A ma reggeli igénk a Zsoltárok 5:13 volt: ” Mert te Uram megáldod az igazat, körülveszed a te jóvoltoddal, mint egy pajzzsal.”
Hát így is volt! Mindenből egyest kaptunk, pedig szlovákból Áron nem tudott mindent olyan jól, mint kellett volna, de mivel év közben minden alkalommal jól teljesített, a tanító néni jóindulatú volt vele és az évközi munkát is beleszámította. Örülök, hogy ezzel Áronnak is sikerélménye lehetett, hogy mégiscsak megy ez neki, megéri sokat dolgozni rajta!
És örülök, hogy megint egy csomó mindent tanulhattam az Úrtól (és magamról, és Áronról).
… amit bizony szinte szeptembertől izgalommal vártunk. Vizsgáztunk. Mit mondjak izgultam, és bár nem nagyon látszott, de Áron is. Ma3 tantárgyból volt, holnap a másik háromból. Érdekes megtapasztalás volt ilyen helyzetben látni a gyerekünket… Meg kíváncsi voltam, miképpen fogják felmérni ezt a féléves tudást. A tanító nénijük kb tisztában van a teljesítményükkel, hiszen havonta találkozik velük, mégis ez egészen más. Inkább azt mérték fel, hogy biztosan ott tartanak-e, mint a többi elsős. Azért is volt nagyon hasznos ez a vizsga, mert jobban rámutat arra, mik azok a pontok amiken erősíteni kell és mi az aminek tényleg nagyon örülhetünk, hogy nincs vele gond. Mert bizony van mindkettőből, ezt tudtuk. De a külső visszacsatolás sokat jelent.
A magam számára több mindenre is rámutatott ez a nap, mint például arra, milyen nagyon örülünk ha büszkék lehetünk gyermekeinkre. Isten is! És rám azt hiszem ritkán lehet büszke, mert annyi mindenben bukdácsolok mostanában. Sok a harc magammal, és a kihívás a mindennapok forgatagában. Tudom, így van jól, mert így legalább nem tunyulok el, hanem van esélyem fejlődni, továbblépni.
Ritkán történik meg, hogy mindenki egyszerre olvasson, de ilyen is van
Abban azért megerősödtem, hogy igen, jó úton haladunk, de nem lazsálhatunk! A többi tantárgyról meg holnap…
Köszönöm mindenkinek, aki mellettünk állt és biztatott ezen a mi különös utunkon az elmúlt hónapokban… nagy szükségünk volt rá.
” Mert éppen az adja meg a lét komolyságát, hogy egy olyan világban élsz, amelyben az a hang, amely az igazi útra hív, csak egészen halkan szól, ugyanakkor benned és körülötted ezernyi hangos szó mondja pontosan annak az ellenkezőjét.”
…azokra gondoltam a napokban, és ezekből szeretnék megosztani párat veletek.
Olyan jó volt az a megtapasztalás a napokban, hogy Isten akkor is szólt hozzám, mikor annyiszor vétkeztem… csomó mindent elrontottam és mellette eszembe jutottak dolgok az életünkből, amiket nem jól tettünk, és amikre most azt mondom, ha még egyszer csinálhatnám… De sosem lehet még egyszer csinálni, és olyan jó volt egyik nap Mai Igéből olvasni azokat a gondolatokat, hogy Istennél mindig van újrakezdés, ha beismerjük, hogy valamit rosszul tettünk. Ő nem mond le rólunk és nem fogja egész életünkben a fejünkhöz vágni, hogy na persze, bezzeg akkor, amikor ez meg ezt csináltad. Egy kicsit ilyen új kezdetnek élem meg ezt az évet ebben a tekintetben is, és megpróbálok inkább arra gondolni, hogy most vajon készen állok engedelmeskedni ha Isten szólít.
Most pedig egy Zsoltárt szeretnék megosztani veletek. Nagyon szól hozzám, a szülinapomon ezt hallgattam, mert nagyon vígasztalóak ezek a szavak.
Az egyik legszebb élményem az elmúlt napokból a szilveszter esti közös szolgálatunk volt, mikor egy gyönyörű éneket adtunk elő a fiatalokkal: Öröktől ismered,ami szintén a 139. zsoltár szavait zenésíti meg.
Ma pedig végre készültek képek rólunk, családi képek – amit mostanában nehezen lehet összehozni Ők nekem a legkedvesebbek!
… na nem az elmúlt évre csak az utolsó egy-két hétre. Muszáj ezzel kezdenem az évet, mert az év végénk olyannyira besűrűsödött, hogy semmiről sem tudtam írni.
Azt hiszem, már régen volt ilyen mozgalmas a karácsonyunk, na meg az utána következő napok. Lehet, hogy idén kicsit többet vállaltam, mint kellett volna, de így legalább nem csak a sütés-főzésről szóltak az ünnepek. Én élveztem, hogy találkozhatok régen látott emberkékkel, meg végre időt tölthetek a tesóimmal, bár a gyerekeknek lehet hogy már kicsit sok volt a nagy jövés-menésből (főleg Áront zökkentette nagyon ki az egész).
Simon és a tortácskája...
Nálunk ugyebár karácsony előtt még egy szülinap is volt: Simoné. Idén már nagyon élvezte, hogy elfújhatja a gyertyákat a tortáján, így aztán miután mindenki evett a tortából még párszor újra meg újra meggyújtottuk a gyertyákat ő meg nagy örömmel elfújta:D
A szülinapozás után Simonnal elutaztunk Pesten keresztül a húgomékhoz, míg a többiek a mamánál maradtak, Attila meg dolgozott. Kedd estére jöttünk haza – ez már karácsony hete volt és minden napra összejött valami, így csak nagyon egyszerű karácsonyozást tartottunk itthon 24-én. A gyerekek miatt nem este esszük az ünnepi vacsorát, hanem délben (Áron előző nap azt kérte, hogy már reggel megehetnénk a vacsorát ), ami után persze ajándékbontás volt és a szokásos általam díszített személyre szóló mézikalikat ettük meg.
Attila még dolgozik a kisautókkal... Áron már elvette a harang alakú mézikalit, mögötte meg nem nagyon látható a kicsi karácsonyfánk - sajna jobb kép nem készült, túl gyorsak voltak a gyerekek!
A tesóm, aki idén karácsonykor az anyagyülekezetében szolgált
Másnap aztán az én szüleimnél töltöttük a délutánt, utána meg Attila szüleinél. Most jöjjön pár kép a gyülekezeti ünneplésről.
A gyerekekkel nagyon sokat gyakoroltuk a közös énekünket: Kicsiny lettél értem, megszülettél értem, ajándékba hoztad önmagad nekem… Ezt énekelték el a suli karácsonyi ünnepségén is.
Itt állok jászolod felett... így közösen még sosem zenéltünk az öcsémmel
Együtt a gyerekekkel...
A fiatalok is énekeltek...
Szóval dús volt a program. és mivel a tesóm itthon volt, és elég sokan voltunk a gyülekezetben olyanok, akik szívesen voltunk együtt a szilveszteri istentisztelet után is, így hét év után először szilvesztereztünk a párommal gyerekek nélkül – ők ugyanis a nagyinál szilvesztereztek! Jó volt, csak így kicsit keveset aludtunk egymás után több napig is – most próbáljuk kipihenni a sok átbeszélgetett estét
Hát így teltek az utolsó napok- a többinek meg az emléke a szívünkben marad – és talán egy-két fotó is akad róluk!
… és én most egy szép énekkel szeretnék kedves mindnyájatoknak örömteli, békés karácsonyt kívánni… olyat, ami nem a vásárlásról meg a főzés – sütésről és a rohanásról szól!
Hallgassátok meg ezt az éneket, és hangolódjatok! Gondoljatok arra, hogy valójában kiről is szól az ünnepünk! Angolul van, ezért aki egyáltalán nem érti a nyelvet itt egy rövid fordítás:
“ …….ez az egész Jézusról és az én Megváltóm születéséről szól,
egyesegyedül ez az oka, hogy ilyenkor ünnepelünk,
hogy szeretetet kívánunk mindenkinek és a földön békességet.
Ha nem hallod, hogy „Boldog Karácsonyt!”-tal köszönnének, ha végigmész az üzleten:
akkor fordulj meg, és mondd: „örültem a szerencsének”, ahogy kilépsz az ajtón.
Minden évben keresik a szavakat, hogy leplezzék: pedig a Karácsony az ünnep oka.
Nem örülnek annak, amit éneklünk, csak azt szeretik, ha a kassza csönget,
ahogy minden egyéb módon megpróbálják eladni nekünk a Karácsonyt.
Gyerünk, ne kövesd a tömeget, mondd: „Boldog Karácsonyt!” és légy büszke,
mert a Karácsony nem csak egy ünnep a sok közül.
…………………..
Ha nem hiszel abban, amiért a Karácsony nekem Karácsony, az rendben van,
de ne akard nekem megmondani, mit mondjak vagy mit énekeljek
mert a Karácsony az én különleges napom!
Gyerünk, ne kövesd a tömeget, mondd: „Boldog Karácsonyt!” és légy büszke,
mert a Karácsony nem csak egy ünnep a sok közül. ”
Annyi minden történt az elmúlt egy-két hétben, hogy mindenről biztos nem fogok írni, de azért nem szeretném említés nélkül se hagyni ezek a dolgokat.
Először is, múlt héten rendezték meg az iskolásoknak a mesefesztivált, amin mi is részt vettünk. Az elsőseink(a két otthonoktatott csemete) versenyen kívül részt vettek a meseolvasó versenyen – és hogy ne lankadjon lelkesedésük kaptak is egy kis különdíjat. Nagyon szépen olvastak, Áronnak teljesen úgy sikerült ott is felolvasnia, mint itthon. Örültem, hogy nem izgul felettébb. Aztán csoportversenyek voltak. Minden csoportba volt egy-egy gyerek minden évfolyamból 1-4-ig. Áron nagy örömére az ő csoportuk győzött – olyan nagy élmény volt ez neki! Aztán megnéztünk két mesét is a gyerekek előadásában, de az esti előadáson már nem tudtunk ott lenni, mert Komáromba mentünk egy szépnek ígérkező koncertre: a zenesulink fennállásának 150. évfordulója alkalmából olyan volt diákokat hívtak előadni, akik azóta zeneművészek lettek. Hát nagyon szép volt. Olyan régen voltam egy jó komolyzenei koncerten! Ami a legjobb: a gyerekekkel voltunk és kibírták a majd két órás koncertet!
Ez is egy gyönyörű hegedűs feldolgozás, úgy szeretek ilyeneket hallgatni!
Aztán itt a karácsonyi készülődés, amiben néha kicsit elvesztem, mert hogy többet szerettem volna csinálni, mint amit győzünk, meg mint szükséges ugyebár. De lassan helyrebillen bennünk ez is, úgy érzem. A karácsonyi sütést előkészitőleg csináltunk egy nagy diópucolós délutánt, amit a gyerkőcök is nagyon élveztek – főleg azt a részét, hogy a kalapáccsal megtörjék a diót. Már Simon is buzgón próbálkozott, most már semmiből nem marad ki! Közben azért igyekszünk minden nap kimenni az udvarra, amire néha elég nehéz rászedni a bandát… hát várják a havazást… Bezzeg két hete, mikor itt volt a másik otthonoktató család nálunk a gyerekőcökkel és még a nap is sütött, fú de élvezték a sok szaladgálást! Hiába, időnként azért kell a buli!
Ügyeskedik a legkisebb is!
Amúgy most sokkal inkább a lelkiekre igyekszem helyezni a hangsúlyt, így aztán a héten már mi is olvassuk a gyerekekkel az adventi igéket, amiket egy éve lefordított Tündi a Jesse fa témája alatt. Nagyon jó így kezdeni a napot a gyerekekkel, mert a sok lazulós naptól már kicsit elkanászkodtak. Még a tanulásba is bele kell húznunk így karácsony előtt, hogy minél kevesebb maradjon a szünetre, mert január közepén már itt a vizsga!
Ez a kép ma reggel készült – mert hogy már reggel meg kellett gyújtani a harmadik gyertyát!
A mi adventi gyertyánk is fellobbant ma reggel - gyerekeink nagy örömére
Ádventi örvendezés
Utaidat vágyva kerestem, S utaid megtaláltak engem. Csodáidat látni akartam, S ámulok rajtuk szakadatlan. Titkaidat bogoztam egyre, S most, mint gyermek az egyszeregyre, úgy nézek rájuk, dicsekedvén, ujjong szívem kegyelmed kedvén; mert szereteted egyszerûség, irgalmasságod csupa hüség, s egy értelme van a keresztnek: hogy megkerestek és szeretnek! Hát hirdetem, hogy útja száz van minden szívhez a nagyvilágban, keresni kell és rátalálni ma, akinek Ő a vágya álma; kinek batyuja az a „nincsen”, megtalálja a gazdag Isten.
/Fejes Ádám/
Nagyon szeretem az évnek ezt a napját: advent első vasárnapját, mert számomra ilyenkor kezdődik a karácsonyra való készülődés. Most kicsit rendhagyó napunk volt, mert kivételesen egy adventi misén vettünk részt a papa halálának első évfordulója alkalmából. A gyerekek kiváncsian figyelték mikor mi történik, én meg kiváncsian hallgattam az üzenetet, amiből két gondolat nagyon megfogott. Az egyik, hogy ez az adventi várakozás ne csak annyit jelentsen, hogy várjuk az Úr Jézus születésnapját megünnepelni, és ne is csak annyi, hogy várjuk az Úr Jézus visszajövetelét, hanem legyen ez naponta várakozás a találkozásra: találkozni az Úr Jézussal minden nap. A másik gondolat pedig, hogy hogyan várjuk Őt: a hit megélésével és a szeretet cselekedeteivel. Egyszerű gondolatok, de tartalmasak. Mint ahogy ez az adventi vers is, mellyel mindenkinek értékes-gazdag adventi időszakot kívánok!
…nem volt semmi ez a november első hete! Először is még 31-én régen várt vendégeink érkeztek gyerekekkel, szóval nagy buli volt itt 2-3 napig! Hozzánk amúgy is ritkán érkeznek több napra vendégek (gondolom főleg azért, mert nem mindenki birja a három gyerekkel járó nyüzsgést és zajszintet ), szóval ez a gyerekeinknek is nagy élmény volt, merthogy ők meg mindig azt várják mikor jön már valaki több napra hozzánk. Hát most jöttek! És lám elfértünk ebben a kis lakásban is ennyien! Az elseje végre egy olyan államünnep volt, amikor Attilának sem kellett dolgozni menni, így tényleg élvezhettük egymás társaságát, lazultunk, beszélgettünk. Volt is miről, mert hát ők is otthonoktatók, ők is Isten gyermekei és még sok minden volt ezeken kivül is, amiről jó volt dumcsizni. Igyekeztünk kihasználni a jó időt, szóval sokat voltunk kint a meleg őszi napocskán. Az egyik délutánt az unokatesóméknál töltöttük, aki nem sajnálta ránk pazarolni idejét és a gyerekek mind felülhettek a pónira!
Csaba bácsiéknál - élveztük az igazi falusi udvarsokszínűségét
A legkisebb csemete is kipróbálta a pónit
Szerda délelőtt meg meghívtuk pepitáékat a három fiúval és így mentünk fel a temetődomra – egy jó kis sétára. Gyönyörú onnan a kilátás, mert egyik oldalon a földek tarka mezői, másikon meg az egész falu látképe tárul elénk. Mi mindig ide sétálunk el, ha szeretnék kiszakadni a mindennapok fogatagából és a gyerekek is nagyon szeretik ezt a helyet – annak ellenére, hogy a temető mellett van. Most is nagyon helyesek voltak, mert egy ideig össze vissza mászkáltak a keritésen, főleg azon túl, aztán egyszer csak mind leültek a fűbe, mint egy kis kupaktanács, és ott dumcsiztak. Teljesen el voltam halva, milyen jól elvannak! Erről majd teszek fel képet, ha meglesz
Amúgy a gyerekek bent is igazán jól elvoltak-állandóan játszottak, csak kedd estére sajna Simon belázasodott – no onnatól aztán csak rajtam lógott, és az amúgy is köhécselő gyerekeink szerda éjjelre már nagyon köhögtek… végül csütörtök estére totál lebetegedtünk – nesze neked lazulás – de aaddigra a vendégeinknek is már menni kellett – és kicsit ők is lebetegedtek. No, azért reméljük nem csak a betegség ragadt rájuk itt nálunk
A hétvégénk aztán azzal telt hogy kúrálgattuk egymást, hol virrasztottunk a kis köhécselők miatt, hol meg feküdtünk órák hosszat. Most már jól vagyok, bár nekem még mindig nincs hangom.
Igen, összejött ez a régen várt hétvége kettesben Attilával, és jó is volt nagyon! Milyen csodálatos, mikor Isten több embert is ugyanarra indit, és összeállnak a dolgok!
Hát a hétvégénk a legtöbbet lelkiekben jelentett – és erre is vágytunk a legjobban most. Ez volt az énekem:
És most hogy elkezdődött ez az új hét, még inkább átélem ezeket a dolgokat, amiről ez az ének szól.
