon tetszett Ann Voskamp gondolata (merthogy most pont az ő könyvét olvasom), hogy azzal tudjuk lelassítani az időt, ha lényünk teljes súlyával részt veszünk benne. Hát most ezt gyakorlom. És a hálaadást. Vannak dolgok amikért még nem tudok hálát adni, de már vannak olyanok is amikért sokáig nem tudtam, de most már tudok… December folyamán sok minden előkúszott az életem elrejtett zugaiból, amik fölött jó volt elgondolkodni és szépen helyrerakni, már csak azért is, hogy tiszta lappal lehessen továbbmenni. Hálás vagyok Istennek, hogy átsegít ilyeneken is – most éppen azzal, hogy kezembe került A Poros úton mezítláb című könyv. Még decemberben olvastam és nagyon bátorító volt számomra! Örömmel írnék róla többet is, de ahhoz kellene egy olyan konzervdoboz, amibe időnként be lehetne zárni 4 csacsogó, ugra-bugráló gyereket…

Nos hát minden esetre most nem azt az időszakát éljük az életünknek, amikor túl sok időnk lenne egymásra meg önmagunkra (nekünk szülőknek), de igyekszünk. Nehéz helytállni, főleg amikor az ember belegondol abba is, hogy nemsokára itt vannak a vizsgák, mert annyit nem tudtunk foglalkozni a dolgokkal, amennyit kellene (vagy jó lett volna? – nem is tudom melyik kifejezés a helyes), de helyette reméljük hogy az igazán fontos dolgoknak azért maradt hely, és akkor hosszútávon majd az előző sem nevezhető veszteségnek. Csak nekem kell megtanulnom elengedni a dolgokat, meg elfogadni, hogy nem minden alakul az elvárásaimnak megfelelően.

BENNÜK!

BENNÜK!

Szóval tanulunk mind!

És fejlődünk – remélem!!

És gyönyörködünk bennük!!!